Index Vakbarát Hírportál

Titkos csipekkel kémkedett Kína

2018. október 4., csütörtök 15:52

A világ eddigi legnagyobb csúcstechnológiás állami kémkedése lehet az amerikai Bloomberg hírügynökség által feltárt sztori, amelyben az áll, hogy a kínai kormánynak sikerült több mint harminc amerikai vállalat szervereihez hozzáférést szerezni.

Ezt a rendkívül jól összehangolt akciót egy szerveralaplapokat készítő vállalaton keresztül tudták véghez vinni, a beszállítói láncolatba bekerülve, titokban helyezték el a ceruzahegynél kisebb kémcsipeket a Kínában legyártott nyomtatott áramkörökön.

Ezzel az aprócska módosítással szereztek a Bloomberg szerint belépési pontot a vállalati szerverekre, hogy IP-címeket és bizalmas adatokat lopjanak el. Miután az amerikai kormány tudomást szerzett a dologról, elkezdték megfigyelni a kémeket. A sztori szerint akkor derült fény a Supermicro alaplapjainak hibájára, amikor az Amazon fel akart vásárolni egy videótömörítő szervereket gyártó céget, és a biztonsági ellenőrzésnél bukkantak rá a Supermicro alaplapokon a porszemnyi csipre, aminek az eredeti tervek szerint nem is kellett volna ott lennie.

A történet szerint az Apple is használta korábban a Supermicro alaplapjait, a csúcspontok hétezer működött náluk. Az Amazon állítólag rendkívül gyorsan megszabadult ezektől az alaplapoktól, és az Apple is megszakította a kapcsolatot a Supermicróval, ám 2016-ban tagadta azt a feltételezést, hogy ennek kiberbiztonsági okai lennének.

Az Amazon, az Apple, a Supermicro és a Kínai Külügyminisztérium már közleményben cáfolta a Bloomberg állításait. A hírügynökség ezzel szemben azt mondja, hogy tizenhét, az ügyet jól ismerő informátort hallgatott meg, köztük hat volt vagy jelenlegi amerikai nemzetbiztonsági hivatalnokot, és az Apple három belsős emberét. Azt is hozzátették, hogy a tények feltárása már az Obama-kormány idején elkezdődött, és Trump idején is folytatódott.

Állítólag személyes felhasználói adatokat nem loptak el a vállalatoktól a támadások során, mert a kémek az értékes üzleti és kormányzati információkra hajtottak.

A részletekért érdemes végigolvasni a Bloomberg hosszú sztoriját itt, és az érintett cégek reakcióit itt.

Rovatok