Will Page, egy brit kiadó gazdasági szakértője azt mutatta ki, hogy bár a zeneipar hagyományos hanghordozókon történő értékesítése csökkent az elmúlt években, összességében az iparág bevételei Nagy-Britanniában 2007-hez képest 2008-ra 4,7 százalékkal nőttek.
Az elemzés igen alaposan, a különféle értékesítési területeket összevetve nézi meg a tendenciákat. Kiderül belőle, hogy az elemzett időszakban a digitális zenék eladása 50 százalékkal emelkedett, míg a fizikai hordozókon (cd, dvd) eladott zenék forgalma 10 százalékkal csökkent. A koncertjegyek eladása ebben az intervallumban 13 százalékkal emelkedett.
A teljes zenei piacot tekintve arra a meglepő eredményre jutott Page, hogy az elmúlt évben a fogyasztók zenei költése 3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – emellett drasztikus mértékben emelkedtek a zeneipar bevételei a licenc-, hirdetési, illetve szponzorációs területeken. Ennek köszönhetően az Egyesült Királyság zeneipara 2008-ban 5,9 milliárd dollár bevételt termelt, ami 4,7 százalékos növekedés 2007-hez képest. A tanulmány adatai szerint az online zene jelenléte, ennek marketingértéke összességében kifejezetten pozitív hatást gyakorolt az iparág bevételeire. Még azt az eretnek kijelentést is meg lehet kockáztatni, hogy a netes kalózkodás jelentős részt vállalt abból, hogy a kiadók bevételei emelkedjenek.
A jelentés ugyanakkor rámutat egy égető, a jövőt illető problémára is; a hagyományos kiadói rendszernek abban volt nélkülözhetetlen szerepe, hogy a tartalmat kínálókat (elsősorban zenészeket) befektetőként támogatta: finanszírozták a lemezfelvételeket, a reklámkampányokat, a koncerteket. Ez a modell megrendülni látszik, mivel a technológiai monopólium már nem létezik, a marketingtevékenységet akár maga a zenekar is felvállalhatja (szélsőséges példák erre a befutó garázszenekarok, akik a YouTube segítségvel lesznek híresek), de valójában nincs életképes üzleti modell egy kreatív társaságnak. A kiadói rendszer ezer sebből vérzik, új pedig még nincsen.
Page szerint átmeneti állapotban vagyunk: nem igaz, hogy a kiadók kevesebbet keresnének a digitális világban, ám a veszély nem itt van, hanem ott, hogy a zenei örökség véges. A tét az, hogy a jövőben sikerül-e olyan üzleti modelleket alkalmazni, amelyek új alkotások létrehozására motiválják a kreatív embereket – hiszen ha nem termelődik új érték, nem lesz mit eladni, megvenni, ellopni, lemásolni, meghallgatni, megnézni. A hagyományos kiadói rendszerben az alkotók alapozhattak a szisztémára, ám kérdés, hogy a jövőben milyen távlataik lesznek.