Index Vakbarát Hírportál

Újra rekordot döntött a Microsoft nyeresége

2010. október 29., péntek 10:11

A Microsoft közzétette legfrissebb negyedéves pénzügyi jelentését. A számok szerint hiába a nagy riválisok, az Apple és a Google diadalmenete, a Microsoft igazán nagy bizniszeit, az operációs rendszerek és irodai programcsomagok piacát nem sikerült megzavarniuk.

Az adatok a tőzsdei elemzők várakozásait is túlszárnyalták, bár a cég részvényárfolyama a bejelentés hatására alig egy százalékot emelkedett csak. A negyedéves forgalom a tavaly ilyenkorit 25 százalékkal felülmúlva elérte a 16,2 milliárd dollárt, míg a nyereség a 2009-es másfélszerese, 5,41 milliárd dollár (kicsit több mint ezermilliárd forint) volt.

A siker fő motorja a Windows 7 volt, aminek az eladásai a cég statisztikái szerint a 240 milliót is meghaladták már. A most lezárt negyedévben az operációs rendszerrel foglalkozó divízió 4,79 milliárdos forgalmat bonyolított. Peter Klein a cég pénzügyi igazgatója fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Windows eladásaiban semmilyen szinten nem érezték meg az Apple iPad sikerének többször megjósolt negatív hatását.

Még a Windowsnál is több pénzt hozott az Office csomag új, 2010-es kiadása: 5,13 milliárdos forgalmat produkált a júniusban megjelent program. A szerverekre szánt szoftverek divíziója 3,96 milliárdos forgalmat hozott, itt azonban a nyereség a bevételhez képest látványosan alacsonyabb volt, mint a két aranytojást tojó tyúk, a Windows és az Office esetében.

Nyereségesnek bizonyult az évekig veszteséget termelő szórakoztató divízió (Xbox és társai) is, az új, vékonyabb Xbox360, és a Halo-sorozat legújabb epizódja 382 milliós pluszba hozta ki az egyenleget 1,79 milliárdos forgalom mellett. Továbbra is masszívan veszteséges az online részleg: az internetes hirdetésszervezésből és a keresőbizniszből 527 millió dollár bevétele volt a cégnek három hónap alatt, de ennél sokkal többet költöttek: a végső egyenleg 560 millió dolláros bukás.

Elemzők szerint a következő negyedév újabb rekordbevételt hozhat a cégnek, a karácsony előtt hagyományosan felfutó eladásokat erősítheti a Windows 7 Mobile-t futtató mobiltelefonok terjedése, és az xboxos Kinect megjelenése. A cég nem bíz semmit a véletlenre, a két terméket egyenként 500-500 millió dolláros marketingkampánnyal támogatja meg.

Rovatok