Tizenegy évnyi vezérigazgatóskodás után lemondott a Magyar Telekom Nyrt. (korábbi nevén: Matáv) éléről Straub Elek. A 62 éves cégvezető szerződése 2008-ban járt volna le, de a balkáni leányvállalatoknál kirobbant számlázási botrány – ami miatt a mai napig sincs elfogadott 2005-ös mérlege az ország egyik legnagyobb cégének – végül Straub székébe került. Az új vezető Christopher Mattheisen.
Amikor a Magyar Telekom március végén szűkszavú közleményben tudatta, hogy nem tartja meg április végéig az évi rendes közgyűlését, még csak kevesen sejthették, hogy a kibontakozó botrány a rendkívül sikeres céget több mint tíz éve vezető Straub Elek vezérigazgatói pozíciójába kerülhet.
A közgyűlés elhalasztásának hivatalos oka az volt, hogy még nem zárult le a cég pénzügyi eredményeinek auditálása. Emiatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) májusban és júliusban kétszer is a kiszabható legmagasabb bírsággal, 6-6 millió forinttal sújtotta a Magyar Telekomot, amely a mai napig sem tette közzé 2005-ös éves jelentését és auditált mérlegét. Pedig az amerikai tőzsdén is jegyzett cégtől június 30-ig azt az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) is meg kellett volna kapnia.
A könyvvizsgáló könyvvizsgál
Az éves jelentést és az auditált mérleget azért nem tudja prezentálni a Magyar Telekom, mert könyvvizsgálója, a PriceWaterhouseCoopers (PWC) nemzetközi auditorcég nem hajlandó ellenjegyezni azt. Az auditor ehelyett még az év elején vizsgálatot indított a cég egyik leányvállalata, a Telekom Montenegro által kötött két, összesen mintegy 700 millió forint értékű tanácsadási szerződés ügyében, melyek szerintük szabálytalanul köttettek.
Lapértesülések szerint a piackutatási szerződésekre kifizetett pénz offshore cégekhez kerülhetett, sőt magát a szerződést is egy offshore céggel kötötték: elképzelhető, hogy a kifizetett összegek nincsenek arányban az elvégzett munkával, de lobbipénzek kifizetéséről vagy adókikerülésről is szó lehet.
Augusztusban a Magyar Telekom igazgatósága bejelentette: október elejére rendkívüli közgyűlést hív össze, hogy tájékoztassa részvényeseit az ügyről. Straub Elek az Indexnek akkor azt nyilatkozta, hogy a rendkívüli közgyűlésig nem számít a vizsgálat lezárultára.
"Részben nem tudok, részben nem is válaszolhatok arra, mi történt" - felelte az elnök-vezérigazgató a vizsgálattal kapcsolatos kérdésre, egyebek között személyes és üzleti adatok védelmére hivatkozva. A pozíciójának gyengülését firtató kérdésre azt mondta, hogy anyacége, a Deutsche Telekom álláspontja változatlan a magyar vezetést illetően, "sikeres, a munkáját felelősséggel végző vezetésnek tartanak bennünket".
Újabb kifogásolt szerződések
A rendkívüli közgyűlésen a Magyar Telekom igazgatósága arról számolt be a részvényeseknek, hogy még nem fejeződött be a vizsgálat a montenegrói leányvállalatnál kötött szerződésekkel kapcsolatban: ezek értékét ekkor már 1,98 milliárd forintra teszik, mert az auditor által kifogásolt két, összesen 700 millió forintos szerződés mellett a vizsgálat során további két szerződést találtak, amelyek elszámolása a könyvekben nem található.
Straub Elek akkor azt közölte: a vizsgálat befejezésének időpontját nem tudja, ugyanakkor annak költségei már elérték a 3,1 milliárd forintot. A történtek miatt addig két alkalmazottnak, Balogh András külföldi akvizíciókért felelős stratégiai igazgatónak és helyettesének, Morvai Tamásnak kellett távoznia a cégtől.
A Manager Magazin november végén már tudta: a cég auditált mérlegének feltétele Straub Elek távozása a vezérigazgatói székből. A belső vizsgálat a végéhez közeledik, a végleges jelentés december elejére készül el. A legutolsó közbülső jelentés legfontosabb megállapítása a lap értesülései szerint az volt, hogy a menedzsmentnek több mint nyolc hónap alatt nem sikerült bebizonyítania, hogy a vitatott szerződések jogszerű, valós és értékarányos szerződések voltak.
A Manager Magazin szerint hosszú hónapokig tartott, míg a helyzet tisztázásával megbízott White&Case jogi iroda hozzáfért az üggyel kapcsolatos dokumentumokhoz. Ekkor azonban a Telekom Montenegró megvásárlásakor kötött szerződések után azokat a dokumentumokat is vizsgálni kezdte, amelyek a macedón Maktel évekkel korábbi akvizíciójakor keletkeztek. Csakúgy, mint a Telekom Montenegro esetében, állítólag itt is egy Cipruson bejegyzett offshore céggel kötött marketingszerződésekről van szó.
Az Index még 2003. feburárjában hírül adta, hogy egy helyi tévécsatorna szerint a Magyar Telekom (akkori nevén: Matáv) tulajdonában lévő macedón nemzeti telefontársaság, a Maktel igazgatótanácsának magyar tagjai olyan céget alapítottak, amelyen keresztül többletjövedelemhez jutnak, és közbeiktatásával nagy összegeket utalnak át a Makteltől az anyacégnek is. A macedón A1 televízió állítása szerint a Matáv-tőkével Skopjéban létrehozott Tele Macedonia az a cég, amelynek segítségével a Maktel és mobilszolgáltató leányvállalata, a Mobimak igazgatótanácsának magyar tagjai nagy összegeket vesznek ki a Maktelből.
A Maktel, illetve a Mobimak öt igazgatója három hónap leforgása alatt tanácsadói díjként csaknem hétszázezer német márkát vett ki a Maktelből a szintén őáltaluk irányított Tele Macedonián keresztül. "A beruházások helyett saját magába és igazgatóiba invesztál a Matáv" - állította akkor a macedón A1 televízió. Ezeket a minősítéseket a Matáv az Index érdeklődésére akkor határozottan visszautasította: "A tanácsadói szolgáltatások díjai nemzetközi összehasonlításban az átlag alatt vannak és az eddigi befektetéseknek csupán elenyésző töredékét érik el." Ezzel a dolog el is volt intézve.
A HVG október eleji cikke szerint a Magyar Telekom-botrány igazi tétje nem is annyira a cég 621 milliárd forintos tavalyi forgalmához képest elenyésző szabálytalanság, hanem anyacég, az 59,21 százalékban tulajdonos Deutsche Telekom fölötti irányítás megszerzése: a háttérben a DT volt vezérigazgatója, Ron Sommer áll, aki 2002-ben a cég 24,6 milliárd eurós vesztesége miatt volt kénytelen távozni a cégtől. Sommer azóta egy amerikai befektetői csoport, a Blackstone Group tanácsadó testületének tagja, és ebben a minőségében szerepe volt abban, hogy a csoport 4,5 százalékos részesedést szerezzen a német cégben, és így annak legnagyobb tulajdonosává váljon.
Június végén a Wirtschaftswoche német lap közölte, hogy a Blackstone Group 60 milliárd eurót készül összeszedni a DT felvásárlására. A cég azért vált lukratív célponttá, mert kelet-közép-európai terjeszkedéséhez nagy összegű uniós pénzeket igényelhet. A HVG úgy tudta, Straub a Blackstone Group és Sommer DT-ért folytatott harcának áldozatává válhat; a lap szerint jogászok már akkor dolgoztak azon, hogyan szabadulhatna meg a cég Straubtól, akinek megbízatása 2008-ban járt volna le.
Straub az egyik legtovább szolgáló topmenedzserként – ebben a vállalatkategóriában ritkán marad érintetlen a vezérigazgatói poszt több mint egy évtizeden át –, dicstelen körülmények között kényszerül távozni a Magyar Telekom éléről, pedig már csak kevesebb mint két évet kellett volna kihúznia a nyugdíjig, azaz szerződése lejártáig. A távozó 62 éves vezérigazgató 1995-ben, az IBM Magyarország vezérigazgatói székéből került az akkor még döntően német-amerikai (Deutsche Telekom- Ameritech International) tulajdonú Matáv élére.
Működésének tizenegy éve alatt úgy tűnt, hibátlan az összhang a magyar vezetés és a német tulaj (a Deutsche Telekom közben fokozatosan többségi tulajdonossá vált) között, ezt mutatta a tavaly lezajlott emlékezett csörte Straub és a volt Westel-vezér, Sugár András között. A német anyacég úgy döntött, hogy Straub alá olvasztja a nyereségesebb és perspektivikusabbnak tűnő mobilcéget, Sugár pedig távozni kényszerült.
Straub munkáját számtalan díjjal ismerték el a tizenegy matávos év alatt, 2004-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét is megkapta.
Már a botrány kirobbanásakor megindultak a találgatások Straub lehetséges utódáról, hiszen a vezérigazgató már korábban jelezte, hogy szerződése lejártakor, 2008-ban mindenképp távozik. A HVG korábbi értesülése szerint Pásztory Tamás volt vezérigazgató-helyettes volt a kiszemelt, más találgatások szerint a céghierarchiában rendkívül gyorsan emelkedő, az Origótól indult, a T-Online élére került, majd Magyar Telekom-vezérhelyettessé kinevezett Simó György vette volna át Straub posztját. A német anyacég végül úgy döntött, hogy Christopher Mattheisen korábbi vezérigazgató-helyettest teszi Straub helyére.
A 45 éves Mattheisen, a Vezetékes Szolgáltatások Üzletág (T-Com) volt vezetője idén nyáron teljesen váratlanul mondott le vezérigazgató-helyettesi pozíciójáról, helyére Simó György került. Találgatások szerint Mattheisent így próbálták kivenni az akkor már egyre kínosabbá váló botrányból.