A magyar közösségi oldalak - pontosabban a két nagy, az Iwiw és a MyVIP, akik mellett más nem igazán létezik - pár év alatt eljutottak oda, hogy gyakorlatilag az összes hazai internetező regisztrált hozzájuk. Ezen felül annyit tudnak felmutatni, hogy lassúak, látható fejlesztés alig-alig történik, és tulajdonképpen semmit nem lehet csinálni rajtuk azon felül, hogy a levelesládánkat elárasztó spamet törölgetjük. Eközben a neten újra sláger a közösségépítés, százmilliókért cserélnek gazdát a legmenőbb szájtok, a Facebook 2008 legtrendibb oldala. Mit tudnak ezek, amiket az unalomba fulladó magyar oldalak nem?

Csubakka ismerősnek jelölt

Egy közösségi oldalon az ismerősök, és a hasonló érdeklődésű emberek megtalálása a lényeg, ami itthon még mindig a véletlenszerű keresgélés módszerével, illetve az ismerősök ismerőseinek átfésülésével zajlik. A következő lépés az lenne, amit a nagy külföldi oldalak már rég megléptek: amikor a rendszer segít a felhasználónak. Ha már úgyis megadtunk magunkról egy csomó adatot a születési és lakhelyünktől kezdve az iskoláinkon és munkahelyünkön át a hobbinkig, ez alapján az oldal automatikusan megtalálja helyettünk a volt osztálytársainkat, vagy azokat, akik hasonló zenét szeretnek, mint mi. (Éppen ezért jó rengeteg személyes adatot elkérni; automatikusan közösségek épülnek belőle.)

Hasonló automatizmus, amikor az oldal elkéri az emailcímünket és jelszavunkat (igen, ez elég rémisztően hangzik, csak megbízható, nagy oldalaknál játsszuk meg!), és a levelező szolgáltatónál levő címlistánkból gyűjti össze az ismerőseinket. A jobb oldalak 5-6 nagyobb ingyenes levelezőszolgáltatást is ismernek, ami egy újonnan regisztrált júzernek rengeteg időt spórol meg.

A hálózatok csapdájában

Egy közösségi oldal funkciója jóval több az ismerőseink bejelölgetésénél: alkalom arra, hogy hasonló érdeklődési körű figurákat találjunk, akiket a való életben nem ismerünk, és valószínűleg nem is lenne alkalmunk megismerni őket. A magyar oldalakon nem igazán van lehetőség az ismerőseink között szeparálni azokat, akiket valóban ismerünk, és azokat, akikkel mondjuk egy focicsapatnak szurkolunk. Sőt, alapban arra sem volt lehetőség, hogy egyáltalán ráleljünk azokra, akikkel egy csapatnak szurkolunk, míg a felhasználók bele nem erőszakolták a rendszerbe. Megjelentek a "Hajrá Fradi", a "Petőfi Sándor Általános Iskola hetedik bé osztály", a "go-go hami büfé" típusú virtuális felhasználók. Celebeknél is szokás lett az Iwiwen két felhasználót létrehozni: egyet az ismerősöknek, egyet a rajongóknak. Bejelölöm a fanklub júzert ismerősnek, ő visszajelöl, és a közös ismerőseinket lekérve meg is van az új barátaink listája.

Szörnyű otromba megoldás, és csak reménykedhetünk, hogy hamarosan áttérnek arra, ahogyan a nagyok csinálják, akik külön objektumként kezelik a felhasználókat és a csoportokat, vagy hálózatokat, ki hogyan nevezi őket. Lekérem a csoportok listáját, és jelentkezem oda, ahová valónak érzem magam. Ha valami hiányzik, megalapítom én. És ennyi, a csoportok automatikusan kapnak közös fórumokat, üzenőfalat, a rendszer gyönyörűen átlátható, és egyszerű. Szerencsére már itthon is kezd megjelenni ez a megoldás - klubok és csoportok alakulnak, de még jó időbe telik, míg teljesen letisztul a rendszer.

Minden egyben

Ha regisztráltunk, bejelöltünk egy szakajtónyi ismerőst, jön a kérdés: na most mit kezdjünk magunkkal? A magyar oldalak fórummal, apróhirdetésekkel próbálkoznak, a felhasználók meg kínjukban fotómegosztóként használják a képfeltöltés lehetőségét. A jövő a létező összes webkettes szolgáltatás beépítése: a profiloldalak blogokká és csetszobákká alakulnak, kép-, zene- és videomegosztók nőnek rájuk.

A MySpace beépített videomegosztója a YouTube után a második legnagyobb az egész interneten, legális zeneletöltésre pedig a legjobb hely: nincs olyan magára valamit is adó zenekar a világon, amelyiknek nincs MySpace-oldala pár ajándék számmal az arra járóknak. A Facebook fotómegosztó szolgáltatása utcahosszal veri a második legnagyobb Flickr-t.

A legnagyobb dobás, amit a Facebook sikere nyomán most mindenki lázas sietséggel igyekszik beépíteni a saját rendszerébe, a programozói felület megnyitása, aminek hatására a közösség maga fejleszti tovább az oldalt, amerre tetszik.

Nézzünk csak meg egy véletlenszerű Facebook-profiloldalt, ezer és egy apró marhaság van rajta: játékok, kvízek, üzenő- és fordítóprogramok, hasznos és haszontalan apróságok. Arcfelismerő program, ami a feltöltött fotóink alapján megkeresi a ránk hasonlító embereket az oldalon. Vagy a távoli rokonainkat felkutató alkalmazás. Vagy egy térkép, amin bejelölhetjük, merre utaztunk eddig a világban, és hová szeretnénk legközelebb eljutni. Vagy éppen étteremkritikákat gyűjtő rendszer. Vagy a nevünket japán írásjelekkel leíró program. A végtelenségig lehetne folytatni; illetve nagyjából 22 ezerig, ennyit írtak és töltöttek fel eddig a rendszerbe a felhasználók. Nincs a világon olyan profi programozó háttércsapat, amelyik ezzel a kreativitással ás munkabírással képes lenne versenyre kelni. No meg az órabérrel: ezeket ugyanis mind ingyen, lelkesedésből hozzák össze a készítői.

Szomorú, hogy itthon még ott tartunk, hogy nemhogy a programozói felület nem nyitott, de még az új felhasználók is csak meghívóval léphetnek be a közösségi hálóba.

Célra tarts!

Mivel itthon az Iwiw és a MyVIP már nagyjából felosztotta a világot egymás között, a reményteli trónkövetelőknek megint csak egy külföldről ellesett ötlettel lesz esélyük: ez pedig a tematizálódás. Senki nem kíváncsi a századik sima közösségi oldalra, pozicionálni kell, megcélozni a közönséget. Kinn még a legnagyobbak is pontosan definiálják magukat: a Facebook egyetemisták hálózatának indult, a MySpace a zenészek és rajongóik oldalának. Ha valaki nem céloz, annak könnyen kisiklás lehet a vége, ahogy például az Orkut a Google világhódító közösségi hálójából Brazília és India nem hivatalos közösségi oldala lett.

A tematizálódás lassan itthon is beindul, például a beszédes nevű osztalytarsam.hu, vagy a Subba által anno találóan a "magyar internet legalja, a Mariana-árok legmélye és az abszolút nulla egyszerre" jelzővel illetett Privi jó példa a közönségüket megtalált közösségi oldalakra.

Beszélni kicsit magyar?

A magyar közösségi oldalaknak tehát bőven lenne hová fejlődniük, egy szempontból azonban tagadhatatlanul lekörözik a teljes nemzetközi mezőnyt: magyarul beszélnek. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy a Facebooknak és a MySpace-nek pár tízezer magyar felhasználója legyen, a MyVIP-nek és az Iwiwnek meg milliós közönsége. Bármennyivel tudnak többet a nagyok, emiatt nem valószínű, hogy a belátható jövőben tömegesen szipkázzák el a magyar felhasználókat - talán éppen emiatt mennek abban a kényelmes tempóban a fejlesztések, amit évek óta láthatunk (illetve nem láthatunk). Ettől persze összekaphatnák magukat, hiszen bármikor jöhet hazai konkurens, aki előbb másolja le a világban már bevált ötleteket.

Aztán majd meglátjuk mi lesz, amikor elkészül a Facebook magyar fordítása.