Index Vakbarát Hírportál

Tízmillióan lettek gümőkórosok tavaly

2018. szeptember 19., szerda 08:23

Világszerte mintegy 10 millió tuberkulózisos megbetegedés volt tavaly, derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO)keddi jelentéséből. A becslések szerint 2017-ben 1,6 millió ember halt meg a leggyakrabban a tüdőt megtámadó betegségben, írja az MTI.

A WHO tavaly 6,4 millió esetet jegyzett fel hivatalosan, de a szervezet becslései szerint ez a szám eléri a 10 milliót is, ami annak tudható be, hogy nem ismerik fel, vagy nem jelentik időben a megbetegedéseket.

A jelentés szerint a világ minden országában előfordult megbetegedés, ráadásul minden korosztályban, de az esetek kétharmadát nyolc országban jegyezték fel: Indiában, Kínában, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, Pakisztánban, Nigériában, Bangladesben és Dél-Afrikában.

A fejlettebb országokban jóval alacsonyabb volt a fertőzések száma, az amerikai és az európai kontinensekről csak az összes feljegyzett eset 6 százaléka származik.

A tbc miatti halálozás aránya azonban csökkenő tendenciát mutat, évente 3 százalékkal kevesebb halálos kimenetelű megbetegedés történik. Becslések szerint 2000 és 2017 között 42 százalékkal csökkent a tbc miatti halálozások száma.

A WHO-jelentés rámutatott, hogy a világ népességének mintegy negyede hordozza a kórokozó baktériumot, mindazonáltal a fertőzöttek kis számánál vezet ez megbetegedéshez.

Rovatok