A Nikon augusztus végén mutatta be azt a fényképezőgépet, amivel minden kétséget kizáróan vezető szerepre tör a professzionális kamerák átalakulóban lévő piacán. A Nikon Z7 – amivel párhuzamosan a kissé eltérő felépítésű és funkciójú testvérét, a Z6-ot is bemutatták – a már jó ideje hódító MILC, azaz tükör nélküli, cserélhető objektíves kamerák közt szeretne élre állni, és mivel minden paraméterében kimaxolt, full frame-es fényképezőgépről van szó, nyilvánvaló hogy a fotósok krémjét (és pénztárcájukat) célozza vele a japán gyártó.
A jelenleg még csak előrendelhető Z7 szeptember végén kerül a boltokba, a Nikon magyar irodája viszont eljuttatott egy Z7-szettet hozzánk, hogy kipróbálhassuk, mire képes a Nikon első teljes képes MILC gépe, ami a szűk egy éve bemutatott Sony a7R III full frame MILC komoly vetélytársa lehet.
A kipróbálásra kapott fotófelszerelés a következőkből állt:
Kézbe véve a 35 mm-es objektívvel felszerelt gépet az első benyomás az volt, hogy meglepően kicsi (a Nikon 1-nél, a cég 2011-es cropos MILC-énél persze nagyobb) és szokatlanul könnyű (mármint annak, aki a nagytestű profi DSLR-ekhez szokott) kamerát épített a Nikon, a nagyobb kezű fotósoknak nem biztos, hogy kézre áll majd minden kezelőgomb és tárcsa. Mivel technikai leírást, kezelési útmutatót nem kaptunk, és egyelőre a net általunk ismert részén sem férhető hozzá még a manuál, a fényképezőgép menüjére és intuícióinkra hagyatkozva láttunk hozzá a tesztelésnek, ami igazából egyetlen esetben okozott vicces fennakadást.
Ahogy azt a MILC-eknél megszokhattuk, optikai kereső helyett digitális keresővel lehet képeket komponálni. Ha nem szeretnénk a nézőkébe épített kis képernyővel dolgozni, akkor a hátoldali nagy kijelző lesz segítségünkre - már amennyiben bekapcsol. Első körben ugyanis az istennek sem jöttünk rá, hogyan lehetne a nagy monitort működésre bírni. Képek visszanézése, menükben bogarászásra készen állt, de akárhogy keresgéltük az erre vonatkozó beállításokat, fényképezni nem tudtunk a vázat magunk elé tartva. Szerkesztőségünk két nikonos fotósa is tapogatta, nézegette a váz hátlapját, ásott egyre mélyebben a kissé kaotikus menübe ("tipikus Nikon-menü" - mondta Levi), eredmény nélkül. Végül a váz körbeforgatásával lett meg a megoldás, ami tulajdonképp végig a szemünk előtt volt: a Nikon egy dedikált gombot rakott a kamera tetejére, a nézőke oldalára, amivel váltani lehet a kereső és a nagy kijelző közt.
Ez az a gomb, amit kézbe véve a kamerát szinte képtelenség észrevenni, az összes többi gombtól és tárcsától különböző síkon van, simán lehet (kis túlzással), hogy egy figyelmetlenebb tulajdonos napokig észre sem veszi, hogy ott van. (És most képzeljék ide az arcunkat, amiről az olvasható le, hogy "Nikon, lécci, ne már".)
Amikor ezen a sikerült túllendülni, már igazán öröm és boldogság volt a Z7 használata.
Manapság, amikor már csaknem minden képernyő érintőképernyő is egyben, elég kellemes élmény az érintésre pontosan és gyorsan reagáló kijelző használata. (Csak senki ne keresse a beállítások közt, hogy miképp lehet váltani a kereső és a kijelző közt.) A 2,1 millió képpontos TFT LCD nem teljesen kihajtható, forgatható, de kis szögben dönthető azért, ami sok esetben jól jön komponáláskor, de mivel elég jó a betekintési szöge, nincs feltétlenül szükség erre sem.
A digitális képkereső használata praktikus és ugyanolyan kézenfekvő mint a DSLR kameráknál, azzal a funkcióbővüléssel, hogy mindaz az információ ami meg tud jelenni a nagy kijelzőn, az itt is meg tud jelenni - akár a menüben is kotorászhatunk, vagy visszanézhetjük az elkészült képeket, ha éppen úgy tartja kedvünk (jól jöhet ez pl. színházban, ha nem szeretnénk, hogy fáklyaként világítson a gépünk, miközben a nézőtér többi része sötétbe borult). Azt viszont meg kell szokni – legalábbis annak, aki erre érzékeny –, hogy akármilyen fejlett, kifinomult a digitális képkereső, soha nem nyújt olyan élményt, mint az optikai kereső, ami tükrök segítségével láttatja velünk azt a képet, amit az objektív lát. A kis OLED képernyő felbontása fényévekre elmarad a tükrözött valóságétól, és bár a másodperc szinte érzékelhetetlen töredékéről beszélünk, de akkor is lassabb a digitális kereső. Stúdióban, portréhoz, tárgyfotóhoz, tájfotóhoz használva nyilván nem okoz ez gondot, de riportszituációban, sportfotózás esetén ezzel jobb ha számol a kamera használója.
Ami a képminőséget illeti, nincs igazán sok elemezni való. A Nikon Z7 hozza az elvárható magas színvonalat, a stabilizátoros váz (ide jöhetne egy felkiáltójel, mivel a cég korábbi kameráiban nem volt rázkódáscsökkentés), a 45 megapixeles érzékelő, az iparág legfejlettebb képalkotó algoritmusai, a beépített képfeldolgozó szoftver nyilván mindent megtesznek, hogy együttes erővel a legpazarabb képeket és videókat készíthessék a fotósok. Természetesen a .jpg mellett RAW formátumban is lehet dolgozni, mi azonban az egyszerűség és átláthatóság kedvéért alap .jpg beállítások mellett teszteltük a gépet, a galériában látható képek pedig mind módosítás nélküliek, ahogy a Z7-ből kijöttek.
A jó képekhez persze kellenek jó, meg annál is jobb objektívek. Mivel a Z7 új, nagyobb átmérőjű bajonettet is kapott (ez a Z-mount) a Nikon folyamatosan új objektíveket fejleszt és dob piacra hozzá. Pillanatnyilag három új objektívről lehet beszélni: egy 24-70 mm-es f/4-es fényerejű objektív kitben is kerülhet mellé, kapható majd 50 mm-es f/1,8-as portrékhoz ideális optika és egy 35 mm-es f/1,8-as nagyobb látószögű lencse is, amilyet mi is kaptunk, és elég nagy kedvvel használtunk is. (A tervek szerint hamarosan piacra kerül egy pazarnak ígérkező f/0,95-ös fényerejű, 50mm-es objektív is, illetve 2019-2020-ban továbbiak is.) A Nikon gondolt azokra is, akiknek F-mount objektívjeik vannak, lesz olyan Z7 kit, amihez F-mount adaptert is csomagolnak, így a drága pénzen összevásárolt F-es objektívek is használhatók maradnak (a teszthez kapott szettben is így tudtuk használni a Nikkor 27-70 mm f2.8-as alapzoomot).
A 45 megapixel varázslatos dolog, ahogy a vázban nem is annyira mélyen, kissé védtelenül csücsülő érzékelőlapka látványa is (ez utóbbi miatt érdemes igen óvatosan bánni a vázzal objekítvcsere közben, nehogy szennyezés vagy sérülés érje a kamera legfontosabb részét). A galériában látható pár 100%-os képkivágás is, hogy érzékeltessük, mekkora és milyen részletgazdag felvételek készítésére képes a Z7. Kérdés persze, hogy szükség van-e ekkora, óriásplakát méretű nyomtatványokhoz is bőven elegendő képekre az átlagfelhasználónak. A választ az olvasókra bízzuk. (Annyit nagyon zárójelesen meg lehet itt említeni, hogy ekkora képméretnél már előjöhet egy viszonylag kevéssé tudatosult képminőség-probléma, miszerint a képek fókuszból kikerülő részein (főleg a széleken) nem túl esztétikus bemozdulások, zavaros képrészletek lehetnek. Ezt annak köszönhetjük, hogy a villámgyors digitális képkiolvasás miatt nincs kellemes optikai részletelmosódás, a nagyon nagy felbontás miatt a kis elmozdulások fázisai külön-külön rögzülnek - falevelek, fűszálak és más apró részletek esetében lehet leginkább ezt észrevenni.)
Azzal, hogy a Canon még nem jött ki a hasonló kategóriájú full frame-es MILC-ével (pontosabban: bemutatták már az EOS R-t, de csak október 9-től lehet hozzájutni), a Nikon kétségbevonhatatlanul lépéselőnyhöz jut az Z7-tel. Azt persze nehéz megjósolni, hogy hányan döntenek úgy a Canon és a Sony felhasználói közül, hogy rendszert váltanak, de feltehetően az új Nikon gépek és objektívek borsos ára ebben elég komoly tényező lehet (a Z7 1,15 millió Ft körüli áron lesz kapható, míg a novemberben érkező Z6-ot kb. 700 000 Ft-ért árulják majd). Nem könnyíti a potenciális váltást, hogy a gép csak és kizárólag a drága XQD memóriakártyákkal használható, amik gyorsak (500 Mb/s-t támogat a gép) és nagy kapacitásúak ugyan, de azért szép gesztus lett volna, ha jut melléjük hagyományos SD-foglalat is. (Emiatt kicsit csorbul is a profi arculat, de mindjárt érthetővé válik a dolog, ha tudjuk szeptemberben saját márkás XQD-t is megjelentet a Nikon.)
Főbb adatok: