A Nintendo Direct prezentációk olyanok, mint az Invention of Lying reklámjai. Az a film egy olyan világról szólt, ahol a hazugságot hírből sem ismerték, így a reklámokban is unott arcú színészeket mutogattak, akik a színtelen háttér előtt érzelemmentes hangon beszéltek arról, hogy magas kalóriatartalmú, közepesen finom, egészségtelen italt árulnak, de azért vegye már meg a kedves néző.
A Nintendo már korábban bejelentette, hogy nem tartanak sajtókonferenciát az E3-on, inkább videóüzenetben mutatják be a legújabb játékaikat. Ennek megvannak az előnyei is: például a lapszemlét készítő sajtós kolléga csak a hangzatos tulajdonneveket fogja megírni, a showelemek folyó szövegben már hatástalanná válnak. Ugyanakkor nem túl felemelő látvány bámulni a Nintendo elnökét, Ivata Szatorut, amint kifogástalan, háromrészes öltönyben, kifogásolható angolsággal, látható lelkesedés nélkül próbálja kitölteni az időt két trailer között.
Egy ilyen helyzetből csak akkor lehet jól kijönni, ha ezek a trailerek átütő erejűek. Hiába a puritán körítés, az érzelemmentes felkonferálás, ha a produktum magáért beszél. A Nintendónak pont erre lett volna szüksége: magáért beszélő, a bukdácsoló Wii U népszerűségét fellendítő játékokra. De ilyenek nem voltak.
Egy kiállítás képei
Pedig ha csak a címlistát pörgetjük át, lenne okunk bizakodni. Elvégre lesz új Pokémon-játék, sőt, rögtön kettő is, a cég kézikonzoljára, a 3DS-re: a Pokémon X és a Pokémon Y. A bemutató és az új képességek ismertetése az átlagjátékost valószínűleg teljesen hidegen hagyta, de mivel a Pokémon-játékok eladása 200 millió fölött jár, valószínűleg az is épp elég lett volna, ha megmutatják a dobozképet, és bemondják, hogy az ipafai papnak fapipája van. Októberben a piacra is kerül, és a hétszámjegyű eladásokra nyugodtan lehet nagy tételben fogadni.
Bemutatták az új Mario-platformjátékot, a Super Mario 3D Worldöt; a Wii U-ra készülő epizód még karácsony előtt megjelenik. Jellegét tekintve a Super Mario 3D Landet idézi, ami 3DS-re jelent meg, csak ez HD felbontásban pompázik, ami nagyon jól áll neki. Kérdéses, hogy a többjátékos mód és a felturbózott felbontás garantálja-e a tízmillió vásárlót, de ha tippelnünk kéne, inkább nem. Más a helyzet a Mario Kart 8-cal: az ugyanis tényleg megkapóan néz ki, és a legrosszabbul fogyó részekből is elfogyott úgy nyolc-tízmillió. A legújabb epizód istenien fest, lehet a falon, a víz alatt, a levegőben és a pálya alján is száguldozni; valamint lesznek motorok és négykerekű buggyk, illetve online többjátékos mód. A Wii Party U és a Wii Fit U szerencsére csak említés szintjén került szóba; aki ezekkel akar játszani, valószínűleg úgy sem nézi a Nintendo Directeket. Szintén a könnyebb szórakozást célozza a Nintendo saját rajzolóprogramja, az Art Academy, ami Wii U-ra is megjelenik: a nyáron megjelenő játékot a Nintendo Eshopon lehet majd megvásárolni, vagyis letölthető cím lesz. A ceruza-, pasztell- és festékrajzainkat a Wii U online felületén, a Miiverse-en is megoszthatjuk.
Mielőtt mindenki kómába esett volna, megnézhettünk egy trailert a külsős fejlesztők játékairól is: a Sonic: Lost World, a Shin Megami Tensei IV és a Scribblenauts Unmasked: DC Comics Adventure kivételével csak olyan címeket láthattunk, amik már más platformokra is megjelentek, vagy meg fognak jelenni. Kellemesnek tűnnek az Eshopban megvásárolható, letölthető címek is; igaz, ezek is olyanok, hogy inkább a meglévő gépre érdemes megvenni egyik-másikat, mint kezet-lábat törve a boltba rohanni értük.
Az októberben érkező Legend of Zelda: Wind Waker HD bemutatója tetszetős, de a játékot már korábban bejelentették, ráadásul ez csak egy 2003-as sikercím nagyfelbontású átirata. A Wonderful 101 a zseniális rétegjátékokat készítő Platinum Games idén augusztusban megjelenő anyaga; ez is színes, mozgalmas és érdekes, csak éppen egy éve tudni a létezéséről.
Újdonság, de nem túl nagy meglepetés volt a Donkey Kong Country: Tropical Freeze. Ez a széria már akkor is zseniális volt, amikor a kilencvenes években a Rare dolgozott rajta, és a sorozat dicsősége akkor sem kopott meg, amikor a Retro Studios 2010-ben átvette. Ők készítik az új epizódot is, ami továbbra is oldalnézetes, kétdimenziós platformjáték, csak a kornak megfelelő, gyönyörű grafikával. A kameramozgás itt csak látványos extra, maga az akció továbbra is síkban játszódik. Az előző részből ötmilliót adtak el világszerte – ha ebből nem fognak, annak csak az lesz az oka, hogy ahhoz a Nintendónak még sok gépet kéne eladnia.
A Platinum Games másik, Wii U exkluzív játéka, a Bayonetta 2 ilyen számokról nem is álmodhat, legfeljebb a sajtó és a játékosok megbecsüléséről. Az első rész minden idők legjobb kaszabolós (hack & slash) játéka volt, de a folytatás, akárcsak az előd, a bemutatott videó alapján erről nem tudja meggyőzni a játékost. Egy hosszú combú, dögös boszorkánylány követhetetlenül üti-veri-rúgja a földöntúli ellenfeleket az űrben lebegő épületdarabokon pattogva – hát, nem ez az a snitt, amitől az átlagjátékos Wii U-ért rohanna a boltba. Már csak azért sem, mert a Bayonetta 2, hiába ígérkezik nagyon jónak, csak 2014-ben fog megjelenni.
Akárcsak a Monolith Soft új játéka, az egyelőre (?) X néven futó RPG. A japán szerepjáték a mostani konzolgenerációban méltatlanul elhanyagolt műfaj volt, de a Monolith 2011-ben azt is új szintre emelte a Xenoblade Chronicles-szel. Az X leginkább erre hasonlít: óriási, gyönyörű nyitott világ, hatalmas területekkel, remek formatervezésű robotokkal, dinoszauruszokra emlékeztető lényekkel. Bár ilyen sokáig még sosem láthattuk mozgásban a játékot, a létezéséről már tavaly óta tudni lehet.
A legjobb falat, a 3DS-re és Wii U-ra is érkező Super Smash Bros. a bemutató végére maradt. A sorozat a Nintendo emblematikus karaktereit sűríti egy verekedős játékba. Már a korábbi részek bombasikert arattak - nem meglepő, hogy amikor két éve, a Wii U bemutatásakor szóba hozták a játékot, hatalmas üdvrivalgást kapott. A mostani rész, úgy tűnik, szorosan követi az elődök hagyományait: Samus a Metroidból lövöldöz, a zeldás Link karddal csapkod, Super Mario karatézik, Kirby sivítozik, és extra karakterként a Capcom kabalafigurája, Mega Man is feltűnt.
Az igazság pimaszsága
Bár a bemutatott játékok szépnek, jónak és ígéretesnek tűnnek, ráadásul megjelenési dátumuk is van – amit a konkurenciáról nem lehet elmondani –, a Nintendo Direct mégis hiányérzetet hagyott maga után. A Sony és a Microsoft ugyanis vadonatúj, eddig sosem látott játékokat is leleplezett, ráadásul ők most mutatták be az új konzoljaikat is, így
a show-t egyértelműen ők vitték el. A Nintendo ezzel szemben szinte csak a már ismert játékokról árult el további részleteket, ami a mostani helyzetben egyenlő a nullával.
Ha ugyanis egy konzolgyártó azzal küszködik, hogy
a nyakára rohadnak a konzolok, akkor árcsökkentést, ingyenjátékot, újdonságokat, akciókat, kedvezményes programokat, egyszóval kampányt kell indítania. És éreztetnie kell a felhasználókkal, hogy nem potenciális pénzforrásnak, hanem Kedves Vásárlónak tekintik. Nietzsche biztos nem a Nintendo Directre gondolt, amikor azt mondta, hogy az igazság csupán hasznavehetetlen fikció, de tény, hogy a Nintendo jobban tette volna, ha hazudozik egy kicsit az intelligens mosóporról.