Index Vakbarát Hírportál

Második világháborús bombázó roncsa került elő a Dunából

2018. augusztus 29., szerda 16:55 | öt éve frissítve

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban került kiállításra annak a második világháborúban lelőtt amerikai Liberator bombázónak a roncsa, amit a Dunában fedeztek fel a folyó alacsony vízállása miatt – írja az MTI.

Csepka Zsuzsa, a közgyűjtemény munkatársa elmondta, a Dunából kilátszó repülőroncsról a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz, valamint a Magyar Roncskutató Egyesülethez érkezett bejelentés, az előkutatások során pedig kiderült, hogy a repülőgép szárnyának 4 méteres főtartója a motortartó bak bekötésével együtt fekszik a mederbe ágyazódva.

Mivel fennállt a roncs eltűnésének lehetősége, az engedélyek beszerzése után a szakemberek kiemelték, egy tisztítást követően pedig a RepTár Szolnoki Repülőmúzemban szállították, ahol most már a látogatók is megtekinthetik.

A repülőgéphez kapcsolódó írásbeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy mikor 1944. július 30-án az amerikai 15. Légihadsereg 485. Bombázó csoportja a Dunai Repülőgépgyárat támadta, Frank Wodzinski főhadnagy B-24G típusú repülőgépét a célra tartva eltalálta a légvédelem. A bombázó függőlegesen zuhanni kezdett, majd becsapódott a Dunába. A zuhanást a legénységből egy katona élte túl.

Nem ez egyébként az első olyan világháborús relikvia, ami a folyó alacsony vízállása miatt került elő az utóbbi időben: legutóbb egy gránátot találtak a mederben, amit körbe is kerítettek, de elszállítani már nem tudták, valaki ugyanis időközben ellopta.

Rovatok