A világ egyik legfontosabb klímakutató szervezete, a Kormányközi Panel a Klímaváltozásról (IPCC) friss jelentése a globális felmelegedés várható hatásait elemzi. Ijesztő, amikor több tucat szakértő több ezer tanulmány elemzése után megállapítja, hogy bő egy évtizedünk van kezdeni valamit az éghajlattal, különben nekünk annyi. Nem mindegy, hogy sikerrel járunk-e, de ez azon is múlik, hogy komolyan vesszük-e a kérdést. Most úgy tűnik, hogy nem nagyon akarjuk.
Az IPCC hétfőn közzétette a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokos növekedésének várható következményeiről szóló jelentését.
A jelentés publikálását kíváncsiság és aggodalom kísérte. Kíváncsiság, mert az IPCC ritkán publikál új jelentést, de olyankor mindig rémisztően pontos leírást ad a Föld aktuális és várható állapotáról. Aggodalom, mert az IPCC jövőképei nemcsak megbízhatók, de elég sötétek is – éppen a megalapozottságuk miatt. Elég elkeserítő, amikor egy csomó szakértő addig matekozik az éghajlati adatokkal, amíg ki nem jön belőlük egy meteorológiai katasztrófafilm.
Fontos, hogy az IPCC nem végez önálló kutatást. A megállapításaik nem egyedi mérésekre alapulnak; több ezer szakértői tanulmány elemzésével metaanalízist készítenek a globális éghajlati folyamatokról, illetve a folyamatok okairól és következményeiről. A néhány évente publikált nagyformátumú elemzéseket és az úgynevezett különleges jelentéseket (special report) olyan szakértők készítik, akiket a kormányok és a nemzetközi szervezetek delegálnak az akadémiai és magánszférából, szakmai alapon válogatva közülük.
Egy IPCC-jelentés gyakran hónapokig, de inkább évekig készül. A most bemutatott dokumentumot Hoesung Lee, az IPCC elnöke a szervezet eddigi legfontosabb munkájának tartja. Ez a számokon is meglátszik:
A világ vezető döntéshozói közül senki sem tudna 42 ezer, a klímaváltozásról szóló kérdésre válaszolni. A 2016-os párizsi klímakonferencián ezért bízták meg a feladattal a szakértőket. Rémisztő, amikor válogatott zsenik kismillió tényt és egymás megállapításait ellenőrizve megállapítják, hogy nekünk annyi.
Nem, nem is ez a rémisztő; hanem az, hogy hiába javasolnak többféle megoldást, ezeket jó eséllyel nem fogják alkalmazni a gyakorlatban. Hiába, hogy a szakértői becslések szerint
a károsanyag-kibocsátás felére csökkentésével elérhetnénk, hogy a globális felmelegedés mértéke 2100-ig ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot, de ez olyan szintű, máig példátlan együttműködést követelne meg a legnagyobb kibocsátóktól, hogy abban reménykedni is értelmetlen.
A jelentés megrendelése óta eltelt két és fél évben nemcsak a meteorológiai, hanem a politikai klíma is változott. A károsanyag-kibocsátás csökkentésében megállapodó felek azóta sem tartják magukat az egyezményben vállalt feltételekhez, és a legnagyobb kibocsátó Egyesült Államok többször fenyegetőzött azzal, hogy kilép az egyezményből. Mindeközben az emelkedő tengerszint közelében fekvő országok már most is naponta szembesülhetnek a felmelegedés aggasztó következményeivel.
A 2015-ös párizsi klímaegyezményen a résztvevők megállapodtak abban, hogy a globális felmelegedést 1,5 és 2 Celsius-fok közé szorítják. Lee szerint a korábbi jelentésükben világosan bemutatták, hogy a 2 fokos felmelegedés milyen következményekkel jár, de az 1,5 fokról keveset beszéltek. Hát, most bepótolták. Az IPCC történetében először fordult elő, hogy a szervezet mindhárom munkacsoportja a jelentésen dolgozott - magukhoz képest szédítő tempóban.
De milyen Armageddon köszönt a bolygóra, ha másfél-két fokkal növekszik a hőmérséklet? Mutatunk egy szemléltető ábrát a félfokos különbségről:
A huge degree of difference. New #IPCC #SR15 report spells out difference in harms between another 0.9 and 1.8 dF of warming. Lost lives, coral & maybe ice sheet. But it is unlikely world can limit warming to lower goal. https://t.co/Hjeg9wldfn pic.twitter.com/XBiGdrkHtQ
— seth borenstein (@borenbears) October 8, 2018
Ennyit számít fél Celsius-fok. Nem arról van szó, hogy ennyivel melegebb lesz napközben, hanem arról, hogy mindennapossá válnak az olyan időjárási szélsőségek, mint az árvizek, a szárazságok és a rekordokat döntögető hőhullámok. Százmilliók életminősége kerülhet veszélybe, eltűnhetnek a korallzátonyok, a sarkvidéki jégsapkák, és nem lesz mit enni.
Ha az évszázad század végéig a felmelegedés mértéke meghaladná a 2 fokot,
A jelentést elemző cikkek közül egy sem tartotta borúlátónak az IPCC prognóziást. Sőt, a Guardian véleménycikke szerint túlságosan is tényszerűen ír a klímaváltozás várható kockázatairól: megemlíti, hogy mekkora károkat okozhat a kétfokos felmelegedés, de nem tér ki rá, hogy ez beindíthatja a gazdasági migrációt, ami a háború kockázatát növelheti. (A világ kormányai közül több is potenciális nemzetbiztonsági kockázatként kezeli a klímaváltozást, illetve az azzal járó politikai instabilitást.) Aztán arról sem szól a jelentés – így a Guardian –, hogy
az éghajlati rendszer bizonyos fordulópontokon visszafordíthatatlan változásokon mehet át, amik egyes folyamatokat megállíthatatlanná tehetnek, másokat felgyorsíthatnak.
Ilyen például a grönlandi vagy az antarktiszi szárazföldet borító jég destabilizációja, ami már másfél fokos melegedésnél bekövetkezhet, és több méterrel növelheti a tengerszintet. Onnan meg már csak egy ugrás a Golf-áramalat eltűnése, vagy az afrikai-ázsiai monszunok rendszerének teljes megbolondítása.
Persze, ez már inkább Roland Emmerich felségterülete, mint a tudományos kutatóké, de tény, hogy a döntéshozók (és a szavazóik) inkább a rajzfilmbe csomagolt folyamatábrákból értenek, mint a halálmatekból. De aki érti a számokat, tudja, miért ijesztő az a perspektíva, hogy
ha minden változatlanul megy tovább, 2100-ra a globális átlaghőmérséklet nemhogy 2, hanem 3,1-3,7 Celsius-fokkal is nőhet.
Ha látták, mekkora különbséget jelent fél fok különbség, nagyjából el tudják képzelni, mivel járna azon túl plusz másfél fok. Kevésbé tűnne sci-finek a Mad Max.
Az IPCC által felvázolt négy megoldási javaslat a termőterület kreatív felhasználásával és a technikai fejlesztésekkel kompenzálná a környezeti károkat. Mind a négy javaslathoz elengedhetetlen lenne az erdőtelepítés, a mielőbbi átállás az elektromos járművekre, illetve a szénelnyelő technológiák aktív használata. Ez azért fontos, mert az összeomlást csak úgy előzhetjük meg, ha 2047-re világszinten elérjük a szénsemlegességet, vagyis nem bocsátunk ki több fosszilis tüzelőanyagot, mint amennyit a Föld ökoszisztémája el tud nyelni.
Ha 2047-re szénsemlegesek leszünk, 66 százalék eséllyel megússzuk 1,5 fok felmelegedéssel. Ha ez 2058-ra csúszik, az esélyeink 50 százalékra csökkennek.
Van 12 évünk eldönteni, hogy ki tudunk-e alakítani egy normális élettársi kapcsolatot a Földdel. Érdekünkben állna, elvégre jobban hiányozna nekünk, mint mi neki.