Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták a világ legkisebb emberszabásúját

2018. november 6., kedd 11:29

Ismeretlen kihalt emberszabású fajt azonosítottak egy elfekvő őrlőfogból amerikai őslénykutatók. A Kenyában talált fog mérete és típusa alapján ez a valaha létezett legkisebb főemlős, a faj kifejlett egyedei alig 3,5 kilósak lehettek. Ez nagyjából egy kisebb mai házimacskának felel meg.

Simiolus minutus a mai gorillák, csimpánzok, orangutánok rokona volt, de törpe volta miatt nem sok esélye volt az evolúciós versenyfutásban. Bő 12 millió éve a nála nagyobb gibbonokkal kellett volna ugyanazon a lombkoronaszinten küzdenie a táplálékért, így nem túl meglepő, hogy mára csak egyetlen fog maradt belőle.

„Ugyanazt próbálták csinálni, mint a karcsúmajomformák, ami nem volt túl bölcs, mert messze nem ugyanolyan volt a felszerelésük” – fogalmazza meg az utókor nevében az ítéletet James Rossie, a New York-i Stonybrook University kutatója.

Mintha késsel mentek volna lőfegyverek ellen, és aztán kiderült, hogy az a kés, csak egy műanyag piknikkés.

A még 2004-ben egy régészeti ásatáson talált őrlőfog alapján most azonosították a fajt. A fog jóval kisebb volt, mint a többi emberszabásúé, jellege alapján pedig kikövetkeztethető, hogy a faj étlapja mindenekelőtt levelekből állt. Ugyanez volt a számukra versenytársat jelentő nagyobb majmok menüjében, akik így elorozták előlük a táplálékot. A felfedezés összefüggésben állhat azzal az ismert, de eddig kellőképpen meg nem magyarázott ténnyel, hogy 8-14 millió évvel ezelőtt a majomfajok egyre több helyen kiszorították a főemlősöket: Ezt követően csak a nagyobb főemlősfajok maradtak meg, míg a majomfajok elszaporodtak a Földön – a New York Times-ban idézett kutatók szerint ezután jött el igazából „a majmok bolygója”.

Rovatok