Index Vakbarát Hírportál

Egy 27 kilométeres csőben meghasad a valóság

2018. szeptember 10., hétfő 18:16

A Nagy Hadronütköztetőben (Large Hadron Collider, LHC) - a világ legnagyobb teljesítményű részecskegyorsítójában - egy 27 kilométer hosszú csővezetékben folyékony héliummal szuperhideg vákuumot hoznak létre, majd közel fénysebességre gyorsított, kriogenikus hűtésű mágnesekkel pályán tartott protonokat ütköztetnek egymással. Az átlagember ebből csak annyit ért meg, hogy 7,3 milliárd eurót költöttünk egy földbe vájt alagútra, ami annyit fogyaszt, mint a négyes metró, de egy játékvonat se fér el benne. A gondolkodás képessége előtti legszebb tisztelgés volt az emberiségtől, hogy ennyi pénzt áldoztak egy olyan eszközre, aminek a segítségével pontosabban megérthetjük a fizikai valóság természetét. A projektet tíz éve azért indították, hogy a Higgs-bozon létezését kutassák vele; ennek a létezését a standard részecskefizika modellje ugyan megjósolta, de a műszaki-tudományos színvonal csak akkorra ért el odáig, hogy az elmélet kutathatóvá váljon. A Higgs-bozon felfedezése történelmet írt és Nobel-díjat ért - de az LHC-nak számos más fejlesztést is köszönhetünk. Nem véletlen, hogy már javában dolgoznak a rendszer bővítésén.

Rovatok