Bizbasz áll a szavanna közepén kétségbeesetten. Zavartan pislog mind a négy szemével, hol rám, hol a körülötte tenyésző, piros bogyókkal teli bokrokra. Rémisztő tüskék meredeznek krumpliszerű testéből minden irányba, valószínűtlenül hosszú kezeiben göcsörtös bunkókat szorongat, és éhes a szerencsétlen, de nem tud enni, mert nincs szája. Megkönyörülök rajta, előhozom a lényszerkesztőt, eladom az egyik mérgező tükséjét, és a helyére rajzolok egy szájat – és mivel egy kis pénzem maradt is, növesztek neki egy harmadik lábat, amivel minden eddiginél hülyébben fog kinézni.

Egysejtű kora óta nevelem Bizbaszt, de olyan boldognak még nem láttam, mint amikor végre elkezd falatozni a piros bogyókból. Hosszú még az út, mire a galaxis urai leszünk mi ketten, de jó irányba haladunk, gondolom, amikor a svéd újságíró kolléga visszarángat a valóságba és elkunyerálja a helyem a pc előtt arra hivatkozva, hogy nemsokára indul a repülőgépe, és még ki sem tudta próbálni a játékot. Chertseyben vagyunk, Londontól nem messze, az Electronic Arts brit főhadiszállásán, a Spore című játék sajtóbemutatóján. Ez lesz az új Sims – mosolyognak magabiztosan a marketingesek, bármerre nézek.

Willnek mindent szabad

Pár éve egy Will Wright nevű fickó azzal állt a világ legnagyobb játékkiadója, az Electronic Arts elé, hogy készítene egy stratégiai játékot, amiben az egysejtű formától nevelhetjük a választott lényünket addig, míg a galaxis ura lesz. Bárki mást elzavartak volna egy ilyen képtelen ötlettel, de egyrészt Will cégéért 125 millió dollárt fizetett az EA, és az ilyen figurákat nem szokás csak úgy elhajtani, másrészt hősünk akkor már túl volt azon hogy egy hasonlóan nagy marhaságnak tűnő ötletből megalkossa minden idők legsikeresebb számítógépes játékát, a Simset.

Wright így szabad kezet kapott, valamint korlátlan anyagi és emberi erőforrást. Így kezdődött a Spore karrierje, ami a létező összes díjat begyűjtötte minden játékkiállításon, ahol csak mutattak belőle valami kis előzetest, de valójában senki nem tudta elképzelni, hogyan is lesz játék a nagyratörő ötletből. Egészen mostanáig, amikor bő fél évvel a megjelenés előtt végre kipróbálhattuk, milyen az evolúcióval játszani.

Programozók a pokolban

Egy amőbával kezdünk tehát, aki az őslevesben úszkál, kis zöld bigyókat eszik és elmenekül a nála nagyobbak elől, akik meg őt akarják megenni. Ahogy egyre nagyobbak leszünk, vehetünk magunkra tüskéket, csápokat, uszonyokat, és már mi is vadászhatunk más primitív állatokra - az egész meglepően szórakoztató, olyan mint egy flashjáték, a KMK-n tuti sláger lenne. Amikor elég nagyra nőttünk, kimászhatunk a szárazföldre, és kezdődik a második fázis. Itt már nem csak úgy juthatunk a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges dns-hez, hogy felfaljuk annak gazdáját, de össze is haverkodhatunk más lényekkel. Ennek egyenes következménye lesz, hogy szaporodunk és sokasodunk, és nemsokára egy szem lényünk helyett egy egész törzset irányítunk.

A dns az általános fizetőeszköz: ebből vehetünk új testrészeket a lényünknek, és cserélhetjük hatékonyabbakra a régieket. A lényszerkesztő (később aztán lesz hasonló járművekre és épületekre is) meglepően könnyen kezelhető, és egészen meghökkentő torzszülötteket gyárthatunk vele percek alatt. A csodálatos a dologban, hogy bármennyi és bármilyen végtagot aggatunk a lényre, bárhogy gyurmázzuk a testét, a program korrekten megoldja az animációt, és kitalálja, hogyan kell mozognia a lénynek, miközben fut, vadászik, vagy éppen táncol. Simán el tudom képzelni, hogy ezért néhány programozó eladta a lelkét az ördögnek, más ötletem nincs, hogyan csinálták.

Egyet fizet, ötöt kap

A harmadik fázisban megint változik a játék képe (egyébként nem muszáj mind az öt fázist végigküzdeni, tetszőlegessel kezdhetünk, és ott is maradhatunk, míg a kedvünk tartja): letelepedünk, földet művelünk, és addig építgetjük a kis városunkat, míg el nem jutunk a negyedik fázisba, ahol az egész bolygó feletti hatalomért csapunk össze a többi civilizációval. Terjeszkedhetünk békésen, vagy fegyverrel, attól függően hogy a kereskedelem és a diplomácia, vagy a háborúskodás áll közelebb az egykori amőba leszármazottaihoz. És ha már kinőttük a bolygót, jöhet az univerzum meghódítása bolygórobbantó halálsugarakkal, terraformálással és hasonlókkal. Itt már küldetéseket is kapunk, ha untatna, hogy űrhajóinkkal bóklászunk a galaxisban, istent játszunk a primitív fajok előtt, és egzotikus dns-ekre vadászunk, hogy létrehozzuk a tökéletes fajt, a mindenség urát.

Egyszemélyes multiplayer

A Spore tulajdonképpen az evolúció, a kreacionizmus, vagy az intelligens tervezés mellett érv? – kérdezem a játék producerét, Thomas Vu-t, aki roppant hálás, hogy valaki végre nem a "Lesz-e olyan sikeres a Spore, mint a Sims?" kérdéssel jön elő. A választ mindenesetre megkerüli azzal, hogy mindenki abban hisz amiben akar, ez csak egy játék, és a fejlesztők között is vannak keresztények, ateisták, de még buddhisták is, aztán mégsem mennek ölre azon, hogy igaza volt-e Darwinnak. Aztán elkezd mesélni arról, amit ők egyszemélyes multiplayer játéknak neveznek (és egyébként tényleg óriási ötlet): az összes játékos összes kreálmánya, lények, törzsek, városok, birodalmak, fegyverek, épületek, űrhajók egy hatalmas központi adatbázisba kerülnek; aztán ezekkel népesíti be véletlenszerűen minden egyes újonnan kezdett játék világát. Illetve nem is feltétlenül véletlenszerűen: a Spore egyben egy Facebook- vagy Iwiw-szerű közösségi hálózat is, amiben mindenkinek ott vannak a kreációi a profiloldalán. A közösségi oldalról (amit az ember a munkából is elér, nem kell hozzá a játék, emeli ki külön vigyorogva Thomas) olyan lényeket válogathat össze az ember a maga galaxisába, amilyenek jólesnek – ez az félig-online megoldás nem mellékesen a kalózmásolatoknak is betesz.

Még fél év

Bár belekóstoltam a játék minden részébe, beszéltem azokkal, akik készítik, amikor magunk mögött hagyjuk az erdei környezetben megbújó EA-épületet, még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy lesz-e olyan legenda a Spore-ból, mint a Simsből lett. A szerkesztő zseniális, az egyszemélyes online játék nemkülönben, az egyes fázisok jópofák, de hogy hogyan nem lesznek unalmasak pár óra után, és hogyan fognak egy játékká összeállni...?

A svéd srác egyébként békés növényevőt faragott a marcona Bizbaszból, akit aztán annak rendje és módja szerint felfaltak a helyi ragadozók. Szeptemberben szörnyű bosszút állok érte.