Index Vakbarát Hírportál

Hány ismerős kattint még ránk?

Felpörgetett social networking

2006. április 25., kedd 11:00

Idehaza az iWiW, odaát a MySpace töretlen sikere nyomán egyre-másra jelennek meg a social networking szájtok. Most a Facebookot találta meg a kockázati tőke. Egyes pletykák szerint az AOL sem akar kimaradni a nagy versenyből.

#alt# Az AOL amerikai internet- és tartalomszolgáltató ráérzett a MySpace sikerére. Állítólag két hét múlva jelentik be, hogy ők is elindítják a maguk social networking (online közösségépítő) szolgáltatását, írja Dave Winer, a blogoszféra egyik meghatározó arca. Aztán egy másik blogban, ahol szintén erről pletykálkodtak, állítólag maga Armughan Javaid, az AOL Open Service programkezelője is megerősítette a híresztelést. Azt írta, "le fogja verni" az AOL készülő közösségépítő szájtja a MySpace-t. (Megint csak pletykák szerint nem AOL-felhasználók is bekapcsolódhatnak majd az új online közösségépítésbe, vagyis az állítólagos új szolgáltatás új felhasználókat is szeretne bekebelezni.)

Persze a MySpace-t ma már viszonylag nehéz megszorongatni: közel 70 millió felhasználóval rendelkezik a piacvezető szájt, míg legnagyobb konkurensei, a Bebo, a Friendster és a Facebook is gyorsan növekednek. A 7 milliós felhasználói bázissal rendelkező, kifejezetten középiskolásokra és egyetemistákra specializálódott Facebook értékét 550 millió dollárra becsülik, és épp a napokban a Greylock Partners 25 millió dollár értékben kockázati tőkét tett a magánvállalkozásba. (Összehasonlításképpen, a News Corp. tavaly nyáron 580 milliót fizetett az akkor már 18,5 milliós felhasználói táborral rendelkező MySpace-ért.)

Gyengélkedő óriások

A Nielsen/Netratings adatai szerint márciusban a MySpace-nek 36,3 millió egyedi látogatója volt, mely 19,3 milliárd oldalletöltést jelent. A felhasználók pedig havonta átlagosan két órát töltenek májszpészezéssel. A Facebook 6 millió egyedi látogatóval, vagyis 1,4 milliárd havi oldalletöltéssel büszkélkedhet, ám felhasználói átlagosan mindössze egy órát töltenek az oldalon havonta.

Nem mindenkinek megy ilyen kiválóan a social networking-biznisz. A sokrétű és népszerű online szolgáltatásokkal rendelkező Yahoo közösségépítő szájtja, a Yahoo 360 alig népszerűbb a Facebooknál (6,1 millió havi látogatószámával), és a felhasználók is jóval kevesebb időt - havonta 15 percet - töltenek a Yahoo közösségi oldalán. A Google online közösségépítő szolgáltatása, az Orkut sem megy túl jól. A Nielsen azt mondta, olyan alacsony a szájt által generált forgalom, hogy nem éri meg számszerűsíteni. (Ennek talán az lehet az oka, hogy az Orkut az Egyesült Államokban valóban nem túl népszerű, annak ellenére, hogy 15 milliós felhasználói bázissal rendelkezik. A megfejtés pofonegyszerű, a 15 millió felhasználóból ugyanis 11 millió Brazíliában él.)

A Google és a Yahoo pillanatnyi gyengesége azonban nem hátráltatja a social networking piac fejlődését. Egymás után jelennek meg a közösségépítő szájtok. Nemrégiben a TagWorld és a Tagged bukkant fel. E két szolgáltatónak nem kevesebb a célja, minthogy megszorongassa a nagyokat.

Berobbant a MyVIP, jön a Barátikör.com


Klikk a képre!

Magyarországon eddig az iWiW volt a piacvezető, a maga félmilliós felhasználói bázisával, de nemrégiben indult útjára a MyVIP, mely bár csak néhány napja létezik, máris 150 ezres felhasználóbázissal büszkélkedhet. A Webaudit mérése szerint az elmúlt napokban 85 ezer egyedi látogatószámot értek el, és naponta 4-4,5 milliós oldalletöltést produkálnak, ami minden idők egyik legdinamikusabb növekedését jelenti a magyar online piacon. (Az iWiW ugyanebben az időszakban közel 300 ezres napi egyedi látogatószámot, 17 millió fölötti oldalletöltést produkált, s ezzel a második leglátogatottabb magyar oldal. A MyVIP két nap alatt a hetedik helyre robbant be.)

Egy lett social networking szájt, a Draugiem is rendelkezik magyar mutációval, Barátikör.com néven. A cég vezetője, Girt Slavins az Indexnek elmondta, két éve indultak el, s mára Lettország legnépszerűbb online szolgáltatásává nőtték ki magukat. Európai mutációikat pedig idén januártól indították el. Azt is megkérdeztük, hogy magyar nyelvű változatuk, a Barátikör.com mennyi regisztrált felhasználóval rendelkezik, ám Slavins csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy folyamatos a növekedés. Céljaik viszont sokkal konkrétabbak: "az európai social networking piac meghatározó szereplőjévé szeretnénk válni." Egyes pletykák szerint a három szereplő megjelenésével nem zárult le a magyar social networking története: a közeljövőben újabb kezdeményezések megjelenésére lehet számítani.

A social networking szájtok többsége a fiatalok kapcsolatépítési kedvére épít. Éppen itt látják a "második körös" vállalkozások a piaci rést. Nemrégiben indult el a Sisterwoman.com, mely kifejezetten a 21 év feletti nőknek kínál webes barátkozást. A JokeBox pedig viccek megosztására szeretné ösztönözni a netezőket egy közösségi szájt keretében. Mindkét szolgáltatás rendelkezik olyan általános social networking-tulajdonságokkal, mint a blogok, képek vagy videók megoszthatósága.

És a hirdetők hol vannak?

A Gartner Research kutatója a Reutersnek azt mondta, a lendület tart, és a következő fél évben újabb és újabb online közösségépítő szolgáltatások jelenhetnek meg. De vajon hogyan vélekednek minderről a hirdetők? Az online marketing-blogot író Konrad szerint a hirdetőket elsősorban a látogatók érdeklik, "a tartalom csak annyiban, amennyiben az határozza meg, hogy kik a látogatók." Szerinte ha a magyar hirdető tudja, mi az a Web 2.0, akkor persze pozitívan áll a témához. De jellemzően nem tudja. "A webkettő olyan fogalom, ami nem igazán lépett túl a szűk informatikus-blogos-webkettes közösségen, mégha egyre többet is beszélünk róla." A hirdetés a social networking oldalakon ugyanakkor nagyon szépen beindult. Itthon az iWiW által tervezett idei 100 milliós forgalom egyáltalán nem elképzelhetetlen. A blogger másik pozitív példaként említi a kifejezetten a foci vébére készült social networking oldalt, a joga.com-ot, melyet a Nike finanszíroz.

Rovatok