A magyarok klikkjeitől ments meg, Uram, minket
(Ősi japán mondás)

Magyarországon este van, Japánban hajnalodik. A nap lassan eltűnik a látóhatár szélén, hogy aztán a Távol-Keleten újra felbukkanjon. A clickclickclick.com szerverei pillanatokra megpihenhetnek. Egész nap irtózatos támadásnak voltak kitéve, a világ két végéből milliószám érkeznek a kattintások, az áramkörök füstölnek, a szoftverek szolgai módon végzik feladatukat: csak ez a pár órányi holtidő, ennyi marad a rendszernek a pihenésre.

Prológus

Néhány héttel ezelőtt még senki sem gondolta, hogy ilyen heroikus küzdelem fog kibontakozni a két nemzet között. Akkoriban Magyarország még csak a negyvenedik volt a klikkelős ranglistán. Nem valami bonyolult versenyről van szó, ám annál tisztább a küzdelem: a júzernek csak annyi a dolga, hogy kattingason egy weblapon, a rendszer érzékeli, hogy honnan jöttünk, és ahány klikk, annyi pontot kap az ország.

Akkoriban még Chile, Japán és Lengyelország volt harcban az első helyért, de a Techblog felkarolta a küzdelmet, hogy megmutassuk, milyen a magyar virtus. Nem gondoltunk a dobogóra, viszont előkelőbb helyezésre feltétlenül. És a júzerek jöttek: a post kikerülése utáni napon ötmillió szavazattal már a 27-ek voltunk, egy héttel később, május 15-én 12 millió szavazattal már a 22-ek, május 18-án 31 millió szavazattal a tizedik hely közelébe jutottunk, majd 72 millió kattintással az ötödik helyig sikerült felhozni az országot. Akkor még senki sem gondolta, hogy a véres küzdelem csak előjáték a valódi harchoz.

Közben a kommentekből kiderült, hogy óriási csapat szerveződött a mozgalom köré. Egymást bíztatták a júzerek. A legelső hozzászóló klikkelő-program megírására bíztatta a profikat, és pár órával később meg is érkeztek a csalós tippek. Aztán május 15-én, 13 óra 47 perc 58 másodperckor örökre megváltozott valami: a Greenc nevű kommentelő beküldte a saját klikkelőprogramjának az elérhetőségét, és megtáltosodott Magyarország.

Az első verzió másodpercenként hármat kattintott, amire egy ember is képes lenne, így nem lehetett csalásról beszélni, csak megelőzésről, nehogy ínhüvely-gyulladásba pusztuljon bele az ország. A programnak óriási sikere volt, az olvasók körlevelekben küldték tovább ismerőseiknek, a kezdeményezés kikerült az Iwiw üzenőfalára, pár órával később Magyarország szignifikáns része klikkelési lázban égett.

Voltak olyanok, akik a hagyományos módszernél maradtak (csak Petőfihez mérhető az a júzer, aki egymaga kilencezer kattintást vitt be 45 perc alatt a tulajdon ujjaival, és volt, aki megesküdött rá, 43 ezerig jutott), de a május 16-ra virradó reggelen már szinte mindenki a klikkelős programot használta. Nem volt ilyen csodafegyver a magyar történelemben a visszacsapó íj és a Botond óta.

A clickclickclick.com néha észrevette a csalást, ilyenkor IP-címeket cseréltek a felhasználók, törölték a cookie-kat, aztán folytatták tovább a harcot. Greenc ekkor határozta meg a küzdelem egyik alapelvét: Szerelemben, háborúban mindent szabad.

Nemzetközi hadszíntér

Közben a mozgalom túlnőtt Magyarországon is. Az Egyesült Államokból, Németországból, a világ számtalan szegletéből jelentkeztek be az olvasók, azt akarták megtudni, hogyan tudnak külföldről segíteni az egységbe forrt nemzetnek. Ha a klikkek száma nem is gyarapodott, erkölcsi támogatásuk segítette az ügyet.

A klikkelőprogramból naponta új verzió jelent meg, egyre pontosabban, egyre gyorsabban nyomta be a kattintásokat, aztán – de már tudják - május 23-án az ötödik helyen fejezzük be a küzdelmet.

Óriási sereg gyűlt össze addigra, a harcosok alig várták, hogy elkezdődjön a következő forduló, amikor már nem százmillió hátrányból kell kezdeni. Gigantikus szerverparkok, elszánt klikkelők, 2.0-ás verziójú kattintóprogramok várták a végső összecsapást. Segítette a harcot, hogy a magyar kémek ráakadtak a japán főhadiszállásra. Megtudták, hogy az ázsiai országban óriási szervezettség mellett folyik a küzdelem, a harcosok Vippernek hívják magukat, és nem riadnak vissza semmilyen eszköztől: lételemük a győzelem. A kommentelők az internet egyik eldugott sarkában felfedezték a japán csodafegyvert, a titkos klikkelőprogramot, Minnie2.exét is, és megpróbálták megfejteni a belépőkódot, feltörni a szoftvert. Az új forduló hajnalán hírszerzésünk már gőzerővel dolgozott, készen állt a nemzet az összecsapásra.

Egy szerdai napon kezdődött a mészárlás. A konkurens országok felfogni sem tudták, olyan gyorsan történt. A legújabb háborúban Magyarország és Japán gyakorlatilag állva hagyta a mezőnyt. A május 23-án, délben kezdődő összecsapásban hihetetlen kereszttűzbe kerül a clickclickclick szervere, az ázsiai és a hazai júzerek olyan kattintásáradatot zúdítottak a rendszerre, hogy a verduni csata ehhez képest szombati matiné volt. A hardcore felhasználók több virtuális gépet is létrehoztak egyetlen konfiguráción, mindegyiken kattintott a magyar klikkelőprogram, így megtöbbszöröződött a magyar támadóerő.

Mindennél fontosabbá vált az időtényező: az olvasók tudták, hogy amikor a magyarok ébren vannak, ők alszanak, és fordítva. Az harcosok egyetlen esélye az volt, ha nappal elhúznak a japánoktól, hogy este nehezebb legyen ledolgozni a lemaradást. Tízmilliós nagyságrendben nőttek a mutatószámok, és bár az ázsiai ország többnyire vezetett, csak a magyar harcosok voltak, akik tartani tudták a lépést a 125 milliós nemzettel. Otthoni rendszerek, munkagépek, iskolai termek konfigurációi vettek részt pártállástól és nemi identitástól függetlenül a harcban, elkészült a magyar főhadiszállás is, aztán május 24-én, délután hat körül rövid időre átvettük a vezetést.

Epilógus

Már Japánban is tudták: új, minden eddiginél erősebb ellenféllel van dolguk, tökéletesre csiszolt gépezetük sem bírta tartani a verbunkra gyűlő magyar vitézeket. És mivel a japánok értékelik a kemény harcosokat, tettek felénk egy gesztust: oldalukra feltöltöttek egy gratuláló bejegyzést. Ebben a Vipperek leírták, hogy tisztelik a Huppernek becézett magyar klikkelőket, és jó ellenfélnek tartanak bennünket. Külön üdvözölték, amikor elértük az ötvenmillió kattintást, majd idéztek a Techblog egyik postjából, amiben arra bíztattuk a júzereket, hogy klikkeljenek, mert Japánban kezd beesteledni, eljött a válaszcsapás ideje.

Kevéssel azután a techblogos komment után, amiben egyik olvasónk leírta: reméli annyira fanatikusak a japók, hogy elfelejtenek enni, és éhen halnak a gép előtt, megjelent az oldalon egy japán nemzetiségű, de Magyarországon élő klikkelő is. Hinótól tudjuk, hogy hazájában számos weboldalon folyik párbeszéd a szájberháborúról, meg a magyarokról: felkerültünk a térképeikre. Tőle tudjuk azt is, hogy a japánok barátságuk jeleként készítettek egy anime-képet, amin egy magyar és egy japán lány látható. Hinó lefordította, és elküldte a postokat társainak, így ellenfelünk előtt csupaszok lettünk, minden fortélyunkat ismerik. Kiderült az is, hogy miért idézték a Techblogot a főhadiszálláson: mert nagyon jól esett nekik az a gondolat, hogy mi tudjuk, mikor fekszenek le aludni. Hogy gondoltunk rájuk egyáltalán.

Bár ellenfelünk akár barátunk is lehetne, csapataink harcban állnak. A japánok ismernek minket, de a magyar júzerek is megfejtették csodafegyverük, a Minnie2.exe titkát: nem jobb, mint a magyar klikkelőprogram, csak többen használják. A hazai júzerek segítő kar után kutatnak a füstös csatamezőn. Elfogyott a regimentjük. Nem üzennek többször. Most van szükségük erősítésre.

update: vasárnap 21 óra 53 perckor megelőztük a japánokat. Csak így tovább, vitézek!