Index Vakbarát Hírportál

Magyar cég fejlesztette a világ első jeltolmácsgépét

2018. szeptember 27., csütörtök 11:13

Washingtonban helyezték üzembe a világ első jeltolmácsgépét, amelyet a magyar SignAll dolgozott ki – írja az ITcafé. A bejelentés szerint a magyar startup fejlesztése az egyetlen olyan megoldás, amely valós időben képes a siket jelnyelv automatikus szöveggé fordítására.

A rendszer a jelnyelvet teljes komplexitásában képes értelmezni és nyelvtanilag helyes, értelmes (angol) mondatokra fordítani. A szoftver kamerák segítségével érzékeli a jeleket, és egy csetfelületen szöveggé alakítja, hogy a jelnyelvet nem beszélők elolvashassák. A másik oldalon pedig a halló fél beszédét beszédfelismerő technológia segítségével dolgozza fel a rendszer, és szintén írott szöveggé konvertálja, amelyet a siket fél elolvashat.

Mindez így néz ki a gyakorlatban:

Egyre több vállalkozás és szervezet törekszik arra, hogy leküzdje a siket és halló emberek közötti akadályokat. A SignAll technológiája lehetővé teszi a siketek és hallók spontán kommunikációját

– mondta Robotka Zsolt, a SignAll vezetője.

A cég szimbolikus helyszínen, a siket közösség egyik legfontosabb intézményében, a washingtoni Gallaudet Egyetemen telepítette első rendszerét. A világ egyetlen kifejezetten siketeknek alapított egyetemének új látogatóközpontjában a siket ügyfélszolgálati munkatársak az információs pultba telepített rendszer segítségével folytathatnak párbeszédet a halló látogatókkal.

Ezzel azt is demonstráljuk, hogy a jövőben új karrierlehetőségek nyílhatnak meg a siketek előtt, hiszen akár egy információs pultban is hatékonyan alkalmazhatóak jeltolmács segítsége nélkül

– mondta Robotka.

Nem csak a jeleket kell érteni

Az egyetem korábban a rendszer fejlesztésében is aktív szerepet vállalt. "A Gallaudet Egyetem szakértői támogatást és információkat nyújtott az amerikai jelnyelv, a természetes nyelvfeldolgozás és a fordítás területén, a diákok segítségével bővült a nyelvi szótár, és tesztelték a szoftvert is" – mondta el Patrick Boudreault, a Gallaudet Fordítási és Tolmácsolási Tanszék egyetemi docense.

A jelnyelvi fejlesztés megoldásának összetettségét az adja, hogy a jelnyelv nem csupán különálló jelek sorozata, hanem olyan további szempontok is hozzájárulnak a jelentés közvetítéséhez, mint az arckifejezés, a testtartás vagy a tér használata – a SignAll rendszere pedig képes ezeket is figyelembe venni.

A világ országaiban eltérő jelnyelveket használnak, a cég első terméke az amerikai jelnyelv és angol beszélt nyelv közötti fordítást támogatja, ezért jelenleg csak az Egyesült Államokban elérhető. Ugyanakkor a cég a jövőben további jelnyelvek feldolgozásával más országokban, így Magyarországon is elérhetővé szeretné majd tenni a megoldását.

Rovatok