Jó régen, úgy 2001 szomorú ősze óta nem volt akkora felhajtás az internet körül, mint most, hogy néhány netszakértő és marketinges előbb bizonytalan, majd lelkes hívó szavára állva ünnepli a világ a Web 2.0-át, amelyről senki, még a névadói sem tudják megmondani, hogy pontosan micsoda. Még az is lehet, hogy nincs is.

Ez az apró bizonytalanság nem ijeszti el a Web 2.0 híveit - egyre több webszájt, blogger, fejlesztő és megmondóember deklarálja önnön kompatibilitását a Web 2.0-val, a második hálóval, és a befektetők olyan lendülettel nyúlnak a zsebükbe a kifejezés hallatán, mintha tíz éve azt mondta volna nekik valaki, hogy eBay, vagy azt, hogy Amazon. A háló ki van vetve.

Annyi biztos, hogy a Web 2.0 nem egyszerűen új technológia, nem új szabvány, és nem újfajta tartalom - leginkább egyszerre mindegyik, és, mint névadói és evangelistái állítják, elsősorban új attitűdöt, hozzáállást jelent. A Web 2.0-nak nincsenek kőbe vésett határai, mondják, csak "gravitációs magja" van, annak középpontjában a legfontosabb lózunggal, azzal, hogy a "web a platform". A szkeptikusok húzzák a szájukat. Jó, a web az egy platform. De mit jelent az, hogy "a participáció architektúrája"? A "költséghatékony skálázhatóság"? "A kollektív intelligencia megzabolázása"? Az "élményalapú digitális gazdaság"? Szómágia. Ilyesmit beszéltek már korábban is, aztán mi lett belőle? Tőzsdekrach.

Kellett egy konferencia

De a koncepció proponensei azt állítják, a Web 2.0-t nem követi szükségszerűen a DotkomBukta 2.0, most már mindenki odafigyel, a felvásárlások ésszerűen zajlanak, amire akad is példa: a megalomán Yahoo kevesebb mint egy év alatt vásárolta fel gyors egymásutánban a Web 2.0 két legfontosabb ikonját, a közösségi képkezelő Flickr-t és a szintén közösségi könyvjelzőgyűjtő del.icio.us-t. Egy harmadik jelentős versenyzővel, a Six Aparttal együttműködési szerződést kötött a látszólagos ötlethiányban szenvedő Yahoo: a Movable Type blogszoftvert ezentúl a Google egyik legerősebb versenytársa tolja a kisvállalkozások alá.

A Web 2.0 koncepciója az amerikai O'Reilly Mediától származik, amely számítástechnikai tárgyú könyvekből és konferenciaszervezésből gazdagodott meg, elsősorban karizmatikus vezérének, az ír származású Tim O'Reillynek hála. O Reillyék két éve egy új konferencián törték a fejüket, és akkor jöttek rá, hogy a dotkomlufi kipukkanásával a web nemhogy összeomlott volna, hanem új lendületet vett, olyannyira, hogy már nem is az, ami volt, hanem egy második, javított, 2.0-ás verzió. Innen az elnevezés. A hajcihő egy 2004 októberében San Franciscóban megrendezett konferencián kezdődött (Web 2.0 volt a neve, mi más), és idén októberben ugyanúgy, ugyanott folytatódott, sőt december elején Párizsban a blogvilág is összegyűlt, hogy a Les Blogs 2.0 konferencián csatlakozzon a mozgalomhoz - legalább számszerileg.

Nagy fej, hosszú farok

Idén szeptember végén O'Reilly azzal büszkélkedett, hogy a "Web 2.0" kifejezésre 9,5 millió találatot ad a Google - ha azt akarta vele mondani, hogy elterjedt a fogalom, most, december közepén biztosan örül az azóta megkétszereződött (éppen 18 400 000) találati számnak.

A második webet maga a névadó is szívesen határozza meg példákkal: a "hosszú farokra" (long tail, a kishirdetők, kisvállalkozások, kisfogyasztók tömege) építő Google AdSense például 2.0-s, míg a nagy hirdetőket szokásos módszerekkel befogó DoubleClick még 1.0-ás, csakúgy, mint a hagyományos módszerekkel szerkesztett, autoriter Britannica Online - szemben a kollaboratív, nyílt forráskódra épített, bárki által bütykölhető Wikipediával.

Az utólag 1.0-sá visszaminősített sima web klasszik perszonál hómpédzseit a Web 2.0-n a blogok váltják fel, a statikusan tálalt híreket az RSS feedek, a szimplán fizetős zeneletöltő mp3.com helyébe a Napster által elterjesztett, a BitTorrent által tökélyre vitt osztott tartalom áll, és egyáltalán: a "kiadás"-t felváltja a "részvétel". A doménbrókereket kiszorítják a keresőoptimalizálók, a hagyományos szerkrendszereket a wikik, a taxonómiát (taxonomy, osztályozás) a "folksonomy", vagyis a nép által demokratikusan kiosztott tartalommeghatározó címkék (tagek).

Data Inside

Ebben a kontextusban már az is érthető, mit állít az új generáció, amikor a webről mint platformról beszél: azt állítja, hogy a dobozos, évente-kétévente frissített szoftver divatja elmúlt, a Microsoft, az Adobe, a Macromedia, a SAP és a többi masztodon vagy adoptálódik, vagy kihal. A Web 2.0-n a szoftver szolgáltatássá válik. Az új technikáknak (ilyen a Ruby objektumorientált programnyelv, vagy a Javascript és az XML keresztezéséből kitenyésztett AJAX) köszönhetően nemcsak egy szájtot, hanem egy szoftvert is félóránként lehet frissíteni, és ha valaki annyira kettőpontnullás, mint például a Flickr, akkor ezt meg is teszi. A változás érték - nem is Web 2.0-s szájt az, amely nem áll folyamatos fejlesztés alatt, és nincs ráírva, hogy Public Beta. Ilyen a Google legtöbb szolgáltatása, vagy egy tipikus "mashup" (öszvérszájt) a sok közül, a Google Maps-ből és az Orkuthoz meg a Friendsterhez hasonló közösségi szájtból összebütykölt Frappr. Jellemző módon a Web 2.0 másik nagy ígérete, a Wink "emberalapú" keresője olyannyira bétában van, hogy most éppen ki sem lehet próbálni, mert túl sokan vannak az érdeklődők.

A Web 2.0 prófétáinak egyik alapvetése szerint a szoftver szolgáltatás, a szolgáltatás alapja pedig az adat, amelynek valódi értékét az határozza meg, hogy ki mihez kezd vele: ugyanazokat a pénzért vásárolt vagy licencelt digitális térképeket például a Google kreatív módon használja, ezért ő 2.0-s, a MapQuest pedig nem, ezért ő csak 1-es. Ráadásul aki igazi kettes, mint a Google, az nyit egy API-t (application programming interface), amellyel bárki elszórakozhat, aki csak egy kicsit is tud programozni, és van egy épkézláb ötlete. Ebből származnak a mashupok, a digitália remixei, és a remixet nagy kedvvel öleli keblére a Web 2.0 community. Ehhez az ideológiát a szintén kebelre ölelt Lawrence Lessig Creative Commons-a adja (minden rendes Web 2.0-s szájton ott a "Some Rights Reserved"-logó), ami akár lehetne a Web 2.0 jogi alapja is, ha nem lenne ugyanolyan támadhatóan lózungszerű, mint maga a Web 2.0. (Erre Joe Kraus, az Excite alapítója, az egyes sorozatszámú dotkombukta egyik túlélője és a Web 2.0 nagy barátja azt mondta az Indexnek: lehet, hogy a CC humbug, de legalább van valaki, aki nevet adott neki, hajlandó propagálni, kiállni mellette. Még akkor is, ha humbug.)

'Social' something

Azon lehet a legnagyobbat kacagni, aki a legkomolyabban veszi magát. A Web 2.0 Validator nevű poénoldalon például bárki ellenőrizheti, egy irányban halad-e szájtja a legújabb trendekkel. A kritériumokból (amelyeket a kettő pont nulla szellemében természetesen bárki bővíthet) pompásan kirajzolódik a 2.0 paródiája: akkor trendi a szájtgazda, ha használja a Google Maps API-t, ismeri a Nitrót és a Rubyt, használ AJAX-ot, AdSense-et, megemlíti szájtján a "meta" vagy a "micro" szavakat, linkel a Flickr-ra és természetesen publikus bétaállapotban van - mint ahogy maga a Validator is abban van. (A rend kedvéért: a Validator az Indexnek 3 pontot ad, de semmi baj, mert a legkettőpontnullásabb Google összesen egypontos, és a Web 2.0-ra szakosodott sztahanov.blog.hu is csak 11-et kap a lehetséges 35-ből, pedig ott aztán tényleg van minden, ami 2.0.)

A Validatornál pontatlanabb, de viccesebb képet ad a Web 2.0-ról a web2.0bingo.com,a mely szerint akkor igazán kettes valami, ha nagyméretű betűtípust és használ, van rajta AJAX, AdSense, Google Maps és wiki, valami társas valami ("social" something), vagy integrálja a Flickr-t és a del.icio.us-t, vagy versenyre kel velük. És mindehhez természetesen publikus bétában van.

Decentralizáció, kollaboráció, bizalom, részvétel - nem ugyanezzel kecsegtetett az eredeti web? Dehogynem. Hogy mi lett belőle, arról nem Tim Berners-Lee tehet, és nem is a "gazdag élményre" vágyó felhasználók, hanem a hiszékeny és kapzsi Wall Street, a gonosz Oszama és a bosszúálló Bush, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Hiába volt eredetileg szofisztikált marketingfogás, a hype-ra kiéhezett tömegeknek jót tesz a Web 2.0, de ahogy mindig volt, aki kijelentette magáról, hogy ő a pont a ".com"-ban, olyan is mindig lesz, aki a Web 2.0-ban szeretne lenni a pont. Ezt jelenti a participáció architektúrája, és nincs az a nyomorult kockázatitőke-befektető, aki erre ne kapná fel a fejét. Jöhet a következő tőzsdekrach.