Nyomtatót teszteltem. Nem tudnám fejből megmondani, hogy melyik évtizedben történt utoljára ilyen, vérbeli online újságként eddig ellenálltunk a tintakereskedők nyomásának. Persze elég nehéz elkerülni, hogy kinyomtassunk ezt-azt, amíg vannak olyan elvetemülten ostoba cégek, hogy az online foglalás vagy rendelés emailben küldött igazolásáról az azonosítókat csak papírról hajlandók leolvasni, kijelzőről nem. De most nem ez irányította a figyelmünket a nyomtatóbizniszre, hanem a mobilunk.

Teljesen jogos a dendrofilek felháborodása, hogy miért kell 2018-ban bármit is kinyomtatni, hát mi lesz így a fákkal, de az sem teljesen környezetkímélő, hogy a globális online infrastruktúra több tucat digitális eszközét dolgoztatjuk meg, amíg világ másik végén lévő szerverről eljutnak a képfájlok a monitorra. A természetvédelmi kérdéseket hosszan lehetne még boncolgatni, de mi arra voltunk kíváncsiak, hogy

Mindenkinél akadhat pár tucat olyan kép, amivel szívesen díszítené a lakást, vagy elvinné azokat a digitalizációról lemaradt nagyinak, aki azt hiszi az Instagramról, hogy langyos tejben feloldva kell fogyasztani, mint a kakaót.

Az Epsontól két nyomtatót kértünk kölcsön, egy takarékosabb L4160 típusút, amelynek a tárolóját magunk tudjuk utántölteni nagyobb kiszerelésben kapható tintával, valamint egy díjnyertes XP-15000 fajtát, amelyben még egyben kell a patronokat kicserélni. A kinyomtatott képeket pedig Huawei P20 Pro és Samsung Galaxy S9 mobilokkal készítettük az elmúlt hónapokban, így valóban a legjobb mobilos kamerákból érkezett az alapanyag.

Az Epson L4160 a belépő szintet képviseli azoknál a vevőknél, akik jókat és sokat szeretnének nyomtatni. A gyártó pár éve találta ki, hogy jó fej dolog lenne utántöltős nyomtatókat piacra dobni, ha már az emberek úgyis mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen drága patronokat venni. Ezzel az Epson azt nyerte, hogy továbbra is el tud adni tintát, a felhasználók pedig azt, hogy nem kell szétberhelt patronokba ismeretlen minőségű löttyöket tölteni, csak hogy spóroljanak. Az utántöltő rendszerét az Epson továbbfejlesztette, most tartunk az Ink Tank System 2.0-s verziónál: a tartályok bekerültek a nyomtató testébe, de még kívülről is láthatók, hogy rögtön lássuk, melyik színből mennyi maradt.

Szinte üresen kaptuk meg a nyomtatót, így az utántöltés folyamatát is kipróbálhattuk, és azt kell mondani, nagyon okosan kitalálták ezt az egészet. Természetesen rögtön a rossz tartályba próbáltuk volna benyomni az egyik festéket, ám ezt képtelenség megtenni, mert úgy alakították ki a palackok fejét, hogy mindegyik csak a saját színének megfelelő tartály beöntőnyílásához tud csatlakozni (mintha a dízel és a benzintank nyílása picit más lenne az autón, hogy soha ne okozhassunk borzasztó kárt egy elrontott tankolással).

A beállítást usb kábelen kezdtük, ami nem volt álomszerű, de végül össze tudtuk kalapálni a rendszert a pc-vel. Utólag belegondolva ezt simán kihagyhattuk volna, csak működtek a berögzült reflexek, és elég öregek vagyunk ahhoz, hogy automatikusan a számítógéppel essünk neki egy nyomtató tesztelésének. Első indításnál muszáj volt kalibrálni a fúvókákat, mert enélkül borzasztó dolgok jönnek ki a printerekből, és mint kiderült, ehhez sem kell számítógépet használni, mert van a nyomtatónak egy parányi kis lcd kijelzője, az előlapon megtalálható gombokkal minden művelet elvégezhető.

Miután ezzel megvoltunk, elkezdtük összelőni a nyomtatót a telefonnal. Az Epson L4160 működik SD-kártyáról, és wifin is küldhetünk rá képeket. A nyomtató wifis kapcsolatának beállítása kevésbé volt szórakoztató, nagyjából olyan, mint amikor a butatelefonokon kellett beállítani bármit: csilliószor nyomkodjuk a gombokat, mire bevisszük az összes kért információt. 

Wifire csatlakozó nyomtatóval már a mobilos app is működik, elkezdhetünk közvetlenül a telefonról képeket nyomtatni. Hogy milyen a mobilos nyomtatás folyamata, arra mindjárt rátérünk, ez ugyanis közös a két kipróbált eszközben. Előbb inkább arról beszélnénk, hogy milyenek lettek a képek.

Mivel a tesztbe azzal a felvetéssel vágtunk bele, hogy a mobilos fotókat falra is kiakasztanánk, az A4-es méretnél húztuk meg az alsó határt. Tenyérnyi képeket semmi értelme nincs kinyomtatni, hiszen az nagyjából akkorák, mint a mobil kijelzője. Az A4-es méretű képekkel, fényes fotópapír használatával a nyomtató körülbelül két percet elszöszmötöl a printeléssel, és megéri várni

Megállapítottuk, hogy ezeket a képeket már bátran kitennénk keretbe, annak ellenére, hogy a színek nem voltak tökéletesen pontosak. Az összhatás így is nagyon jó. Aztán jött az XP-15000, és még csak pár centiméternyi látszott az első nyomatból, amikor máris meggondoltuk magunkat az L4160 képeivel kapcsolatban. Az XP-15000-et nagyobb igénybevételre készítették fel, ezért is van két papírtálcája, amelyek közül az alsó kazettában kétszáz normál A4-es papírt is elhelyezhetünk. A hátsó fogadja a jobb minőségű fotópapírokat, akár A3+ méretben is, szóval ezzel már kisebb posztereket is gyárthatunk magunknak.

Az XP-15000-et nemcsak az különbözteti meg egyszerűbb társától, hogy egyben kell lecserélni a patronokat, hanem hogy mindjárt hatféle van belőlük, míg az L4160 négyszínű rendszer. Fúvókából is több jutott, az XP-15000-nél színenként 180 viszi fel a lapra a pontokat, ami az L4160 esetében csak a feketére igaz, a többi színnek be kell érnie 59 fúvókával. Ezeknek óriási a jelentősége, az XP-15000

Egy lakossági és kisvállalati használatra szánt nyomtatótól kimagaslónak számít ez a minőség, csak a kétszer drágább és költségesebben üzemeltethető profi nyomtatók képesek hasonlóra.

Mobil

Az Epson eszközei támogatják az Android nyomtatási interfészét, az Apple AirPrintet, a Google Cloud Printet és a Mopriát, és van a cégnek néhány saját alkalmazása is.

Kissé fájdalmas volt a nyomtatási folyamat, borzasztó az app felépítése. Ezzel viszont tudunk szkennelni is, ami az L4160 esetében fontos, hiszen multifunkciós gép, tud képeket beolvasni és másolóként is működik. Az iPrint app lényeges funkciója még, hogy rögtön innen tudunk utántöltőt és/vagy tintapatront vásárolni, ha kifogyott a készletünk.

A mobilos nyomtatás lehetőségeit az Epson Creative Print nevű app igencsak kibővíti, amennyiben nemcsak nagy méretű fotókat szeretnénk nyomtatni, hanem kollázsokat, fotókönyvet, naptárakat és üdvözlőkártyákat is.

Arra jutottunk, hogy nagyon megéri kinyomtatni a legfrissebb csúcsmobilokkal készült fotókat, ha csak a minőséget nézzük, mert még a borongós őszi időben készült fotóinkból is olyan nyomat készült, amelyen a falra kiakasztva, méteres távolságból nézve fel sem tűnnek a kisebb-nagyobb hibák. Közelről nézve tisztán látszanak a legvékonyabb vonalak, például a Boldog Vazul-székesegyház tornyait felépítő téglák szélei. Egészen megdöbbentő, hogy A3-as méretben is milyen apró részletek látszanak meg a P20 Pro éjszakai módban, 6 másodperces záridővel, kézben tartott mobillal készült felvételén, és még a kisebb felbontású, 24 megapixeles kamera is minden hajszálat szépen rögzített, ami a nyomtatásban is átjön, és könnyebb újra átélni a felvett pillanatot. 

Hogy pénzügyileg megéri-e nyomtatni, az egészen más kérdés. Az Epson L4160 alapára nyolcvanezer forint, míg az utántöltés teljes csomagban 10 ezer forint körül beszerezhető, illetve a nagyobb fekete utántöltő 4300 forintba, míg a több színenként kétezer forintba kerül. Ennél a gépnél gyengébb a nyomat minősége, viszont szkennelni is tudunk. Majdnem kétszer magasabb az XP-15000 alapára, 140-170 ezer forint között tudjuk beszerezni a gépet, a teljes hat darabos XL méretű patronkészlet pedig 49 ezer forint; egy-egy színt 4500 vagy 8300 forint körüli áron tudunk beszerezni a patron méretétől függően.

Sajnos a tintahasználatra csak nagyjábóli becsléseket tudunk tenni, mert az Epson ügyesen trükközik: miközben az összes létező nyomtatóját úgy ábrázolja a reklámfotókon, hogy azokból egész oldalas színes fotónyomatok lógnak ki, a hivatalos méréseket viszont alig-alig lefedett színes dokumentumok nyomtatásával végzi el. Ez alapján az XP-15000 nagyobb méretű patronjai 830 oldal színes doksi kinyomatására jók, ám ha azt nézzük, hogy a fényképek minden egyes négyzetmillimétert lefednek a papíron, jó esetben is legfeljebb tizedennyi nyomatra számítunk. Így nagyon durva becsléssel pár száz forintba kerülhet a tinta oldalanként. A fényes prémium fotópapírnak pedig közel 400 forintra a darabja.

Ha saját nyomtató helyett online szolgáltatást veszünk igénybe, például a CEWE oldalát, akkor a prémium fotópapírra nyomtatott 30×20 centiméteres, azaz nagyjából A4-es poszter darabonként 1100 forintba kerül. Ebből az következik, hogy az otthoni nyomtatás pusztán alapanyagárban számolva valamivel olcsóbb lehet. De akkor ott van még a nyomtató ára. Ebben benne van egy-egy tintakészlet, amit a printerhez adnak, de így is sok száz lapot kell kinyomtatni, hogy nullszaldót érjünk el. Feltéve, hogy érdemes így számolni, hiszen a nyomtató akkor is hasznos, amikor az elvetemülten ostoba cégeknek kell beszállókártyát vagy más igazolást kinyomtatni.  Ráadásul előnyként ott van még a kényelem, hogy bármikor pár gombnyomásra elkészül a nyomat, nem kell napokat várni rá, sem kiszállítási díjat fizetni.