Index Vakbarát Hírportál

25 ezer alkalmazást távolít el az Apple Kínában

2018. augusztus 20., hétfő 09:21

A kínai állami televízió, a CCTV úgy tudja, hogy megfogadta az Apple a kínai kormány kérését és egy rakás illegális tevékenységet támogató alkalmazást eltávolít az AppStore-jából.

Az Apple Inc. amerikai óriáscég számára is kiemelten fontos a világ második számú gazdasága, vagyis Kína, ahol az informatikai-távközlési gigacég igyekszik együttműködni a kínai kormánnyal.

A kínai CCTV állami hírtelevízió most úgy értesült, hogy az Apple hajlandó 25 ezer alkalmazást eltávolítani a kínai App Store-ból, mert azok a kínai törvényekbe ütköző tevékenységeket szolgálnak ki, elsősorban szerencsejátékkal kapcsolatosak.

Az intézkedés az összes elérhető alkalmazás 1,4 százalékát érinti. A kínai állami propaganda azonban továbbra is kritizálja az óriáscéget, mondván az Apple Kínában saját szabályzatait sem tartja be, tolerálja az illegális tevékenységek informatikai kiszolgálását és nem kontrollálja megfelelően az iMessage szolgáltatásának a tartalmait.

Rovatok