Index Vakbarát Hírportál

Az online videó lenyomta a fájlcserét

2009. október 16., péntek 15:55 | aznap frissítve

A kilencvenes évek óta nem végeztek olyan átfogó vizsgálatot az internet adatforgalmáról, mint amiről most jelentette meg a tanulmányát az Arbor Networks.

Két éven át zajlott a kutatás, és az adatok elemzése, ezalatt 256 exabájtnyi adatforgalmat fésültek át (az exabájt a gigabájt egymilliárdszorosa). Természetesen az adatcsomagok tartalmába nem néztek bele a kutatók, csak a fejlécekbe, vagyis azt vizsgálták, hogy az honnan hová tart, és milyen típusú adat van benne.

A kutatás fő tanulsága az volt, hogy egyre jobban centralizálódik az internet (ami éppen az ellenkezője annak, amilyen céllal anno kitalálták az egészet): az egész internet forgalmának feléért nagyjából 150 nagy hálózat felel, és ezek közül is a legnagyobb 30 cég viszi el a teljes online adatforgalom 30 százalékát. A Google egymaga (YouTube nélkül) a net forgalmának 6 százalékát adja.

A legnagyobb forgalmú hálózatok között megtaláljuk a nagyobb videomegosztókat, a Microsoftot, a Facebookot, és meglepő módon egy sor olyan, a szélesebb közönség számára teljesen ismeretlen nevet, mint az Akamai, a Limelight, a BitGravity vagy a Highwinds. Ezek a content delivery networknek nevezett tartalomszolgáltató, vagy szétosztó hálózatok az internet adatforgalmának új óriásai: azzal foglalkoznak, hogy az óriási sávszélességgel és kapacitással rendelkező, a Föld minden táján szétszórt szerverparkjaikat bérbe adják más cégeknek, és segítenek nekik teríteni a tartalmaikat.

Az elmúlt két évben teljesen átalakult az internet, mondta az Arbor vezető kutatója, Craig Labovitz a New York Timesnak. Néhány nagy cég kezébe kerül az összes nagyobb forgalmú oldal, milliárdos összegek cserélnek gazdát, és kialakulnak a Labovitz által hiperóriásnak nevezett online cégek, amelyek közé már nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen új versenyzőként bekerülni. A 2000-es dotkombukta utáni internetes világ újrafelosztása úgy tűnik, befejeződött.

Míg pár éve a net forgalmának legnagyobb részét a fájlcsere adta (két éve 40 százalékot mértek, ez volt a csúcs), ez mára drasztikusan visszaesett, és csak 18 százalékot tesz ki a teljes adatforgalomból. Az online videók viszont feljöttek 20 százalékra, így ma a videóstreaming adja a legnagyobb forgalmat. A YouTube, Hulu, Netflix és társai népszerűségének robbanásszerű emelkedése egyrészt messze túlszárnyalja azt, amilyen ütemben a fájlcsere növekszik, másrészt rengeteg tartalom érhető el videomegosztón is (többnyire persze nem legálisan, de sokkal egyszerűbben, mint a fájlcserélőkön), amit inkább ott néznek meg az felhasználók, mint hogy letöltsék.

A teljes forgalomnak több mint a fele (pontosan 52 százalék) webes alapú, ez tíz százalékkal több, mint a legutóbbi, 2007-es mérések eredménye. A maradékon osztozik az email, az FTP-letöltések, és a privát hálózatok forgalma.

Rovatok