Index Vakbarát Hírportál

Számítógépként is működik a Galaxy Tab S4

2018. augusztus 2., csütörtök 11:35

Megérkeztek a Samsung új tabletjei, és a Galaxy Tab S4 sok hasznos megoldást átvett a dél-koreai gyártó csúcsmobiljairól, hogy hatékonyabbá tegye a munkát. Ezen a gépen külső kiegészítő nélkül igénybe lehet venni a Galaxy S8 mobil megjelenése óta ismert Dex asztali módot, ám a telefonnal ellentétben a tabletnek nincs szüksége dokkolóra, hogy számítógépként működjön. 

Elég csatlakoztatni a Tab S4-re egy egeret és a billentyűzetet (bluetooth kapcsolaton), esetleg még egy külső kijelzőt hdmi-usb-c adapterrel, hogy a kijelzőn úgy jelenjenek meg az appok, mintha egy laptop előtt ülnénk. Ebben a Dex módban állítólag 20 átméretezhető ablak gond nélkül megjeleníthető, bár a rendszer teljesítményét befolyásolhatja a Snapdragon 835 processzor, és hogy csak 4 GB RAM-ot építettek bele.

A Samsung maga is gyárt billentyűzettel egybeépített tokot a Tab S4-hez, ám ez 150 dollárba kerül, és mivel a 10,5 colos kijelzőhöz kellett hozzáigazítani a méretét, a beszámolók szerint igencsak szűk az emberi kézhez. Persze nem muszáj gombokat nyomkodni, mert a Samsung ingyen adja a tablethez az S Pen nevű tollat, amivel rajzolni és írni lehet a kijelzőre.

Mivel vékonyabb lett a tablet kávája, a Samsungnak dobnia kellett az ujjlenyomatos beléptetést. Hogy megkönnyítsék a felhasználó dolgát, íriszleolvasót is beépítettek, de a hagyományos - kevésbé biztonságos - arcfelismerés is működik. Négy beépített hangszóróját az AKG finomhangolta, a 13 megapixeles hátlapi és a 8 megapixeles előlapi kamerája pedig 4K@30fps felbontású videókat tud készíteni.

Az aksi kapacitását feltornázták 7300 mAh-ra, ami elég komoly előrelépés a tavaly bemutatott Tab S3 szerényebb 6000 mAh-s aksijához képest. Hogy miként teljesít a gép egy munkahelyen, arról hamarosan tesztet írunk.

A szerény kistesó

Ahogy a mobiloknál is van egy olcsóbb A-sorozat, úgy a tableteknél is. Ennek a termékcsaládnak a Tab A 10.5 a legújabb tagja, amelynél nem annyira a munkát, hanem inkább a szórakoztatást emeli ki a Samsung.

A Galaxy Tab A 10.5-ben középkategóriás Snapdragon 450-es processzor, 3 GB RAM van, viszont az aksija ennek is 7300 mAh-s.

Rovatok