Index Vakbarát Hírportál

Musk megmutatta az ALAGUTAT

2018. november 5., hétfő 10:38

Tesztre kész a tesztalagút, Elon Musk már be is járta, decemberben pedig Los Angeles népe személyesen is tiszteletét teheti benne. Erről a milliárdos tech-guru szokása szerint Twitteren számolt be a nagyközönségnek, közzétéve egy gyorsított felvételt is, amin a bő 4 km-es alagút kész szakaszát láthatjuk. High-tech, high-tech, de így önmagában az alagút meglehetősen alagútszerű.

Musk a Tesla és a SpaceX mellett (a kettőt együtt promózó, űrbe kilőtt piros autó egyébként már a Marson is túl jár) a remek nevű Boring Company-t próbálja mindenek előtt sikerre vinni: az alagútfúrás technológiáját is megújító cég reményei szerint átalakítja majd a nagyvárosok földalatti közlekedését. Valahogy így:

A Los Angeles alatt épülő tesztalagutat december 10-én adják majd át. Egyik vége a SpaceX székháza alatt lesz, innen megy pár kilométert a város délnyugati részén. Musk ezzel a tesztüzemmel akarja meggyőzni a városfejlesztőket, hogy érdemes az ő technológiájába fektetni. A technológia lényege, hogy az utasok egy elektromos szállítószalagszerűségen fognak a város alatt utazni kisebb fülkékben, akár 250 km/h-s sebességgel. Egy jegy állítólag csak egy dollárba fog kerülni a városon belül,  de az első tesztnapon, december 11-én még ingyenes lesz.

A hírek szerint Musk már most komoly tárgyalásokat folytat egy chicagói és egy Los Angeles-i elővárosi vonal építéséről – és akkor még ott van a másik nagy álma, az ennél is sokkal nagyobb sebességre belőtt Hyperloop, melynek a keleti parton, Maryland államban fogja megépíteni a tesztpályáját.

Rovatok