Index Vakbarát Hírportál

Zombitámadás a Király utcában

2009. március 14., szombat 18:24 | aznap frissítve

A technika meghiúsította, hogy a Resident Evil 5 magyarországi premierjét felvezető parti úgy sikerüljön, ahogy a szervezők elképzelték. A rajongókat azonban ez nem zavarta: irtották a vírusfertőzötteket, a keménymag pedig hangosítás nélkül is eljátszott egy zombitámadást.

A Király utcai Kuplung törzsközönségét szokatlan látvány fogadta csütörtök este kedvenc szórakozóhelyén: a krimót díszítő graffitik előtt vagy harminc kioszk állt, mindegyikben egy-egy Xbox 360 játékkonzol, a dj-pult mellett kihúzott vásznon pedig az Umbrella cég vetített logója sejttette, hogy itt valami készül. A törzsközönség azonban észrevehetetlen volt aznap este a két-háromszáz geek és szakújságíró között, akik kifejezetten a kioszkok miatt mentek a Kuplungba, és akiknek az Umbrella névről előbb jut eszükbe egy fiktív vállalat neve, mint egy Rihanna-sláger.

És akkor jöttek a zombik

Az arra járók a Resident Evil 5 című videojáték nyitópartijába csöppenhettek, amit a játékot forgalmazó CD Projekt Kft. és a Microsoft szervezett. A játék március 13-án, pénteken jelent meg, és ahogy az ilyen jelentős játékoknál lenni szokott, a partin pár órával korábban ki lehetett próbálni a programot. Kezdenek megszokottá válni ezek a rendezvények és a „midnight madness”-ek (amin nemcsak ámulni lehet, hanem a rajongók éjféltől rögtön meg is vásárolhatják a játékot): volt már magyar nyitópartija többek között a World of Warcraft (WoW) legutóbbi kiegészítőjének, a GTA IV-nek és a Halo 3-nak. Ez szépen jelzi a hazai játékkultúra vastagodását, de úgy tűnik, a szervező cégek még nem szereztek elég gyakorlatot az efféle show-k lebonyolításában.

A „Rezi öt” nyitópartiját ugyanis majdnem hazavágja a technika. A hangosítás eleinte nagyon erőtlen, később egyáltalán nincs – egészen hasonló problémák voltak a WoW-bulin is. A szervezők nagy szerencséje, hogy az így kialakult kissé kaotikus hangulat illik a játékhoz, és hogy az összegyűlt játékosok elnézőek: egy részük vigasztalódik a VIP karszalagra adott ingyen sörrel, a fanatikusabbak pedig közelebb húzódnak, hogy halljanak valamit az előadásból. Merthogy ilyen is van, a játéksorozat magyar rajongói oldala, residentevil.hu keménymagja egy hete készül erre a napra. Először egy orvosköpenyes tudós lép elő, köszönti a részvényeseket, és ecseteli az Umbrella legújabb vírusfejlesztéseit, aztán váratlanul zombik támadnak rá, majd kommandósok oldják meg a helyzetet, és a vezetőjük is előad egy monológot. Akcióból kicsit kevés, szövegből kicsit sok van ebben a mini színdarabban, de hiteles, hogy nem fizetett akárkik, hanem tényleg a játéksorozat legnagyobb hazai rajongói adják elő.

Rettegés két fejlövés között

A Resident Evil széria egyébként a legsikeresebb sorozat a túlélőhorrornak nevezett műfajban. Ez a műfaj a horror-kalandjátékokból fejlődött ki, amikor valakinek eszébe jutott, hogy akcióelemekkel dobja fel a rettegést, és hogy a főhős menekülés közben néha visszalőhet. Az e szemléletet képviselő első nagy dobás az 1992-es Alone in the Dark volt, és amikor négy évvel később PlayStationre megjelent az első Resident Evil, a játék vezető fejlesztője, Mikami Sindzsi nem tagadta, hogy az Alone in the Dark volt az egyik fő ihletforrás.

Csakhogy a Resident Evil olyan volt, mint az Alone adrenalinon pörgetve: a parázást még több akció fűszerezte, a környezet pedig jól hozta klasszikus zombifilmek kliséit modern környezetben. A rajongók hamar megtanulták a gátlástalan Umbrella vállalat nevét, ami vírusokkal játszadozik, köztük a rettegett T-vírussal, ami agresszív zombikká változtatja a legjámborabb adófizetőket is. A játék óriási siker lett – akkora, hogy 2002-ben egy remake is készült belőle GameCube-ra, pedig az ilyesmi viszonylag ritka a játékiparban. A széria több folytatást is megélt (nem is beszélve a Milla Jovovich főszereplésével készült Resident Evil filmekről), és a 2005-ös negyedik rész után négy évet kellett várnunk a következő epizódra.

Ez az epizód pedig első blikkre kicsit világos, a főhős katonák ugyanis a napsütötte Afrikában irtják a zombikat. De a keményvonalas rajongók szerint ebben a környezetben is átjön a sorozatra jellemző hangulat. „Szerintem ez is lesz olyan jó, mint az előző rész” – mondja az orvosköpenyes úr, aki civilben programozó. A kérdésre, hogy mi vesz rá egy felnőtt embert, hogy tudósnak öltözve zombikkal birkózzon egy belvárosi kocsmában, a válasz egyszerű: „A rajongás.” Erről később az egyik zombi barátnője szolgál sokkoló adattal: mint kiderül, 17 éves, és 11 éve játszik a sorozattal – amikor hatéves volt, az apukája adta a kezébe az első Resident Evilt. Elbeszélgetnék kicsit a kedves papával, ugyanis a sorozat egyik része sem volt kimondottan gyerekjáték. Akinek kétségei vannak, nézze meg az alábbi fejlövésmontázst.

Csirke gémereknek nem való

Az egyik kioszkhoz én is odaférek, és egy kollégával kipróbálom a játékot. Két katona vagyunk, akik egy dobozfaluból próbálnak kitörni – látszik, hogy az egymást segítő, kooperatív játékmód a program egyik fő erőssége. Már az első ellenfélnél elfogy a töltényem, ami mutatja, hogy a Resident Evil 5 nem a hagyományos lövöldözős játékokhoz szokott játékosoknak készült. „Csirke gémereknek nem való” – mondja Angelday is, aki a negyedik rész legnagyobb rajongója. „Akinek ez nem tetszik, az játsszon a Gears of Warral, ott a játék előre jelzi, hogy hova fog esni a gránát, szinte helyetted játszik. A Resident Evil nehezebb, de épp ezért nagyobb élmény.”

A játék készítésében egyébként nem vett részt Mikami Sindzsi, az első Resident Evil és az egekig sztárolt negyedik rész agytrösztje. Az első előzetesek után Mikami azt nyilatkozta, hogy nem is fog játszani az ötödik résszel, mert ő máshogy képzelte el a folytatást. Még nagyobb visszhangja volt azonban a trailereknek: több újságíró kifogásolta, hogy szinte csak színesbőrűeket lehet irtani a játékban (ugyanis leginkább a helyi afrikai lakosokból lesznek zombik).

A Resident Evil 5 rögös előélete szemmel láthatóan nem zavarja a rajongókat: minden kioszk foglalt. Aztán egyszer csak meglepetésszerűen megjelenik Csányi Sándor színművész is, aki Kokó és Cseh Laci mellett a konzoljáték-fogyasztást szívesen népszerűsítő celebek egyike, és aki ezek szerint nem tartja magát csirke gémernek. Türelmesen viseli a vér helyett közös fotóra éhes zombihorda rohamát, és hosszasan elidőzik az egyik kioszknál. Aztán a tömeg ritkulni kezd, a rezidens gonosz pedig átadja a helyét a Kuplungban a rezidens dj-nek. Eljön a péntek, és végre lehet játszani.

Rovatok