Index Vakbarát Hírportál

Egymillió euro a led feltalálójának

2006. szeptember 12., kedd 11:55

A műszaki tudományok Nobel-díjának is nevezett, egymillió eurós pénzösszeggel járó Millennium Technology Prize-t idén Shuji Nakamura, a led egyik feltalálója kapta Helsinkiben.

A japán professzor volt az, aki az ötvenes években már felfedezett ledeket (fénykibocsátó diódákat) tökéletesítette, lehetővé téve azok elterjedését a mindennapi életben. A Nakamura által kifejlesztett zöld, kék és fehér ledek ma már minden második elektronikai eszközön megtalálhatók.

Led it be

Neki köszönhetők azok a lézerdiódák is, amelyeket következő generációs Blu-ray dvd-meghajtók használnak majd, a feltaláló legjelentősebb kutatási területe azonban a led-alapú, környezetbarát fényforrások. A villanykörte alternatívája elsősorban fejlődő országokban javíthatja az életkörülményeket. Köszönőbeszédében a japán professzor bejelentette, hogy a díjjal járó pénz egy részét olyan szervezeteknek adományozza, amelyek sokat tesznek az alternatív fényforrások elterjedéséért. Nakamura a kaliforniai műszaki egyetemen folytatja ez irányú kutatásait.

A Millennium Technology Prize-ot 2002-ben alapította nyolc finn alapítvány, első, 2004-es díjazottja Tim-Berners-Lee, az internet atyja volt.

Rovatok