Index Vakbarát Hírportál

Elindult a Google könyváruháza

2010. december 6., hétfő 19:35

Kétszázezer könyvet lehet megvenni, és további hárommillió ingyen letölthető a Google Ebooks segítségével. A szolgáltatás december 6-án indult az Egyesült Államokban, Európába csak jövőre lesz elérhető az áruház.

Ma elindult az Egyesült Államokban a Google könyváruháza, amit az utolsó pillanatban Google Editionsről Google Ebooksra kereszteltek át. Már az induláskor kétszázezer könyvet vásárolhatnak meg a felhasználók, emellett elérhető hárommillió ingyenes könyvet is el lehet érni. A letöltött könyveket azután szinte bármilyen, internetelérésre képes készüléken megnézhetnek az androidos telefonoktól kezdve az Iphone-on és a böngészőkön át egészen a Sony e-book olvasóin.

Az első tesztek alapján a Google Ebooksban meg lehet változtatni a betűméretét, a könyv tördelési stílusát, van éjszakai és nappali nézet, vagyis egy klasszikus könyvolvasóhoz képest új funkciókkal próbálja megkönnyíteni a hosszú szövegek olvasását a világító képernyőkön is.

A Google Ebooks jövő év közepétől lesz csak elérhető Európában. Az amerikai indulást is már többször elhalasztották, mivel jogi problémák merültek fel az ingyenes könyvek terjesztésével kapcsolatban.

És ez még csak a kezdet

A The Wall Street Journal jelentése szerint a Google más beszállítók mellett egy saját fejlesztésű elektronikuskönyv-olvasó kiadását is tervezi, hogy az oldalain található tartalmakhoz bárhonnan hozzá lehessen férni.

Szakértők szerint a Google tervei szétzúzhatják a még csak bontakozó elektronikuskönyv-piacot, amelyet kétharmados piaci részesedéssel jelenleg az Amazon könyváruház vezet.

A Kindle-tulajdonosok viszont csak az Amazontól letöltött könyveket "lapozhatják", jóllehet a virtuális Kindle már számtalan eszközre telepíthető.

A Google nagyszabású terveiben összesen 150 millió könyv digitalizálása szerepel, eddig a vállalt mennyiség 10 százalékát sikerült elektronikus formátumra alakítani.

A Forrester piackutató becslései szerint a világ digitális könyvpiaci bevétele 2010 végére eléri a 966 millió dollárt (200 milliárd forintot), miközben az elemzők azzal számolnak, hogy az idén eladott elektronikuskönyvek olvasására alkalmas eszközök száma mintegy 15 millióra emelkedik.

Rovatok