A szórakoztatóipar legnagyobb premiernapi kaszálását mutatta be a Halo 3. Pókember, Jack Sparrow kapitány, Harry Potter sehol nincsenek. És még jó is a játék.
Nemcsak a videojátékok, de az egész szórakoztatóipar történetének legsikeresebb első napjával indult megmenteni a világot a Halo-sorozat főszereplője, Master Chief, a zöldpáncélos szuperkatona. A Microsoft közleménye szerint a játék csak Amerikában 170 millió dollárt kaszált egyetlen nap alatt, ami nagyjából 2,5 millió eladott példányt jelent; vagyis Amerikában minden ötödik Xbox 360-tulaj az első 24 órában beszerezte az év slágerjátékát. És ez csak a kezdet: iparági becslések szerint a hét végére három és fél, az év végére pedig ötmilliónál állhat a számláló.
A játékiparban ez mindenképpen világcsúcs – ugyan hivatalos adatokon alapuló toplisták nincsenek, ezért csak tippelni tudunk, kiket taszíthatott le a dobogóról a Halo 3. Először is a Halo 2-t, amiről 2004-ben a Microsoft büszkén jelentette be, hogy az első napján Észak-Amerikában 125 milliót hozott a 2,4 millió eladott példány (a számokból rögtön látszik az is, mennyit drágultak a játékok három év és egy konzolgeneráció-váltás alatt). Szintén 2,4 milliót adtak el a premier napján a pc-s csúcstartó World of Warcraft Burning Crusade-ből – igaz, ez az összesített amerikai és európai adat. Japánban első hétvégés adatokat tartanak nyilván, a rekord a Final Fantasy VII 2,3 milliós teljesítménye.
A mozikban a Pókember 3 a pénztárak bajnoka, közel 60 milliós első napi bevétellel, ami sehol nincs a Halo 3 mellett – bár nem fair összehasonlítani a 9-10 dolláros mozijegyeket a legolcsóbb verzióban 60 dolláros játékkal (és egy sikerfilmnél általában a mozivásznak, és nem az érdeklődők száma a limitáló tényező).
DVD-eladásban a Hihetetlen család és a Karib-tenger kalózai 2 vezeti a toplistákat, ötmilliós első napi eladással, ami a premier-DVD-k húszdolláros átlagárával számolva százmilliós forgalmat jelent – megint csak nem ellenfélelek Master Chiefnek.
Végül nézzük a könyveket: itt a legutóbbi Harry Potter regény erős ellenfélnek ígérkezik. A Deathly Hallows az első napján 8,3 millió példányban fogyott Amerikában. Az ár 10 és 35 dollár között mozgott, attól függően, mennyire ment messzire az árháborúban az adott könyváruház, így összbevételt senki nem mert tippelni.
Bár a játék mögötti marketinges gépezet is alapos munkát végzett, a Halo 3 nem csak emiatt fogy ilyen tempóban, hanem mert jó maga a játék is. A nemzetközi sajtó egyöntetűen el van ájulva tőle, a játékmagazinok tesztjeit gyűjtő statisztikaoldal, a gamerankings.com szerint az évtized ötödik legjobb átlag-értékelésével büszkélkedhet.
A játékot a Microsoft egyik saját stúdiója, a Bungie fejlesztette, ahol egy háromszáz fős csapat dolgozott rajta három évig. A fejlesztési költséget a Wedbush Morgan Securities elemzőcég 30 millió dollárra becsüli, amihez a felvezető reklámkampány még 15-20 milliót tesz hozzá. Bár játék árából a kiskereskedők jelentős százalékot tesznek zsebre, a Halo 3 a teljes életciklusa alatt 500 millió dolláros profitot hozhat a Microsoft konyhájára - nyilatkozta az LA Timesnak a Lazard Capital Markets elemzője. A megjelenés napján a Microsoft részvényárfolyama 3,3 százalékot emelkedett.