A Halo: Reach az utolsó játék a sorozatban, mégsem olyan, mintha lezárás lenne – inkább a készítők tisztelgése saját zsenialitásuk előtt egy hasonlóan zseniális játékkal. Találkoznak benne az eddigi részek, miközben minduntalan magyar szavakba botlunk.
A Reach bolygó különleges hely. Itt kezdődött minden, és itt is ér véget. Master Chief még sehol nincs, de mégis, mintha már jártunk volna vele ezeken a tájakon. A Reach bolygó az állandó déja vu bolygója. Tökéletes hely az egyik legsikeresebb játékszéria lezárásához.
Kilenc éve, 2001 őszén jelent meg az első Halo, a Microsoft első konzoljával, az előző generációs Xboxszal együtt. Egy szinte ismeretlen fejlesztőcsapat, a Bungie készítette, de a játék azonnal felkapottá tette a nevét, a Halo ugyanis a konzol legsikeresebb játéka lett és húzta magával az Xbox-eladásokat is.
A játék nagy trükkje az volt, hogy megmutatta: az ős-pc-műfajnak hitt belsőnézetes lövöldözős játékokat, a first person shootereket (fps) át lehet ültetni konzolra. A Halo első blikkre béna kontrolleres irányításáról kiderült, hogy valójában nagyon logikus, a játék kooperatív módja (amikor egyszerre több játékos játssza végig ugyanazokat a pályákat, egymást segítve), a nagy harcterek és az ellenfelek mesterséges intelligenciája pedig olyan játékélményt adott, ami rögtön felül is múlta a pc-s elődökét.
Három év múlva a Halo 2-nek már párnázott útja volt a sikerhez, amikor pedig 2007-ben – már az új Xboxra – megjelent a harmadik rész, bevételi rekordot döntött: a premier napján 170 millió dollárt, egy hét alatt 300 milliót kaszált csak Amerikában. Ugyan ezt később a GTA IV, majd a Modern Warfare 2 eladásai felülmúlták, de ez a két játék több platformra is megjelent, míg a Halo 3 csak Xbox 360-ra jött ki, és ott hozta össze a rekordot.
Tavaly két mellékág is kijött a sorozathoz: a Halo Wars a real-time stratégiák terepére merészkedett át (nem is ügyetlenül), a Halo 3: ODST pedig megmutatta, hogy milyen, ha nem a trilógia főhősét, a szuperkatona Master Chiefet irányítjuk, hanem jól felszerelt, de azért egyszerű és esendő dögcédulásokat. Most kedden pedig megjelent a Halo: Reach, a Bungie utolsó Halo-játéka. És bitang jó.
Visszatérő harctéri emlékek
A Halo sorozat ringje a 26. század, egyik sarkában a világűrben már otthonosan mozgó emberiség, másikban egy agresszív idegen fajokat tömörítő szövetség. Ők estek egymásnak kilenc éve, hogy aztán rájöjjenek, van egy harmadik játékos is a pályán. A fő sztorit a trilógia szépen kikerekítette, így a többi játéknak összekötő szerep jutott: a Halo 3: ODST a Halo 2 és a Halo 3 között játszódik, a Halo: Reach pedig azt mutatja meg, milyen események vezettek közvetlenül az első Halo eseményeihez (ami nem is baj, a Halo ugyanis 2001-ben eléggé in medias res kezdéssel indított).
Nos, a Reach bolygón kezdődött minden – vagy legalábbis Master Chief története. Az emberek már összeakasztották a bajszukat az idegenekkel, de a Reach még biztonságos helynek számított – már csak azért is, mert a bolygó volt az emberek egyik katonai központja. Aztán néhány helyi telepesnek meggyűlt a baja pár fosztogatóval. Rutinmunka, egy osztag elsimítja. Az emberek ki is küldték a Noble Team néven ismert elitcsapatot – akik kiderítették, hogy olyan fenyegetés tornyosul a háttérben, amivel öt ember már nem tud megküzdeni. Aztán a későbbi pályákon az ötös sodródik az eseményekkel, amíg oda nem sodródnak az első Halo történetének közelébe.
Oké, nem nagy sztori (legalábbis a Halo sorozatban láttunk már jobbakat), de ebben a játékban a történet szerepe, hogy lazán összefogja az önreflexiókat. A Halo: Reach mind a tíz, hatalmas pályája ugyanis ismerős. Egy nagyvárosi, repülős ámokfutásunk a Halo 2 egyik pályáját idézi fel, egy éjszakai mesterlövészet az első részt, Master Chief hiánya pedig a Halo 3: ODST-t. Az „erre már jártam” érzés az egész játékot áthatja, miközben teljesen új, nagyszerűen megtervezett pályákról van szó – olyan az egész, mint egy vérprofi tribute, tisztelgés egy nagy sorozat előtt.
Emiatt az összefoglaló jelleg miatt kevés az igazán nagy újítás. A szörnyek már mind ismerősek, a fegyverek és a tápoló kütyük többsége is. Pár új csúzli azért akad, és a Noble Team tagjainak páncélzata is tud olyan trükköket, amiket eddig még nem láttunk (ezek közül a hátirakéta érdemel igazán említést).
A járművekkel többségét is vezethettük már korábban (a Halo sorozat legemlékezetesebb jelenetei voltak ezek), ezen a téren egy űrharc a nóvum – egyben a Halo: Reach egyetlen olyan pályája, ahol a déja vu kicsit háttérbe vonul, hiszen űrhajó volánja mögé még nem ülhettünk eddig.
A tíz pálya szokás szerint több nehézségi szinten és kooperatív módban is végigjátszható, de igazán hosszú távú játékélményt az online multiplayer módtól várhatunk. Ennél érezni nagyon, hogy a készítők az eddigi alapokat polírozták tovább, még kiforrottabbá csiszolták azokat, beletéve a játékba olyan dolgokat, amiket több játékos hiányolt.
A Halo 3: ODST-ben debütált, igen szórakoztató Firefight játékmód (amiben pár játékos küzd több hullámban, egyre nagyobb túlerőben támadó szörnyekkel) eddig meghívásos alapon működött, de most már van szerver, ami ellenfeleket válogat nekünk akkor is, ha barátaink nem érnek rá. Más játékmódokban is jóval több beállítási lehetőséget kapunk, mint korábban, az igazán hardcore játékosok pedig új pontozási rendszerekben tehetik próbára magukat. És a Halo 3-mal megjelent pályaszerkesztő, a Forge is megújult, kicsit átszabták, hogy könnyebben használható legyen.
Hogy a Halo: Reach méltó az előző hat Halo-játékhoz, nem meglepő, viszont a sorozatot lezáró előzmény magyar vonatkozása meghökkentő. A Halo-korpusz szerint Reachen először kelet-európai bevándorlók telepedtek le és a telepesek leszármazottaival össze is futhatunk az első pályákon. Ők mind magyarul beszélnek, és a Noble Team egyik, magyarul is beszélő tagja, Jorge tolmácsolja a többieknek, hogy mit mondanak (bár azt végig hallani, hogy a magyar mondatokat amerikaiak mondták fel, erősen törve a nyelvet).
Ráadásul magyar helységnevek is szerepelnek a játékban, a bolygó egyik régióját Visegradnak hívják, de hallhatjuk Esztergom és Sopron nevét is. Egy átvezető videóban azt látjuk, ahogy a Noble Team rajtaütést tervez a „Farkas-lake” mellett, a galaxis csillagai között pedig akad Csodaszarvas és Turul.
A játékot kiadó Microsoft Game Studios magyar képviselete nem tudta megmondani, hogy miért találkozik a játékos minden pályán magyar nevekkel és hogy a kelet-európai bevándorlók miért éppen magyarok lettek – a képviselet érdeklődött a Bungie-nál, de nem kaptak választ. A játék stáblistájában nincs magyar név.
Arra pedig nincs esély, hogy egy későbbi Halo-játékból kiderül valamivel több is Reach bolygó magyarjairól, a Bungie ugyanis nem készít több folytatást a sorozathoz (és a Microsoft mostani álláspontja szerint más fejlesztőcsapat sem, de ez még változhat, elvégre mégis a platform húzónevéről van szó). A búcsú az egyik legnépszerűbb videojáték-sorozattól így pár millió kárpát-medencei lakosnak igazán különleges lett.