Index Vakbarát Hírportál

7 milliárd forintból készül állami földmegfigyelési rendszer

2018. szeptember 26., szerda 15:21

Megvalósítási szakaszába lépett a földmegfigyelési információs rendszer (fir) projekt, amelynek kialakítására a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) vezette konzorcium 7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült – mondta Pócza András, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője a szerdai sajtótájékoztatóján.

Pócza kiemelte, hogy Magyarország az uniós tagsága révén résztulajdonosa annak a világszínvonalú műholdcsaládnak, amelyet a Copernicus programban fejleszt Európa. A program elérhetővé teszi a földmegfigyelési nyers adatokat, amelyek feldolgozása már az országok feladata. Ezt szolgálja a fir-projekt is.

főosztályvezető szerint a földmegfigyelési adatok a nemzetgazdaság több területén kiemelt jelentőségűek, hiszen az online elérhető, naprakész űrfelvételek segítségével többek között nyomon követhető a bolygó állapota, az épített környezet, illetve a természeti folyamatok és a krízishelyzetek is.

A projekt célja elsősorban olyan közszolgáltatások minőségének javítása, amelyek az állami intézmények eljárásait teszik hatékonyabbá. A fir a földmegfigyelési adatok előfeldolgozását minden esetben elvégzi, így a partnerszervek már a feldolgozott információhoz jutnak hozzá. A szolgáltatás automatizált, és bármikor valós időben elérhető lesz.

A projektben létrehoznak egy földmegfigyelési adatközpontot és egy földmegfigyelési operatív központot, amelyek adatokat biztosítanak majd egy e-Föld nevű portálnak. A fir alkalmas lesz többek között a jégzajlás megfigyelésére, erdőtűz észlelésére, árvízi elöntés-, valamint felszínborítás-vizsgálatra, növényzet-analízisre és a földfelszín mozgásának vizsgálatára is.

Rudan Pál, a projekt szakmai vezetője elmondta, a KIFÜ irányítása alatt álló, 2019. október 31-ig tartó projektben konzorciumi tagként vesz részt a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ Zrt.) és Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH). A projekt szakmai felügyeletét az ITM látja el.

Rovatok