Index Vakbarát Hírportál

Kijöttek a fényre a konteós trollok, hogy ők is ott legyenek a Facebook és a politikusok párbaján

2018. szeptember 6., csütörtök 10:16

Szerdán egy szenátusi és egy kongresszusi meghallgatáson ismét az amerikai politikusok előtt kellett magyarázkodnia a nagy tech-vállalatok vezetőinek. A Facebook a Zuckerberg utáni második emberével, Sheryl Sandberggel, a Twitter Jack Dorsey vezérigazgatóval képviseltette magát, egy szék azonban üresen maradt: a Google-től egyetlen csúcsvezető sem jött el, módot adva a politikai osztálynak egy újabb Szilícium-völgy elleni anyázásra.

Zuckerberg emlékezetes áprilisi meghallgatása nagy színház volt: messze nem csak a hivatalos programpontról, a Cambridge Analytica-botrányról faggatták – kicsit olyan volt, mint amikor két különböző korszak urai csapnak össze jelen időben a nagyközönség kedvéért, ezúttal a politikai szféra hagyományosabb szabályai szerint.

Mint a recode.net írja mostani összefoglalójában, nem érdemes az ilyen showműsoroktól komoly szakpolitikai kérdések kitárgyalását várni. Ha a politika tényleg keményebben meg akarja regulázni a tech globális hatású óriásvállalatait, akkor az nem annyira a nyilvánosság előtt fog történni.

Így a legérdekesebbek az olyan performanszok, mint amiket most a bizottság előtt megtrollkodó összeesküvés-elméleti guruk és a híveik adtak elő. A meghallgatáson ott volt a legnépesebb követőtáborral rendelkező, Trump által is kedvelt Alex Jones is, aki aztán a republikánus Marco Rubio nyilatkozatát trollkodta szét.

Az Infowars konspirációs teóriákban utazó gazdáját éppen az elmúlt hetekben tiltotta le a Facebook, remek alkalmat adva neki arra, hogy újra cenzúrát és a jobboldallal szembeni elfogultságot kiáltson. A kongresszusi meghallgatáson egyébként is a Szilícium-völgy kettős mércéje, liberális elfogultsága volt az egyik fő téma, mármint a republikánusok részéről. A demokraták közben állandóan az abuzív, sértő, fenyegető tartalmakkal szembeni keményebb fellépést követelnek, illetve ők meg attól paráznak, hogy a végén a közösségi média urai mégis csak a republikánusokat fogják segíteni a novemberi időközi választásokon.

Ez, a novemberi választás volt tulajdonképpen a fő apropó. A Facebook & Co.-val szemben a bizalom leginkább az elnökválasztás után, az állítólagos orosz trollkodás miatt ingott meg, ekkor irányult rá a szélesebb közvélemény figyelme is, hogy az információs hadviselés ma már jelentős részben ezeken a platformokon zajlik.

A Facebook és a Twitter vezetője szerdán egyaránt arról győzködte (mérsékelt sikerrel) a politikusokat, hogy vállalataik már sokkal felkészültebbek a külföldi támadásokkal szemben, miközben újra önkritikát gyakoroltak, hogy a múltban nem reagáltak elég gyorsan és hatékonyan a hasonló esetekre.

Felkészületlenek és eszköztelenek voltunk azzal a problémahalmazzal szemben, amivel szembekerültünk. Abúzus, zaklatás, trollseregek, botokkal és emberi koordinációval viselt propaganda, dezinformációs kampányok és megosztó véleménybuborékok – ez nem éppen egészséges nyilvános tér

– összegezte a helyzetet a Twitter első embere, hozzátéve, hogy a megoldás nem lesz sem gyors, sem egyszerű.

„Mindannyian lassan ismerték fel a probléma súlyát. És a rossz hír, attól tartok, hogy még rengeteg tennivaló van” – mondta erre a szenátusi bizottságot vezető Mark Warner szenátor, azt hangsúlyozva, hogy a nagy tech-cégek önszabályozása szerinte már nem elegendő, a kongresszusnak kell közbelépnie:

A vadnyugat korszaka véget ér a közösségi médiában. Az azonban, hogy merre megyünk innen tovább, még nyitott kérdés.

Borítókép: Twitter vezérigazgatója Jack Dorsey meghallgatáson az Energiaügyi és Kereskedelmi Bizottság előtt, Capitol Hill, Washington 2018.09.05. Fotó:  Drew Angerer/Getty Images Hungary

Rovatok