Index Vakbarát Hírportál

Foghíjas még a magyar Xbox Live

2010. november 18., csütörtök 01:04

Múlt szerdán hivatalosan is elindult Magyarországon a Microsoft konzoljának online rendszere, az Xbox Live. A szolgáltatás egyelőre erős hiányérzetet vált ki az angol Live-ot is ismerő játékosból, de ez idővel változhat.

A mostani játékkonzol-generáció éppen öt éve, 2005. november 22-én (Európában december 2-án) startolt, ekkor jelent meg a Microsoft játékgépe, az Xbox 360 konzol. Egy évvel később a Sony a PlayStation 3-mal, a Nintendo pedig a Wii-vel robbantott ki konzolháborút. Mindhárom játékgépnek van online szolgáltatása, és mindhárom elérhető volt itthonról az elmúlt években – igaz, nem hivatalosan. Külföldi lakcím megadásával és egyéb regisztrációs trükkökkel lehetett lógni az online rendszereken.

A magyar játékpiac jelentéktelenségét és a hazai játékkultúra fejletlenségét jól jelzi, hogy eddig kellett várni arra, hogy a három közül az egyik online szolgáltatás hivatalosan is elinduljon nálunk. Miközben örülni illik annak, hogy a Microsoft végre foglalkozik a magyar játékosokkal, felmerül a kérdés, hogy érdemes-e átállni a magyar Live-ra. Hiszen aki akart, az elmúlt öt évben már regisztrálhatott – nyilvánvaló, hogy a magyar rendszernek érdemes valamilyen pluszt nyújtania.

Egyszerű netes átállás

Hogy a kérdésre választ kapjak, átállítottam a saját Live profilomat. Négy éve vagyok Live-on, egy londoni kocsma címét adtam meg, hogy elfogadjon a rendszer. A Microsoft nem tiltotta, de nem is támogatta ezt, ami azt jelenti, hogy ha a játékhoz (például a korhatárkategóriája miatt) valamilyen régiós megkötés társult, az jó eséllyel nem volt elérhető itthon.

Tipikus magyar Xbox-felhasználó vagyok, vagyis főleg játékra használom a gépet, a Live-val játékokat szeretnék letölteni és online játszani a barátaimmal. A live-os filmkölcsönzés, xboxos facebookolás, twitterelés és egyéb úri huncutságok hidegen hagynak. De így is voltak bosszús pillanatok az elmúlt négy évben, főleg akkor, amikor néhány játékot hiába akartam letölteni, mert azt az üzenetet kaptam, hogy a játék az én régiómban nem elérhető. Duke Nukem 3D, Psychonauts, Crimson Skies – ezekre hiába áhítoztam. Talán majd a magyar Live segít, gondoltam.

A magyar Live indulásakor többen migrációs hibába ütköztek, de a Microsoft másnapra megoldotta a hibát, így nekem is simán ment az átállás. Mint a fenti videó mutatja, nem a konzolon kell régiót váltani, hanem a neten. Az ember megadja a profiljához tartozó Live azonosítót, és két-három kattintással átáll a magyar rendszerre. Pofonegyszerű az egész, az Xbox bekapcsolása után pedig már a magyar Live felülete fogad.

In english, please

Ami első blikkre semmiben nem különbözik az angoltól, ugyanis angol nyelvű. Bár igen könnyen használható a rendszer, magyarított felület hiányában néhány dolog – mondjuk valamilyen eldugott rendszerbeállítás – gondot okozhat azoknak, akik egy szót sem tudnak angolul. Igaz, kevés ilyen játékos van.

A profilhoz magyar bankkártyát is hozzá lehet rendelni, amennyiben dombornyomású vagy netes kártyáról van szó (a Visa Electront például nem fogadja el a rendszer), és már lehet is vásárolni. A Live-nak van ingyenes, Ezüst fantázianevű rendszere is (játékokat letölteni ezzel is lehet), de az online játék fizetős regisztrációhoz kötött. Az ezt biztosító Arany előfizetés ajánlott fogyasztói ára 17 ezer forint egy évre (ezért most plusz két hónapot ingyen kap a magyar júzer, hivatalos MS-partnereknél pedig egy Arcade játékot is), a három hónapos Arany Live hatezer forint. Nem olcsó, na.

És a Live fizetőeszköze, a Microsoft pont sem olcsó, egy 800 Microsoft-pontot érő kód ára 3500 forint, egy 2100 pontos kód pedig 8500 forintba kerül. A játékpiac egyik legnagyobb aljassága, a dollár és az euró egy az egyben átváltása ide is begyűrüzik: Amerikában egy dollárért 80 pontot kap a vevő, nálunk 80 pontért 323 forintot kell fizetni.

Szűk kínálat

Amikor nekiálltam pontjaimat elkölteni, természetesen azokkal a játékokkal kezdtem, amiket az angol Live nem engedett letölteni. A Duke Nukem 3D-t sikeresen leszedtem, a Psychonautsot és a Crimson Skiest viszont nem találtam. Vagyis a magyar Live kínálatában csak azok a játékok látszanak, amiket le lehet tölteni (vagy ha a teljes játékot nem is, legalább egy demót hozzá).

Itt kell megjegyezni, hogy az Xbox piactere megkülönböztet Arcade és On Demand játékokat. Az előbbiek között vannak mindenféle szoftverek a régi játékoktól kezdve a független (indie) és amatőr játékokon át a sikeres flashjátékok konzolos mutációiig. Az On Demand játékok ezzel szemben korábban megjelent dobozos Xbox-játékok, amiket nem Microsoft Pontokért, hanem pénzért árul a rendszer.

Arcade játékokból (a Duke Nukem 3D is ilyen) egész nagy kínálattal indult a magyar Live, 157 játék közül lehet választani. Viszont az angol Live-on több mint 300 elérhető, és aki már átállt, bizonyára hiányol a magyar boltból olyan címeket, mint a Plants vs. Zombies vagy az Ikaruga. És egyáltalán nincsenek indie játékok, pedig ezek között vannak aranyosak, ráadásul ezek a legolcsóbbak.

A magyar Live-on elérhető On Demand játékok

Assassin's Creed - 5990 forint

Call of Duty 4 - 5990 forint

Fallout 3 - 5990 forint

Halo 3 - 5990 forint

Mass effect - 2990 forint

Saints Row 2 - 5990 forint

On Demand játékokat nem lehetett itthonról leszedni, ezen a téren sokat vártam a magyar Live-tól. Kemény 6, azaz hat darab játékot kaptam, jelenleg ennyi érhető el itthonról (közülük a Mass Effect a legjobb vétel háromezer forintért). Angol nyelvterületen nagyjából 150 On Demand játékból lehet válogatni, így ezen a téren van mit behoznia a Microsoftnak. Nekem az előző generációs Xboxra készült játékok (Xbox Originals néven futnak az On Demand játékokon belül) hiánya a legfájóbb, a Psychonauts és a Crimson Skies mellett a Max Payne-t és a Fahrenheitot is leszedném (ez utóbbi egy beállítási hiba miatt rövid ideig elérhető volt nálunk is, de akkor lemaradtam róla).

És van még egy fontos dolog, a dlc-k, azaz a teljes játékokhoz letölthető kapcsolódó tartalmak. Itt is szegényesebb a kínálat (nagyjából 350 játékhoz létezik dlc, e cikk írásakor 198-hez van letölthető tartalom magyar Live-on), és a megvett, de később letörölt dlc-kkel lehetnek gondok. Éppen ezért érdemes átállás előtt minden megvett dlc-t letölteni.

Ezen kívül az olyan online rendszerekkel is lehetnek zűrök, mint a Mass Effect 2-höz készített Cerberus Network (ami egyszer aktiválható, és ingyenes kiegészítők járnak hozzá). Aki átáll magyar Live-ra, azt fogja látni, hogy a Cerberus Network eltűnt, és más játékokban is hasonlókat tapasztalhat (limited edition regisztrációk is elszállhatnak). Ilyenkor nincs más hátra, reklamálni kell a Microsoftnál meg a játék kiadójánál (ez többnyire segít, de akkor is nem várt kellemetlenség).

Mobilon is jön majd

A Live-nak vannak egyéb szolgáltatásai is, de ezek Magyarországon nem elérhetők. A filmkölcsönzés azért nem, mert ahhoz a hazai filmforgalmazókkal is meg kellene egyezni. Kétlem, hogy a Microsoft erre fordítana energiát addig, amíg a játékkínálatban is komoly hiányok vannak (egyébként egész Európában elég szegényes a Live filmkínálata, nyilván nem ez a szolgáltatás fő funkciója). Eltűnt az Inside Xbox menüsor is, pedig ott voltak jó kis videók játékokról, illetve heti játékakciók.

A közösségi funkciók, vagyis a live-os Twitter és Facebook, illetve a Windows 7-es mobilokkal való harmonizálás sem elérhető itthon, de ez a közeljövőben változhat – ennek egyik jele lehet, hogy a mobilos Live-ozás rövid ideig működött itthon is.

A nálunk a magyar Live-val egy időben debütáló kamerás-mozgásérzékelős rendszer, a Kinect videocset szolgáltatása viszont kiválóan működik. Igaz, a felbontás csak 640 x 480-as, de a kamera követi a csetelőket: mindig az arcot, illetve arcokat hozza be középre, és mindig annyi embert mutat, amennyit lát. Magyar Live-on viszont nincs hangvezérlés a Kinecthez, hiába kiabáljuk, hogy „Xbox, dashboard!”, nem történik semmi (igaz, ezt a funkció a németeknél és franciáknál sincs bekapcsolva).

Pulik és pontok

Új felhasználóknak hasznos lehet a magyar Live, de akinek már van Live-profilja, kétszer is meg kell gondolnia, hogy átáll-e a lokalizált rendszer mostani állapotában. A Microsoft Magyarország persze tudja ezt, és folyamatosan frissíti a tartalmat, elvileg minden héten jönnek új játékok (múlt héten például sokan hiányolták még a Limbót, most már letölthető). Az, hogy egy játék megjelenik-e a kínálatban, azon múlik, hogy a Microsoft megállapodik-e az adott játék kiadójával. De hogy ez a jogharmonizációs folyamat mikor eredményez lényegesen több On Demand játékot vagy hogy mikor lesz xboxos Psychonautsom, azt a magyar képviselet nem tudta megmondani – ezeket az ügyeket az anyacég intézi.

Az átállást ajándékokkal próbálja még ösztönözni a cég. Aki magyar Live-ra vált, 800 Microsoft pontot kap, ha korábban már Live-júzer volt, és 1600-at, ha korábban már vásárolt is valamit (fix pontmennyiség van erre, az akció addig tart a kilenc, most átállt országban, amíg a közös készlet). Ezen kívül egy virtuális pulit is kap minden magyar júzer az avatárjához. Volt pár reklamáció abból, hogy most még sem a pulik, sem az ajándékpontok nem elérhetők – a Microsoft szerint legkésőbb jövő héten beesnek ezek a megfelelő profilokba. A Microsoft egy Facebook-oldalon tájékoztat és a vonalas telefonról ingyenes 06-80-018-590 számon válaszol a kérdésekre és reklamációkra.

A következő hónapok megmutatják majd, hogy milyen ütemben bővül a magyar Live tartalma, bizonyára van sok júzer, aki ezt még megvárja az átállással. De minden foghíja ellenére az önmagában már nagy dolog, hogy egyáltalán létezik magyar Live. Mert ez valószínűleg azt jelenti, hogy a következő Xbox már alapból tudni fogja, hogy hol van Magyarország.

Rovatok