Körülbelül 185 millió évvel ezelőtt egy különös emlősszerű lény egyszerre 38 utódnak adott életet, de valamiért mindannyian elpusztultak, és a maradványaik révén fontos részleteket árulnak el az őslénykutatóknak az evolúció ezen szakaszáról.
A Kayentatherium wellesi néven ismer faj az emlősök egyik őse, amely a jura korszakban élt. Az alom több mint kétszer nagyobb, mint egy átlagos mai emlősé, vagyis a K. wellesi szaporodása sokkal inkább a hüllőkére hasonlított. Bár a leletek környékén nem találtak tojáshéjakat, azok minden bizonnyal tojásban láttak napvilágot, és vagy még azokban, vagy frissen kikelve lelhették halálukat.
A bébik agya sokkal kisebb volt, mint egy ma élő emlősé, amiből a kutatók arra következtettek, hogy az emlősök jóval a jura korszak után jutottak el oda, hogy nagyobb aggyal és kevesebb utóddal rendelkezzenek.
A fosszíliákat 18 évvel ezelőtt ásta ki Északkelet-Arizona államban a Texasi Egyetemen dolgozó Timothy Rowe geológus professzor, ám azt hitte, hogy egyetlen példány található a leletben. Jóval később, 2009-ben vette kézbe a leletet az őslénykutató Sebastian Egberts, szintén a Texasi Egyetemtől, aki rájött, hogy abban miféle kincsek vannak.
Komputertomográfiás (CT) szkennerrel kimutatták, hogy nemcsak az anyuka állkapcsát, fogait, koponyáját és csontvázának egy részét tartalmazza a csomag, hanem egy nagy rakás utódét is. A bébik koponyájának a felépítése megegyezett a felnőtt egyedével, csak tizedakkora méretben, míg az emlősök rövidebb arccal és domború fejjel születnek meg a méretes agyuk miatt.
A pár millió évvel későbbi leletekben már megjelennek az emlősökre jellemző tulajdonságok, tehát a felfedezés egész jól meghatározza az evolúciós fejlődésnek azon időpontját, amikortól már a kisebb alom és a nagyobb agy részesült előnyben.