A múzeum egy argentin alapítvány segítségével szervezte meg, hogy a csontvázak (pontosabban, azok profi másolata) Budapestre kerüljön. Argentína – és azon belül Patagónia – az őslénytankutatók Mekkája, a világon talált dinoszauruszleletek egytizede innen származik, többek között a legnagyobb és a legrégebbi fajok maradványai. Mi magyarok nem álmodhatunk ilyen gazdagságról, mert nálunk nem szárazföldi, hanem tengeri üledékek dominálnak, a dínók pedig szárazföldi életet éltek – magyarázza kalauzunk, Ősi Attila paleontológus, akinek a neve olyan magas labdát dob fel, hogy szégyellem lecsapni.

A karma ereje

Ősi rögtön a hazai leletekhez vezet bennünket. Az általa talált bakonyi lelőhelyről került elő az első magyar dinoszaurusz, a Hungarosaurus. A 83 millió éve élt növényevő 4 méter hosszú volt, a hátát és a nyakát csontlemezek borították – ezek valószínűleg nem védelemre szolgáltak, hanem az állat hőháztartásában lehetett szerepük. Kicsit rövid, kicsit jámbor, de a miénk. Rajta kívül egy raptorszerű ragadozó állkapcsa is megtalálható a kiállított hazai maradványok között.

Az argentin dínók sora az Amargasaurusszal kezdődik. Rögtön egy impresszív darab a maga 9 méterével és a hátán végighúzódó kettős tüskesorral, pedig ő még a kisebbek közé tartozik. Közeli rokona, az Argentinosaurus 35-40 méteresre is megnőtt, ő volt az egyik legnagyobb élőlény, ami valaha a Föld hátán járt. A növényevő mellett egy ragadozó magasodik, a Carnotaurus nevű 8 méteres, taréjos őshüllő. Ősi szerint gyors és viszonylag intelligens állat lehetett, bár szkanderben talán még én is lenyomtam volna: a ragadozó mellső végtagjai elcsökevényesedtek, mert nem volt szüksége rájuk.

Nem mondható el ez a Megaraptorról, akiből egy brutális, harminc-negyven centis karmokban végződő kar maradt fenn kiváló minőségben. Az állatot a legnagyobb ismert raptorfélének nevezi a sajtóanyag, de a szakember szerint bizonytalan még a rendszertani helye. "A karmok a legutolsó ujjpercből alakultak ki" – magyarázza Ősi. "Erre még képzelj rá egy erős szaruréteget, ami nem fosszilizálódott, de 3-5 centivel megnövelte a karom hosszát." Inkább nem teszem.

Nézegessen óriás dínócsontvázakat!

Akitől a T-Rex is félne

A karmoktól nem messze a kiállítás két korelnöke, az Eoraptor és a Herrerasaurus bújik meg. Csontvázaik eltörpülnek a terem óriásai mellett, de idősebbek szinte bármelyik dínónál. Mindkét állat a triászban élt, kb. 225 millió évvel ezelőtt – akkor, amikor az első dínók megjelentek a Földön. Hozzájuk képest csitri a mellettük heverő 90 millió éves Abelisaurus, ami a kiállítás egyik szépségdíjasa: az ép csontváz kőben ragadva mutatja azt az állapotát, ahogy a régészek rátaláltak.

A legtöbb csodálkozó gyerekkiáltás egészen biztosan a két Giganotosaurus- és a Rebbachisaurus-csontváz körül hangzik majd el. Ők a kiállítás sztárjai, az óriások közt is a legnagyobbak. A Rebbinek becézett növényevő hossza 17 méter, tömege 10 tonna lehetett, az őt becserkésző Giganotosaurusok 14 méteresek, koponyájuk majdnem 2 méter hosszú. Ez a faj sokban emlékeztet a filmekből jól ismert T-Rexre, de annál kicsit nagyobb. Ő a legnagyobb ismert ragadozó dinoszaurusz, a húsevő őshüllők Lola-T-je: egy dínós kártyajátékban a Giganotosaurus lenne az a lap, aki még a T-Rexet is lenyomja. Igaz, a felvetés hipotetikus: a két faj soha nem találkozott.

Mellettük vízi dínók csontvázai láthatók, de Ősi gyorsan kijavít, eloszlatva gyermekkorom második legnagyobb tévhitét (az első a Jézuska volt, nyilván): a vízben soha nem éltek dínók. Sőt, a levegőben sem. A dinoszauruszok ugyanis koponyafelépítésük és egyéb csonttani jellegzetességeik alapján meghatározott, szárazföldi életmódot folytató őshüllők. Vagyis minden dínó őshüllő, de nem minden őshüllő dínó. A két kiállított vízi ragadozó, a Lakumasaurus-koponya és a Tuarangiaurus teljes csontváza tehát a tengeri őshüllőknek állítanak emléket. Ez utóbbi egyébként eséllyel perelhetné a Loch Ness-i szörnyet brandlopásért.

Végül levezetésnek megnézünk egy csapat Gasparinisaurát. Ezek a kutyaméretű növényevők hordában éltek, és a madármedencéjű dínókhoz tartoznak. A rendszertani elnevezés félrevezető, a madarak ugyanis a hüllőmedencéjű dinoszauruszokból fejlődtek ki: a paleontológia e jeles bugja 1881-ben rosszul felismert csonttani különbségekre vezethető vissza.

Nézegessen óriás dínócsontvázakat!

Teknős, a terapeuta

A csontvázak mellett néhány rekonstrukció is látható a kiállításon, többek között egy dinoszauruszfészek, dínótojások és Braille-írással kommentált utánzatok. A szervezők külön foglalkoztatósarokkal gondoltak a gyerekekre. Akad itt dínótojás, amiből kikelhetnek a kicsik, mozgatható dínófej, kirakó, homokozó, amiben fosszíliákat lehet keresgélni, továbbá az állatok étrendjét, bőrszínét és látását bemutató kellékek. Ez utóbbi különösen érdekes: a növényevő dínók szemei a fej két oldalán helyezkedtek el, ezért a látómezők nem fedték egymást.

A fotósunk szerint is jól berendezett kiállításon néhány animációs film teszi teljessé a látványt. Mind közül a To dino or not to dino című gyurmafilm viszi a pálmát, ami bizarrságával már-már megközelíti a hasonló műfajban etalon Krasznaja sapocskát. A film a gyerekeknek magyarázza el, hogyan haltak ki a dínók. "A főszereplő egy krokodil és egy teknős, akik túlélik azt a meteorbecsapódást, ami megpecsételte a dinoszauruszok sorsát. A teknős ezután pszichoanalitikusként kezeli az identitászavaros krokodilt" – magyarázza a cselekményt Bajzáth Judit, a múzeum főmunkatársa. "Az argentin készítők azt akarták ezzel bemutatni, hogy a kisebb hüllőknek jobban sikerült elbújni a változások elől, illetve alkalmazkodni hozzájuk. A teknősök és a krokodilok a dínókkal együtt fejlődtek, de ők nem haltak ki."

Kifelé menet kipróbálom a gyerekjátékokat, és belenézek a növényevők látását szimuláló gépbe. Egyszerre nézek jobbra és balra, de az előre elveszik, és elszédülök az óriásdínók árnyékában.