Index Vakbarát Hírportál

Történelmi rekord: 1 billió dollárt ér az Apple

2018. augusztus 2., csütörtök 17:58

Az Apple lett az első tőzsdén jegyezett amerikai cég, ami átlépte értékben az 1 billió, azaz 1 000 000 000 000 dollárt, írja a CNN.

Az értékhatárt akkor lépte át a cég, amikor a részvényeinek értéke meghaladta a darabonkénti 207,04 dollárt. A részvények értéke akkor indult meg, amikor az Apple szerdán a vártnál jobb bevételeket közölt.

A bevételek mellett az is hozzájárult a CNN szerint a sikerhez, hogy különösen jól fogyott az Iphone 8 és X, különösen Kínában és Japánban. A portál szerint az App Store-ból érkező bevételek is megnőttek.

Az Apple-nek nincsen most párja értékben: a Google tulajdonosa, az Alphabet, valamint a Microsoft 800 millárd dollárt ért, az Amazon pedig 900 milliárdot.

A kínai PetroChina nevű olajcég már 2007-ben átlépte a bűvős 1 billió dolláros határt, de a részvényeinek értékei nem sokkal később zuhanni kezdtek. Az egyébként New York-i tőzsdén is jegyzett cég értéke jelenleg 205 milliárd dollár.

Az év eleje óta az Apple részvénye 22 százalékkal erősödött, írja az MTI.

Az Apple részvénye 1980-as piaci bevezetése óta 50 ezer százalékkal emelkedett.

Ugyanezen idő alatt az S&P-500 index 2 ezer százalékkal emelkedett.

(Borítókép: David Paul Morris/Bloomberg via Getty Images)

Rovatok