Az „elfogy a hely” pánik alapja az ip-címek rendszere. Az ip-cím minden egyes internetre kötött számítógép, vagy bármilyen más eszköz, akár egy hálózati nyomtató, egyedi azonosítója, ennek alapján találják meg az adatcsomagok a célpontjukat (ön is lekérheti a gépe ip-címét, például a whatismyip.com oldalon). Az ip-címek rendszerét, az IPv4-et annak idején új találták ki, hogy 32 bitben határoztak meg egy cím méretét, ami azt jelenti, hogy kettő a harminckettediken, vagyis egészen pontosan 4 294 967 296 féle cím létezhet. Ebből lejön pár tízmillió, speciális célokra lefoglalt cím, marad bő négymilliárd, ami a nyolcvanas évek elején, amikor az internetes protokollt (ennek a rövidítése az ip) kitalálták, nagyjából a végtelennel tűnt egyenértékűnek.

Az ip-címeket egy nemzetközi szervezet, az IANA (Internet Assigned Numbers Authority) felügyeli, a címek 16 milliós csomagokra vannak felosztva, ilyen blokkból összesen 256 van. Az IANA alatt öt nagy régiós szervezet áll, ezek a RIR-ek (Regional Internet Registry), van egy ilyenje Ázsiának és a csendes-óceáni térségnek, egy Észak-Amerikának, egy Latin-Amerikának, egy Afrikának, és egy Európának. Ezektől a szervezetektől igényelnek címtartományokat az internetszolgáltatók, és ezekből a tartományokból rendelnek hozzá egyet-egyet az adott szolgáltatónál működő weboldalakhoz, illetve kapnak egyet a felhasználók, amikor bejelentkeznek az internetre.

Elfogyott

Az ICANN (az IANA anyaszervezete) 2009-ben, amikor már látszott, hogy vészesen fogynak az elosztogatható tartományok, úgy határozott, hogy amikor már csak öt üres blokk marad, akkor az öt RIR mindegyike automatikusan megkap ezek közül egyet-egyet. Az IANA hivatalos táblázata még a január 4-i állapotokat mutatja, aszerint még hét kiosztatlan blokk volt. Az IPv4 címek fogyását monitorozó szervezetek jelentése szerint azonban január 24-re elfogyott a hétből még kettő, ami automatikusan magával vonta a maradék öt kiosztását is.

Jelenleg tehát ott tart az IPv4 rendszer, hogy a globális központ már nem tud új blokkokat kiadni, de az öt regionális szervezet mindegyikénél van még legalább egy bontatlan 16 milliós csomag. A becslések szerint október-november környékén fogynak el ezek, és kerül az internetszolgáltatóknál használatba a teljes címtartomány.

128 bit a megoldás

Megoldás persze van, úgy hívják, IPv6, 1994-ben fogadták el a szabványt, ami 32 bitesről 128 bitesre vált, vagyis a sokszorosára nő a megcímezhető tartomány: nagyjából 340 282 366 és utána még harminc nulla. Az IPv4-ről IPv6-ra átállás elvileg egyszerű, az elv ugyanaz, mint amikor a kilencvenes évek végén a hatjegyű mobilszámok hétjegyűekre változtak, és minden régi szám elé oda kellett tenni egy kilencest. A gyakorlat azért ennél kicsit bonyolultabb, hiszen a világ összes szerverét, routerét, modemét és egyéb hálózati eszközét fel kell készíteni arra, hogy a címeket ezentúl 32 helyett 128 jegyű számként kell kezelni. Ez az esetek túlnyomó részében szoftverfrissítést, átkonfigurálást jelent, nem eszközök fizikai cseréjét.

Az IPv4 és az IPv6 rendszer már jó ideje párhuzamosan működik a neten, de utóbbira véglegesen átállni egészen mostanáig nem nagyon akaródzott a szolgáltatóknak – jellemző, hogy amikor a Google kísérleti jelleggel beindította a YouTube-on a technológia támogatását, egyik pillanatról a másikra a harmincszorosára ugrott az internet IPv6-alapú adatforgalma. Magyarországon sem jobb a helyzet, érdemes összehasonlítani a budapesti adatcserélő központ, a BIX grafikonjain az IPv4-es és IPv6-os adatforgalom alakulását (egyébként itt ön is leellenőrizheti, hogy milyen típusú ip-címet kapott az internetszolgáltatójától).

Ennek a helyben járásnak a végét jelentheti az utolsó IPv4-blokkok kiadása a RIR-eknek, ami ugyan nem jelenti azt, hogy megtelt volna az internet, de utolsó figyelmeztetés a szolgáltatók felé, hogy sürgősen kezdjék el az IPv6-ra átállást, ha nem akarnak pár hónap múlva úgy járni, hogy nem tudnak címet adni egy új felhasználónak.