Elviselhetetlen poloskainvázióval küszködnek az utóbbi hetekben számos házban, lakásban Magyarországon, írja az MTA keddi cikke. A jelenség – amiről az Index is írt pár nappal ezelőtt – két, itthon nem őshonos, tömegével megjelenő poloskafajnak köszönhető: ahogy lassan hűvösödnek az éjszakák, a zöldes színezetű vándorpoloska (Nezara viridula) és a barnás mintázatú márványospoloska (Halyomorpha halys) egyedei melegebb helyeket keresve nagy csapatokban húzódnak be az ingatlanokba.
A lakásainkban áttelelni akaró rovarok csupán néhány éve jelentek meg az országban, de azóta egyedeik roppant mértékben elszaporodtak. „A vándorpoloska trópusi eredetű, a kutatás feltételezi, hogy Etiópia környékéről származik, míg a márványospoloska Kelet-Ázsiából származik. Növényevő fajokról van szó, amelyek az emberre nem jelentenek veszélyt. Azonban, ahogy a szintén idegenhonos, inváziós faj, a nyugati levéllábú poloska (Leptoglussus occidentalis) esetében már regisztrálták a hazai kutatók, táplálékkeresés során előfordulhat, hogy véletlenszerűen megszúrják az embert” – tájékoztat Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója.
A két poloskafaj elterjedése jelentős károkozással jár. Mind a vándorpoloska, mind a márványospoloska sok tápnövényű kártevő, amely valósággal ellepi a mezőgazdasági területeket, a házak körüli kiskerteket, de még a balkonon tartott növényeket is. A közvetlen kár is igen komoly, mert poloskajárás után fogyaszthatatlanná válnak a zöldségek, gyümölcsök, de a szakember szerint egyáltalán nem lebecsülendő a közvetett károkozás sem, hiszen a nagy egyedszámban megjelenő rovarok mindenkit zavarnak, aki csak találkozik velük.
A kérdés, hogy mit lehet tenni ellenük? A szakember tájékoztatása szerint jelenleg csak kémiai eszközöket, vagyis rovarirtó szereket tudunk alkalmazni. „Mindenképp fontos mielőbb elpusztítani a lakásba bejutó poloskákat, mert a védett helyeken áttelelő egyedek lesznek az alapítói a következő évi populációknak. Előszeretettel húzódnak fáskamrákba, sufnikba, pincékbe, ahol a kb. 1 cm-es résekben, repedésekben sokszor több tucat egyed is elrejtőzhet” – mondja Kontschán Jenő.
Az MTA szerint a két poloskafaj hatékony magyarországi természetes ellenségei jelenleg még nem ismertek. Az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói a vándorpoloska és a márványospoloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni, azzal a hipotézissel dolgozva, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében. A vizsgálat azért fontos, mert a paraziták hatékonyan csökkenthetik a poloskaegyedek túlélési lehetőségeit, vagyis a poloska élősködője szabályozni tudja a kártevő populáció méretét (a jelenség ugyanaz lenne, ha lenne a két fajnak természetes ragadozója).
"Az MTA ATK Növényvédelmi Intézet kutatói intenzíven vizsgálják ezt a két fajt. Próbáljuk kideríteni, hogy milyen növényeket preferálnak. Ez azért lényeges, mert van esély arra, hogy az értékesebb növényeink közé olyan, számunkra kevésbé értékes növényeket ültessünk, amelyekre inkább át tudjuk csábítani a poloskákat" – magyarázza a szakember. A kutatók egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak. Pontosan azt a jelenséget igyekeznek kihasználni, amellyel az utóbbi hetekben rengetegen szembesültek: ezek a fajok együtt, nagy számban vonulnak el telelni.
A kutatók modellezik a jellegzetes telelőhelyeket is, mégpedig azért, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejleszthessennek ki. „A csapdákkal sajnos nem fogjuk tudni teljesen kiirtani ezeket a kártevő rovarokat, de az egyedszámukat remélhetőleg jelentősen visszaszoríthatjuk majd” – teszi hozzá az MTA ATK Növényvédelmi Intézet igazgatója.
Mikor lesznek a csapdás kutatásnak felhasználható eredményei, mikorra jutnak el a szakemberek egy prototípus kifejlesztéséhez? Mivel a modelleket, majd a csapda prototípusait a természetben kell tesztelniük, a kutatás erősen ki van téve a környezeti tényezőknek. Ha elhúzódik a meleg ősz, vagy enyhén alakul a téli időjárás, az megbolygathatja az invazív poloskák telelését, s mindez nehezíti az eredmények értékelését. Az igazgató úgy tervezi: mire 2020 végén véget ér a kutatást finanszírozó GINOP-pályázat, akkor már egy prototípust le fognak tudni tenni az asztalra.
Ha pedig véget ér a 2018-as poloskainvázió, az a rossz hír, hogy lassan készülhetünk a következőre. Az elmúlt évek megfigyelései szerint ugyanis hasonlóan nagy poloskaegyedszámokra kell számítanunk, mert sajnos a jelentősebb lehűlések sem vetik vissza az áttelelő egyedek számát.
A tágabb összefüggés pedig a következő: az idegenhonos fajok terjedése folyamatosan zajlik, évente újabb és újabb fajok jelennek meg Magyarországon is. A klímaváltozás, a nyitott határok, az Európa-szerte és globálisan is egyre gördülékenyebb közlekedés kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy egyes, jól és gyorsan alkalmazkodó fajok könnyen új élőhelyeket hódítsanak meg.
Az inváziós területhódítás nem ismeretlen a biológiában. Rengetegszer történt már hasonló, azonban az utóbbi 100–150 évben végbement folyamatok kimondottan az ember hatásának köszönhetőek. Remek példa erre a burgonyabogár története, amely Észak-Amerikában egy viszonylag szűk területen fordult elő, és a burgonya rokonnövényein élt. Akkortól kezdett világszerte elterjedt kártevővé válni, amikor kapcsolatba került a termesztett burgonyával, majd az 1850-es, 1860-as években először Észak-Amerikát, majd később az ember által behurcolva Európát is meghódította.
„A most nagy egyedszámban megjelenő poloskák sem most fejlődtek ki az evolúciójuk során, hanem most váltak olyanokká a környezeti feltételek, hogy – emberi segítséggel vagy anélkül – új élőhelyeket tudnak meghódítani, és ott természetes ellenségeik hiányában nagyon el tudnak szaporodni” – mondja Kontschán Jenő.