Index Vakbarát Hírportál

A Google meghajolt a kritikák előtt

2018. szeptember 26., szerda 16:28

A Google bejelentette, hogy újra elérhetővé teszik a lehetőséget, hogy a felhasználók bejelentkezés nélkül böngésszenek Chrome-ban – írja az Engadget.

Ahogy néhány napja mi is megírtuk, a Google egy aprónak tűnő, de fontos változtatást vezetett be a Chrome-ban: automatikusan bejelentkeztette a böngészőbe azokat, akik bejelentkeztek valamilyen Google-szolgáltatásba. Ez sokakból ellenérzést váltott ki, mert adatvédelmi okokból nem feltétlenül akartak volna élni ezzel a lehetőséggel, a cég viszont elvette a választás jogát, ráadásul erről nem is nagyon szólt. Bár a Google akkor közölte, hogy a változtatásnak éppen adatvédelmi okai voltak, ez sokakat nem nyugtatott meg.

Most viszont mégis visszavonulót fújt a cég: bejelentették, hogy bár továbbra is az új módi lesz az alapértelmezett, a következő verziótól, a Chrome 70-től kezdve bárki dönthet majd úgy, hogy kikapcsolja a webes bejelentkezések összekötését a böngészős bejelentkezéssel. Szintén kaptak kritikát amiatt, hogy a szinkronizálás állapota nem volt világosan látható, a következő verzióban ezt is egyértelműsítik, hogy a felhasználók rögtön tudják, a Google szinkronizálja-e az adataikat.

Rovatok