Index Vakbarát Hírportál

Még több gomb, még gyorsabb munka

2018. augusztus 22., szerda 19:02

Közel húszéves a Blackberry, és még mindig tudott javítani a telefonja billentyűzetén, pedig az a kezdetek óta etalon a mobiliparban. A Key2-n bemutatkozó új gombbal olyan indítóparancsokat lehet létrehozni, hogy csak úgy pörgünk az appok közt, a levelezőből a prezentációra és onnan a böngészőre, meg vissza, amit csak akarunk.

Összesen 52 gombra programozhatunk valamilyen parancsot, így a legtöbb fontos feladatot és appot egy mozdulattal előránthatjuk. 

Milyen kár, hogy ez egyre kevesebb embert érdekel!

A vásárlók nem rajongták körbe a Blackberry márkát 2017-ben, egymillió darabnál is kevesebbet sikerült eladni belőlük. Részben ez lehet az oka annak, hogy hozzánk jóval a megjelenés után jutott el egy tesztelhető példány. A márkának nincs komoly pr-je, a Blackberry-ket gyártó kínai TCL a másik licencelt márkája, az Alcatel mögé tesz komolyabb erőforrásokat.   

Hogy a vevők miért nem érdeklődnek a Blackberry iránt, az megint más kérdés. Az egyik ok az lehet, hogy a Blackberry Key2 ránézésre olyan, mint amit a legdrágább Armani zakóból húznak elő a cégvezetők, a benne lévő hardver viszont átlagos, a középkategóriás Snapdragon 660 csipkészleten csak az javít némiképp, hogy 6 GB RAM-ot tettek mellé, és 64/128 GB tárhelyek közül lehet választani, ami bőven elég manapság.

Ennek a gyenge csipnek a velejárója a közepes modem, mobilneten 600 megabit a letöltés, 75 megabit a feltöltés elméleti maximuma, miközben a csúcsmobilok ennek több mint kétszeresét tudják.   

A nem igazán erős csipnek azonban előnye is akad: 3500 mAh-s aksival párosítva két napot is röhögve kibír a telefon. Az energiaspórolásban részt vesz a készülék egyik nagy hiányosságát jelentő kijelző is, amely a mechanikus gombkészlet miatt furcsa képarányú, és hagyományos full HD helyett csak 1080×1620 pixeles. Ezért aztán

rosszul állnak neki a videók.

Valószínűleg kevés ember szeretne 250 ezer forintot kiadni egy üzleti mobilra, hogy aztán még ennyit költsön egy másik telefonra vagy tabletre, amellyel a repülőtéri VIP-váróban végignézhet pár epizódot a kedvenc sorozatából, megfelelő képarányban, teljes és nagy kijelzőn. Lehetett volna terjeszkedni, a Key2 kávája viszonylag nagy a többi prémiummodelléhez képest, és külön sávot kaptak az Android vezérlőgombjai, ami manapság ritka, a legtöbb gyártó a kijelzőn helyez el virtuális gombokat.

És akkor ott van még a legvitatottabb része a telefonnak, a mechanikus gombkészlet. A rajongóknak ez biztosan fontos, bár az eladási számok azt mutatják, elég aprócska ez a bázis, de ők örülhetnek, hogy ezekből a pöcörő kis műanyagdarabokból most még többet ki lehet hozni a gyorsparancsoknak hála. Másoknak viszont már az is elég nagy baj, hogy egyáltalán ott vannak azok a gombok. 

Amikor érintőkijelzőn félreütök egy betűt, akkor simán továbbmegyek, és kiválasztom a megfelelő prediktív javítást, de a Blackberry gombjain rögtön érzem, hogy vagy egy másik, vagy egyszerre három gombot sikerült lenyomni, és ez olyan érzés, mintha tűt szúrnának az agyamba.

Törpemakik kézméretére belőtt billentyűzeten kéne gépelni?

Köszönöm, ezt inkább kihagyom. Kijelzőn sokkal gyorsabb gépelni, főleg amikor alig van káva, és kényelmesen széles a megjelenítő. Az intelligens prediktív rendszerek pedig olyan magas szintre jutottak, hogy egész mondatokat végig tudunk írni az ajánlásokra klikkelve.

Egyedül az a jó a billentyűzetben, hogy simogatni lehet, ezzel tudunk görgetni a doksikban és a weboldalakon, így a kezünkről a mocsok nem a megjelenítőre kerül, hanem a gombokra és azok közé. Az pluszpont, hogy az ujjlenyomat-olvasót beleépítették a szóköz gombba, így kényelmesen elérhető. 

a Blackberry Key2 felépítése rendben van, ezerszer prémiumabb, mint bármi, amit a gyártó TCL az Alcatel márkanevén elad.

A szoftverek közt is akadnak érdekességek, a kedvencem a kijelző nagy részét elfeketítő csúszka, amely csupán az általunk megadott területet – egy-egy mondatot – hagy szabadon. Így amikor a fontos bizniszmenek éppen nagyon bizniszelnek, megtehetik, hogy csak a kulcs információkat mutatják meg egymásnak, a titkos dolgok rejtve maradnak. Csak nehogy nagyon megizzasszák egymást a tárgyalópartnerek, mert a Blackberry Key2 sajnos egyáltalán nem vízálló.

Ezen a Blackberryn is megtalálható a DTEK biztonsági csomag, őrködik az appok fölött, hogy melyik mihez kapjon hozzáférést, illetve elrejthetünk appokat és fájlokat. A magánszféránkra sokkal szigorúbban tud vigyázni egy Blackberry, mint más telefonok. 

Jobb imidzs

Kevesen szeretik a Blackberryt éppen a kamarája miatt, sohasem ez volt a márka erőssége, de most egész jó szenzort építettek a telefonba. Ugyanazt, mint az első Google Pixelbe, ami nagyon jó szakmai értékeléseket kapott. Ez persze félrevezető lehet, mert a Google egy halom képfeldolgozó és -javító algoritmust is hozzátett a fényképezőhöz, amit a TCL kihagyott.

A Key2 kielégítő minőségben tud fotózni a dupla hátsó kamerájával, 12 megapixeles felbontásban, f/1.8 és f/2.6 rekesszel. A két lencsének hála tudunk mélységélességet szimuláló portrékat készíteni és zoomolni, és ha van elég fény, jók lesznek a képek is. Félhomályban már akadnak problémák, és a képeket legfeljebb filterekkel tudjuk módosítgatni. Persze nem is vártunk a Blackberry Key2-től többet, a célközönség többnyire névjegykártyákat, doksikat és prezentációkat fog fényképezni.

Összességében a Key2 az eddigi legjobb Blackberry, abban viszont bizonytalan vagyok, hogy ez egyáltalán pozitívumnak számít-e. A gombfüggőknek és a magánszférájukat féltőknek biztosan, de aki kevésbé aggódós, ennél kevesebb pénzből kihoz egy OnePlus 6-ot, egy Nokia 8 Sciroccót vagy a legerősebb Xiaomit. 

Nem kell gyászbeszédet mondani a Blackberry felett, mert van benne kraft, csak a gyártó TCL-nek kell kitalálnia valamit, hogy többet vegyenek belőle. Mielőtt elkezdte volna tutujgatni ezt a prémiummárkát, a kínai mobilgyártó leginkább az Alcatel néven piacra dobott telefonjairól volt ismert hazánkban, illetve ők gyártják néhány hazai mobilszolgáltató saját márkás készülékeit.

Többnyire belépő szintű, gyenge és olcsó mobilokat.

Éppen nálam van egy Alcatel 3X nevű telefonjuk, és nincs nagyon mit írni róla: borzasztóan lassú, legfeljebb a Messenger és a böngésző futtatására jó, ezek is döcögnek a lomha vason. Nehéz eldönteni, hogy merész és fiatalos vagy borzasztó műanyag az egész. A TCL-nek pedig ebben van a legtöbb tapasztalata: a jó szolgáltatói kapcsolatokkal akár nulla forintért is eladható mobilok gyártásában. A Blackberry pedig egészen más, több törődést igényelne a gyártótól, mint amennyit most kap.

Borítókép: Tóth Balázs / Index.

Rovatok