Index Vakbarát Hírportál

Követ tömtek a 10 éves gyermek szájába

2018. október 12., péntek 17:47

Ismét vámpír-sírokat fedeztek fel, ezúttal az olaszországi Lugnanóban. Egy 10 éves gyermek szájába követ tettek, vélhetően azért, hogy az életét kioltó fertőző betegség ne pusztíthasson újra a felszínen.

Sokszor még a tapasztalt régészeket is a rosszullét kerülgeti, amikor úgynevezett vámpírsírokra bukkannak. A korántsem ritka jelenségnek több oka lehet, de valamiképpen a temetést végzők azon dolgoznak, hogy a halottak valóban maradjanak lenn a sírban, ne térjenek vissza élőhalott vámpírként, szellemként, esetleg maguk a szeretteik védik így a hallottaikat, hogy ők ne váljanak vámpírok táplálékává.

Embertelen hullagyalázás

A vámpírsírok mindig valami embertelen, hullagyalázást jelentenek, a csontok furcsa pózokban összekuszálva, megkötözve, kővel, különböző nehezékekkel rögzítve tárulnak fel, hogy így akadályozzák a hullák feltámadását, esetleges visszatérést. Most Lugnanóban (Olaszország) találtak amerikai régészek egy olyan i. sz. 400-ból származó temetkezési helyet, ahol legalább egy gyereket szájában nehéz kővel helyeztek a sírjába. A feltárások azonban még csak most indulnak be igazán.

Malária

A kutatók értelmezése szerint a korabeli tragédiát egy pusztító malária okozta, és a környékbeliek a kővel szerették volna elérni, hogy a kór ne jöhessen ki a sírból és a kicsi emberi test szedjen újabb áldozatokat.

A munkálatokat az Arizonai Egyetem és a Stanford Egyetem régészei végzik, David Soren régészprofesszor 1987 óta foglalkozik a környék feltárásával, most csak annyit mondott az újságíróknak, hogy amit talált, az rémisztő és furcsa.

Rovatok