U, azaz jú, azaz you, azaz te (esetleg ti). A Nintendo újabb személyes névmást konzolosított, a hd grafikás kütyü egyrészt felzárkózik a jelenlegi konzolgenerációhoz, másrészt megint meglepi a játékipart. Az E3 első napján hozzá sem lehetett férni a U-hoz és a Sony PlayStation Vitájához.
A Nintendónak nem lehet a szemére vetni, hogy nem szeret kockáztatni. 1995-ben például a Virtual Boy nevű, fejre illeszthető konzollal próbálta behozni a 3D illúziót a játékiparba. A végeredmény: katasztrofális bukta, a gyártást még abban az évben leállították. Tizenegy évvel később a cég azzal borzolta fel a kedélyeket, hogy egy mozgásérzékelős kontrollerre építette új konzolját, közben hagyta, hogy a PlayStation 3 és az Xbox 360 technikai fölénybe kerüljön. A végeredmény: nevető harmadikként a konzolháború megnyerése, több mint nyolcvanmillió eladott példány. A legjelentősebb videojátékos show-n, az Electronic Entertainment Expón (E3) idén újabb őrült konzolt mutatott be a cég, amire nem lehet nem odafigyelni.
A Los Angeles-i rendezvény nulladik napján egymásba értek a sajtótájékoztatók, de a Nintendo az első napra szervezte a saját bejelentéseit. Engem nagyjából ekkor kapott el a show hangulata, nemcsak a kapunyitás miatt, hanem azért is, mert a cég nagyon szépen vezette fel a sajtótájékoztatóját. A 25 éves Zelda sorozatot megünnepelve egy kisebb szimfonikus zenekar húzta el a játék zenéjét, aztán bejött a Nintendo fejlesztő-atyaúristene (egyben a játékipar egyik legszimpatkusabb alakja), Mijamoto Sigeru, és kicsit bohóckodott, a játék hangeffektjeire pantomimezve.
Ezután közölte, hogy a széria tavaly bejelentett Skyward Sword alcímű folytatása idén érkezik Wii-re (a pletykák azt jósolták, hogy ez már új konzolra jön ki), és a 25. születésnaphoz kapcsolódva 3DS-re máris elérhető a régiek közül a Link’s Awakening, szeptembertől pedig a Four Swords, ingyen. Ezen kívül két cd-n kijön a sorozat zenéje, és nagyzenekari koncertek is lesznek több kontinensen. Valahogy így kell tisztességesen megünnepelni egy neves jubileumot (a Microsoft csak egy soványka trailerrel harangozta be a tízéves Halót, illetve annak remake-jét).
3DS-re várható még természetesen Mario felbukkanása, két játékban is. A Super Mario 3DS a szokásos platformos irányt erősíti, a Mario Kart 3DS pedig olyan autóverseny, ami néha kis kitérőket tesz a levegőbe és a vízbe. A Nintendo-brandek közül még egy Star Fox- és egy Kid Icarus-játék jön a kézikonzolra (ez utóbbi hatszemélyes multiplayerrel), ebben a felhozatalban viszont a Luigi’s Mansion 2 az igazi meglepetés - a Mario árnyékából ritkán előbújó zöldruhás szakmunkás egyetlen említésre méltó saját játéka végre folytatást kap.
Aztán a színpadra jött a cég amerikai divíziójának vezetője, Reggie Fils-Aime, és bemutatta a Wii utódját, amiről az elmúlt hónapokban már hosszasan pletykáltak a szaklapok. A neve Wii U, szóval rögtön két személyes névmás, ehhez már tényleg japánnak kell lenni. Ahogy sejteni lehetett, a kütyü hd grafikára képes, Reggie mutat is egy techdemót, amiből annyi derül ki, hogy a konzol szépen felzárkózott két nagy riválisához, az Xbox 360-hoz és a PlayStation 3-hoz, már ami a felbontást illeti – az effektek terén azért még bőven van elmaradás.
De a kütyü nagy dobása nem is a jobb grafika, hanem a kontroller, ami egyben egy kijelző, táblagép, rajztábla, szóval egy multifunkciós bigyó, amit első blikkre nem is tud hova tenni az ember. Akkora, mint egy táblagép, van is rajta egy 6,2 colos érintőkijelző, de gombok és joystickok is, benne pedig mozgásérzékelő (mint a Wii balance board kontrollerében), mikrofon és kamera.
A kontroller elég sokoldalú, például a kijelzőn meg lehet jeleníteni egy szerepjáték tárgylistáját, vagy egy golfprogram golflabdáját, amit a földre téve a hagyományos Wii kontrollerrel üthetünk el (a japán cég igen erős parasztvakításban). Ha pedig a tévén játszunk, és egy családtagunk tévét akar nézni, a kijelzőn akár az egész játékot folytathatjuk tovább. Ezen kívül kisebb táblagépfunkciókra is alkalmas, például netezni is lehet rajta. A kütyü fő hátulütője az ára lehet (egyelőre nem ismert), illetve az, hogy elég kényelmetlen a mérete egy kontrollerhez képest. Az újabb Virtual Boy-i bukta és az újabb kasszarobbantás esélye egyaránt elképzelhető így az első benyomások után.
A Wii U valamikor 2012-ben debütál, egy Lego játék biztosan lesz rá, egy Super Smash Brosra van ígéret, illetve lesz több átirat is, például a Batman: Arkham Cityé. Most nagyjából ennyit tudni, és még azt, hogy több nyugati fejlesztő és kiadó is felsorakozott már a konzol mögé, egy videón például a Ubisoft-vezér Yves Guillemot, Warren Spector és Ken Levine tört lándzsát a U mellett, az EA-vezér John Riccitiello pedig személyesen legitimálta pár szóval az új konzolt, elmondása szerint először volt nintendós színpadon.
Logikusan a sajtótájékoztató után jött volna, hogy kipróbálom a U-t, de mivel játékot még nem mutattak be rá, csak techdemókat lehetett nézegetni rajta. És ehhez is órákat kellett volna sorban állni az elsőnapos rohamban, akárcsak a Sony ígéretes kézikonzoljához, a Vitához, ezért inkább szerdán vagy csütörtökön járom meg ezt a kört, kedden bcd, azaz zárt ajtók mögötti játékbemutatókra pofátlankodtam be.
Mind közül a Bioshock Infinite volt a legmeggyőzőbb, simán lehet akár a show játéka is, a nap végére már szépen sorakoztak a neve mellett a különböző szaklapok jelölései. Az első két Bioshock egy lenyűgöző és nyomasztó víz alatti várost mutatott be, de az Infinite disztópiája a levegőbe épült. Az ember azt hinné, hogy a bárányfelhők és a napsütés mellett nem igazán lehet horrorhangulatot teremteni, de a játéknak ez mégis sikerül, egyik-másik jelenet különösen ijesztő, főleg azok, amikben Songbird, egy hatalmas gépmadár szerepel. Más részeknél pedig az Infinite ízig-vérig akciójátékba megy át, félelmetes, hogy az alkotó Irrational Games hogyan játszik a térrel vagy az egyik főhős, egy fiatal lány valóságmódosító képességével. Nézzék meg, ha nem hiszik:
Szintén jó akciójátéknak tűnt az XCOM és a Darkness 2. Az előbbi a kilencvenes évek népszerű stratégiai játékának továbbgondolása egy másik műfajban. A bemutatón a korai hatvanas évek Amerikája elevenedett meg, amit megtámad egy igen agresszív idegen faj, és az emberek próbálják menteni az életüket meg úgy általában az egész szülőbolygójukat. A Földet kékesfekete kristályokkal meggyalázó, a bolygónkon saját otthont teremteni akaró lények hátborzongatóan félelmetesek, és sokat ígérő, hogy a bemutató az ő világukban ért véget.
A Darkness 2 szintén ijesztgetős, de egyszerűbb horrorelemekkel operál: a címszereplő Sötétség által megszállt főhőssel, aki kénytelen a gonosz erejét kihasználni, hogy megszabaduljon a Sötétségtől. Ez rengeteg változatos csonkolás árán megy csak, a Sötétség pedig továbbra is Mike Patton hangján szólal meg. Végül a Ubisoftnál arra is láttam példát, hogyan lehet igazi trash akciójátékot készíteni: az eleinte nagyon is komolyan vehető, második világháborús Brothers in Arms széria új része, a Furious Four a vidám náciirtásra megy rá, helyenként erősen emlékeztetve a Bestelen brygantikra, de annál jóval debilebb. Sem a grafika, sem a játékmenet nem emeli ki a tömegből, de az biztos, hogy más játékban nem látni hátirakétával cirkuszban repkedő és onnan lövöldöző Sturmbannführert.
Szerdán már nem lesz sajtótájékoztató, viszont bejutok az Electronic Arts és a Bethesda zárt ajtói mögé is, és az új Deus Exet is kipróbálhatom. És persze megpróbálok hozzáférni a Nintendo újabb lehetetlen kütyüjéhez.