Index Vakbarát Hírportál

Az Apple és a Facebook is nekimegy Trump kedvenc konteógyárának

2018. augusztus 6., hétfő 14:52

Az Apple eltávolított az iTunes és Podcast appjaiból az Infowars nevű, összeesküvés-elméletekben utazó "híroldal" hat podcastjából ötöt – írja a Buzzfeed News. Nem sokkal később a Facebook is követte őket.

Az Alex Jones által vezetett Infowars sorsa azért érdekes, mert bár hosszú évek óta ez az egyik legelborultabb konteós oldal, közben a mainstreamhez is ez áll legközelebb, aminek az se tesz rosszat, hogy Donald Trump amerikai elnök bevallottan nagy rajongója Jones munkásságának, Jones meg Trumpénak. Olykor mi is megemlékezünk egy-egy érdekesebb sztorijukról, például a NASA által a Marson fenntartott titkos gyerekrabszolga-kolóniáról, a nagy Trump-paradoxon megfejtéséről vagy éppen a ma is élő, 128 éves Hitlerről.

Az Apple a döntést azzal indokolta, hogy nem tolerálják a gyűlöletbeszédet, amelyet ezek szerint az ő megítélésük alapján kimerítenek az Infowars adásai. Legalábbis a hatból öt, mert egy műsor (The Real News with David Knight) maradhat.

Több nagy techcég is hasonlóan járt el az utóbbi időben. Januárban a Spotify távolított el több Infowars-podcastot, miután sok kritika érte őket, hogy egészen addig fennhagyták őket. Múlt hónapban a Youtube törölte Alex Jones több videóját.

A Facebook eleinte megengedőbb volt, Mark Zuckerberg cégvezér a szólásszabadságra hivatkozva eleinte nem akart tiltást alkalmazni, de később mégis 30 napos eltiltást kapott Alex Jones. Kedden pedig a Facebook is bejelentette, hogy négy hozzá kötődő oldalt távolított el, mert megsértették a gyűlöletbeszéd- és bullyingellenes szabályzatukat.

Rovatok