Index Vakbarát Hírportál

Amerika betépve nézte a napfogyatkozást

2018. augusztus 21., kedd 22:56

Nem kell minden bulizóval drogtesztet csináltatni ahhoz – az önbevallásnak meg ugyan, ki hinne – , hogy megtudjuk, melyek a legnépszerűbb szerek. Indirekt módszerrel is ki lehet deríteni, hogy mikor és milyen partidrogokat nyomnak az emberek. Amerikai kutatók a szennyvíz összetételét vizsgálva mutattak rá, hogy nem meglepő módon az ünnepeken, mint például július 4-én, vagy napfogyatkozáskor megugrik a szerhasználat. 

A Murray State University munkatársai Kentuckyban több város szennyvíztelepén vizsgálódtak az ünnepnapok előtt és után egy nappal, valamint a nagy bulik idején is vettek mintákat. Elég sokféle drog jelenlétét mutatták ki, a marihuánától kezdve a kokainon át az extasyig, amelyeknek mennyisége megnövekedett az átlagos napokhoz képest. De ugyanígy megugrott az amfetaminalapú gyógyszerek (Adderall, Vyvane) koncentrációja is. 

Július 4-én több kokain, morfium és metamfetamin fogyott, mint a 2017-es napfogyatkozásnál. Utóbbinál viszont marihuánából, amfetaminból és extasyból használtak nagyobb mennyiséget, mint az amerikai nemzeti ünnepen. 

Azt egyelőre nem tudják eldönteni a kutatók, hogy a drogmennyiség csupán az ünnepnek köszönhetően nőtt meg, vagy azért is, mert sokkal több ember látogatott el ezekbe a városokba az említett napokon.

Az egy másik elemzést érne meg, hogy az emberek miért akarják még fokozni pszichoaktív szerekkel az amúgy sem mindennapi látványt adó teljes napfogyatkozást, de a kutatás rámutatott, hogy népegészségügyi problémát jelent az ópioidfüggőség. A kutatást vezető Bikram Subedi reméli, hogy hosszabb távon tudják majd monitorozni különböző városok szennyvízét, és teljesebb képet kaphatnak a drogfogyasztási szokásokról, amivel aztán a megelőzést is elősegíthetik.

(via Discovermagazine)

Rovatok