Index Vakbarát Hírportál

A britek szerint a Bioshock a legjobb játék

2007. október 24., szerda 12:40

A British Academy of Film and Television Arts (BAFTA), vagyis a brit filmakadémia kedden Londonban adta át a legjobb videojátékoknak alapított díját, a British Academy Video Game Awardot. A tizenöt kategóriából hatot besöpört a Wii Sports, de a legjobb játék a Bioshock lett.

A BAFTA 2003 óta díjazza a legjobb számítógépes és videojátékokat, az elismeréseket a közönségdíj kivételével szakmai zsűri ítéli oda. Az első években platformonként külön díjakat adtak, de tavaly és idén már összevontan, kevesebb kategóriában osztották az elismerést. Így fordulhatott elő, hogy a PlayStation 3 játékai közül egy sem váltotta díjra a jelölését, a Nintendo Wii nevű hadonászós konzumkonzol legsikeresebb játéka, a Wii Sports viszont hat díjat is besöpört.

A hardcore gamerek általános véleménye szerint túlértékelt alkotás a Wii irányítóhardverének, azaz kontrollerének kihasználásával dobott nagyot. A konzol képes arra, hogy a kontrollert markoló játékos térbeli mozdulatait kövesse, így a Wii Sportsban igazi fonákütésekkel lehet teniszezni, és a golfozást és a bowlingozást is a megfelelő mozdulatok imitálásával lehet irányítani. Az elsősorban az alkalmi játékosokat célzó program a legjobb innováció, legjobb játékélmény, legjobb sportjáték, legjobb stratégia és szimuláció, legjobb alkalmi játék és a legjobb többszemélyes játék díját vihette haza.

A Wii Sports nem a grafikájával hódít

Bioshock a legjobb

A legjobb játék címét azonban mégsem ez vitte el, hanem a pc-re és Xbox 360-ra megjelent Bioshock című shooter (lövöldözős játék), ami elsősorban zseniális környezetének köszönhette az elismerést. A víz alatti utópiában játszódó, nyomasztó horrorkaland minden idők egyik leghangulatosabb játéka, az Indexen a napokban közölünk róla kritikát.

A többi nyolc díj közül kettőt a God of War 2 című PS2-es, brutálisan véres akciójáték vihetett haza (legjobb történet és karakter, illetve legjobb technikai megvalósítás), és az Xbox 360 remek, kicsit GTA-szerű akciójátéka, a Crackdown alkotói is kétszer örülhettek (legjobb akció és kaland, legjobb hang). A legjobb zene díját a PS2-es Okami kapta, akárcsak a legjobb művészi megvalósításét. Az akció-kalandjátékban a japán mítoszok és népmesék elevenednek meg, és a játékos sokszor a "mennyei ecset" nevű opció használatával juthat tovább – ez annyit jelent, hogy a kontrollerrel rajzolni lehet a játéktérbe, átalakítva a tereptárgyakat.

A legjobb játék a britek szerint

Focibarát közönség

A figyelemreméltó újoncoknak alapított különdíjat öt egyetemista műve, a Ragnarawk nyerte el. A program a hagyományos akciójátékokat ötvözi a Guitar Hero 2 léggitáros játékélményével (a gitárral lehet harcolni). A közönségdíjat a Football Manager 2007 című focimenedzser-program nyerte, feleslegesen aggódott tehát a manchesteri katedrális esperese – a pap a Resistance: Fall of Man című shooter jelölését kritizálta, mivel a véres játék egyik pályája a katedrálisban játszódik.

A BAFTA tagságot (ami amolyan életműdíjnak felel meg) idén Will Wright kapta, aki több mint 20 éve készít játékokat. Wright alkotta többek között a Sim City című városépítő játékot és minden idők legsikeresebb pc-s játékát, a The Sims című szappanopera-szimulátort (kiegészítőkkel együtt több mint 70 millió fogyott a franchise-ból). A játékguru most újabb monstre vállalkozáson, a Spore-on dolgozik – a programban egy faj evolúcióját követhetjük végig az egysejtű állapottól a galaxist leigázó, értelmes civilizációkig.

Halált okozó testi sértés a God of War 2-ben

Rovatok