Index Vakbarát Hírportál

Tavaly csökkent az LG vesztesége

2012. február 1., szerda 12:21

A dél-koreai LG Electronics Inc. negyedik negyedévi vesztesége csökkent az okostelefonok és a felső kategóriás tévékészülék eladásainak köszönhetően – írja a vállalat értékpapír felügyelethez benyújtott negyedéves beszámolója.

Az LG 2011 negyedik negyedévében 111,6 milliárd von veszteséget szenvedett el, lényegesen kisebbet az egy évvel korábbi 256,4 milliárd von veszteségnél. Az értékesítési árbevétel éves összevetésben 6,01 százalékkal 13,8 ezer milliárd vonra csökkent, az üzleti eredmény pedig 23,1 milliárd von lett a 2010 negyedik negyedévi 245,7 milliárd von veszteség után.

A vállalat 2011-es éves eredménye 432,8 milliárd von nettó veszteség lett, szemben a 2010-es 1,28 ezer milliárd von veszteséggel. Az éves értékesítési árbevétel 3 százalékkal 54,3 ezer milliárd vonra csökkent, ám ebben az évben 6 százalékkal 57,6 ezer milliárd vonra tervezi növelni értékesítési árbevételét az LG.

A vállalat mobiltelefon üzletága kimagasló teljesítményének és a laptévé értékesítésekben elért rekordnak tulajdonítja eredményének javulását.  A mobiltelefon üzletág eredménye hét egymást követő veszteséges negyedév után 2011 negyedik negyedévében fordult nyereségbe. A negyedik negyedévben az üzletág 12 milliárd von üzleti eredményt ért el a harmadik negyedévi 138,8 milliárd von üzleti  szintű veszteség után. Az LG a negyedik generációs vezeték nélküli technológia bevezetésére helyezte át a hangsúlyt mobiltelefon üzletágában.

Tavalyi 20 millió darabos mobiltelefon forgalmának már 23 százalékát az okostelefon modellek adták. Az okostelefonok részarányát az idén 30-35 százalékra tervezi bővíteni, a legújabb technológiát alkalmazó, LTE mobiltelefon hálózaton működő készülékekből pedig 8 milliót tervez értékesíteni.

Az LG októberben mutatta be Optimus LTE (long-term evolution) okostelefonját Dél-Koreában. 
A televízió üzletág a negyedik negyedévben 149,7 milliárd von üzleti eredményt ért el, magasabbat a harmadik negyedévi 101,1 milliárd vonnál, elsősorban a felső kategóriás és 3D tévékészülékeknek köszönhetően. A negyedik negyedéves 8,8 milliós értékesítés az eddigi legmagasabb negyedéves laptévé forgalmat jelzi a vállalat történetében. Az LG a januári Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai kiállítás és vásáron jelentette be, hogy 3D tévé értékesítésekben a 25 százalékos világpiaci részesedés megszerzésére, a világpiaci vezető szerep kivívására törekszik.

Az LG eredmény beszámolójában közzétett adatok kissé elmaradtak ugyan az elemzői várakozásoktól, de mivel szerkezetében javulást mutattak, a piacok pozitívan értékelték azt. Az LG részvénye szerdán 1,93 százalékkal erősödött a szöuli tőzsdén.

Rovatok