Index Vakbarát Hírportál

Bill Gates és Ban Kimun közösen harcol a klímaváltozás ellen

2018. szeptember 13., csütörtök 20:51

Ban Kimun korábbi ENSZ-főtitkár, Bill Gates Microsoft-társalapító és Kristalina Georgieva, a Világbank igazgatója lesznek a vezetői annak a jövő hónaptól tevékenykedő globális bizottságnak, amely anyagi eszközökkel és gyakorlati megoldásokkal fogja segíteni az éghajlatváltozás hatásaival küzdő országokat világszerte – írja az MTI.

Ban Kimun szerint a következő évtizedekben még fontosabbá válik, hogy az emberiség alkalmazkodjon az egyre erősödő hőhullámokhoz, áradásokhoz, aszályokhoz és viharokhoz, és a nemzeteknek muszáj lesz tanulniuk egymástól az éghajlatváltozás hatásait illetően.

Az alkalmazkodás olyan globális kihívás, amelyhez határokon átívelő összehangoltságra van szükség

– mondta.

A kutatókat, közgazdászokat, városlakókat, gazdákat, polgármestereket és vállalatvezetőket tömörítő Globális Alkalmazkodási Bizottság (Global Commission on Adaptation) célja, hogy működésének két éve alatt megoldásokat keressen az éghajlatváltozás világszerte emberéleteket követelő és gazdasági veszteségeket okozó hatásainak kezelésére.

A kutatók és szakértői csoportok évek óta dolgoznak olyan intézkedéseken, amelyekkel enyhíteni lehet a szélsőségesebb időjárási viszonyok és az emelkedő tengerszint következményeit. A már letesztelt gyakorlati megoldások között szerepel az ellenállóbb haszonnövényekre való áttérés, az áradások esetén mobiltelefonon küldött figyelmeztetések, illetve a városok zöldítése. A szakértők szerint azonban

az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás eddig nem kapta meg sem a szükséges politikai figyelmet, sem az anyagi támogatást.

Ban Kimun szerint ez a globális bizottság kulcsszerepet fog játszani az alkalmazkodáshoz szükséges politikai támogatás növelésében.

A bizottság nagyjából 20 képviselőjének és részt vevő országainak névsorát október 16-án hozzák nyilvánosságra Hágában. A hollandiai Global Center on Adaptation és a washingtoni székhelyű World Resources Institute támogatását élvező bizottság a tervek szerint az ENSZ jövő szeptemberi klímacsúcsára készíti el a jelentését.

Rovatok