Megérkezett, itt van, árulják, és senki sem halt meg: annyi halasztás után békésen indult a PlayStation 3 forgalmazása. Ötvenen már örülnek.
Az európai premierrel egy időben nálunk is megkezdték a Sony újgenerációs konzoljának forgalmazását. Mivel a napok beosztása olyan béna, hogy pont az éjszaka közepén kezdődnek, a megnyitóra elég későn került sor: éjfélkor. Európai ember hivatalosan március 23-a előtt nem juthatott hozzá a játékgéphez, persze normál esetben ez senkit sem szokott érdekelni. A PlayStation 3 viszont nem normális, világszerte nehéz hozzájutni (bár pletykák szerint az Egyesült Államokban már minden kereskedésben van pár eladatlan gép), így aztán a szürkeimport sem üzemelhetett maximális fordulatszámon.
Fél 12-kor még csak lézengtek az emberek a Mammut II. bevásárlóközpont harmadik emeletén, az 576 Kbyte szaküzlete előtt, aztán éjfélhez közeledve egyre többen lettünk. Pár perccel a megnyitó előtt már vagy ötvenen voltunk, de az újságírók és az emberek aránya egy az öthöz volt: felülreprezentáltuk magunkat. Miután a harmadik megkérdezettről is kiderült, hogy nem vásárolni, hanem tudósítani jött, biztosra mentem: megtámadtam egy tízéves-forma kisfiút.
Kiderül, hogy valójában már 12. Papp Márton nagy konzolfanatikus, mindegyik újgenerációs játékgépből van neki egy, vagyis lesz, a megnyitó után. Szereti a Wii-t, szereti az Xbox 360-at, de azt mondja, most a PS3 lesz a kedvenc. Miért? – próbálom csőbe húzni a ravasz kérdéssel. Mert ez lesz az új, mondja a racionális apa.
A 20 éves Horváth Géza három hete rendelte meg a gépet, amikor látta az 576-ban, hogy fel lehet iratkozni a listára. Nem fizette ki előre, viszont ő is keményen nyomja: otthon egy Xbox 360 várja. Akkor minek veszel PS3-at? Mert ennek jobb a grafikája, mondja, ráadásul a Sony komolyabb márkanév a konzolok között, arról nem is beszélve, hogy a japán céggel szerződtek a legjobb játékfejlesztők. Géza örül a beépített bluray lejátszónak, az Egyesült Államokban már válogatott a nagyfelbontású filmek között, 25 dollárba, ötezer forintba került darabja, és alig várja, hogy a hazai forgalmazás is meginduljon. Úgy tudom, itthon a hd-filmeket 10-15 ezer forintért árulják, próbálom elrontani a kedvét, és látszik rajta, hogy tényleg elrontottam egy kicsit.
Éjfél előtt pár perccel beengedik az 1-es sorszámú versenyzőt, ő ért ide legkorábban. Barátnőjével besétál az üzletbe, hogy átessen a ceremónián. Sokan vannak a boltban, van, aki az 576-tól, van, aki a Sony-tól, meg itt is van egy rakás újságíró. Mindenhol ott vannak.
A gépet a Sony Hungária menedzsere, Sándor Csaba adja át, mérsékelten ünnepélyes keretek között. A vevő megkapja a jókívánságokat, meg egy pólót, amin ez áll: Enyém az első PS3. Ez jópofa, minden vásárló kap egyet, az ötödik vevő az ötös sorszámot kapja, és így tovább. Elsőből viszont csak egy van, aki leginkább a bluray-olvasó miatt vett PlayStationt, tudta meg lapunk.
Megindulnak a többiek, szép sorban, nincs nagy ünneplés, összeborulás, senki nem gyújtja fel magát az üzlet előtt azért, mert nem jutott neki a konzolból. A PS3 és a Wii premierje közti apró eltérések remekül mutatják a két játékgép közti különbséget. A Wii bemutatója kisszerű volt, egyszerű, viszont barátságos, meghitt, ráadásul még pezsgő meg szalámis kenyér is jutott. A rákoskeresztúri bolt előtt a vevők beszélgettek egymással, együtt örültek.
A PS3 premierje csak magyar mércével mérve, de nagyvonalú: megjelent a gyártó képviselője, belvárosi boltban tartják, van nyomtatott póló, de nincs barátkozás, párbeszéd, báj. Csak Handrás próbálja hergelni a tömeget, amikor egyenlő időközönként azt kiáltja: Wíiiiiii, de erre sincs reakció.
Van viszont brutális konzol. A PS3 a Sony minden bénázása ellenére a legerősebb játékgép a piacon, ráadásul az ár/érték aránya még akkor is ennek a konzolnak a legjobb, ha baromi drága: 170 ezer forint. Egy sima asztali bd-olvasó 350-400 ezer forintba kerül, egy hasonlóan erős pc-ért 250-300 ezer forintot kell fizetni, szóval nem kérdés, hogy a PS3 megéri az árát, de ettől még sokakat mellbe vág az ár.
Sándor Csaba szerint ez nem jelent problémát. Az első szállítmányra rengeteg előrendelés érkezett, alig maradt szabad gép, mondja a PS3-ért felelős menedzser. Összesen száz gép van az üzletben, de az titok, hogy mennyi érkezett az országba.
Európába egymillió gépet szállított a Sony, mondja.
Jó, de Magyarországra mennyit?
Ez bizalmas információ.
Legutóbb nyolc-kilencszáz darabról hallottam. Ez nagyságrendileg pontos?
Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
Mekkora a magyar piac? Mennyit sikerült a PS2-ből értékesíteni.
Ez bizalmas információ.
Kétszázezer darabról hallottam. Ez nagyságrendileg pontos?
Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
Köszönöm.
A sor fogy, a dolgozók fáradnak. Lassabban engedd be őket, nem bírja a kassza, mondja az egyik alkalmazott az ajtónállónak, és ő lassít. Negyed kettő körül már alig vannak néhányan, saccra ötven PS3 talált gazdára.
A premieren nem történt haláleset, a rendezvény lefolyása nyugodtnak volt mondható.