Spanyolország hetvenes évekbeli demokratizálódása után a nemzeti kiegyezés jegyében nem indítottak eljárásokat a falangisták ellen, és a kiegyezés egyik erős jelképe volt a Caudillo kiemelt nyughelye. Az 1939-től három és fél évtizeden át uralkodó Franco emlékezetéről azonban egyáltalán nincs közmegegyezés. A múlthoz való viszony ugyanúgy megosztja a társadalmat, mint például nálunk a Horthy- vagy a Kádár-korszak.

Franco exhumálását a köztársasági hagyománnyal azonosulók régóta követelik. Azt külön botrányosnak tartják, hogy a Madrid melletti Elesettek Völgyében álló mauzóleumban a diktatúra áldozatai is ott vannak, ami a szemükben kegyeletsértés.

Franco leszármazottai ugyanakkor az exhumálás ellen tiltakoztak, bosszúról beszéltek, és arra kérték a bazilika szerzeteseit, hogy ne engedjék a fmaradványok megbolygatását.

Bár a spanyol parlament már tavaly is elfogadott egy határozatot az exhumálásról, a gyakorlatban a néppárti kormány ezt elszabotálta. Az idén azonban némileg váratlanul hatalomra jutott a baloldal, és a szocialista vezetésű kisebbségi kormány augusztusban eldöntötte, hogy eltávolítják a holttestet, a gigantikus mauzóleumot pedig a megbékélés és „a fasizmus elleni harc emlékhelyévé” teszik. Ezt csütörtökön a kormányon kívüli Podemos és a baszk és katalán pártok is támogatták a parlamentben – a megosztottságot ugyanakkor jelzi, hogy majdnem annyian (165-en) tartózkodtak a szavazásnál, mint ahányan (176) támogatták a javaslatot.