Index Vakbarát Hírportál

Átlátszó tévén dolgozik a Samsung

2018. november 12., hétfő 11:08

A Samsung a közelmúltban több érdekes megjelenítővel is kísérletezett, a Wall (Fal) nevű microLED kijelző mellett bemutatták a Frame (Keret) és a Serif nevű dizájntévéket is. A hírek szerint a sor a közeljövőben egy új modellel bővül a sor, amely a beszédes nevű Window, azaz Ablak névre hallgat – írja az ITcafé.

Egy olyan átlátszó OLED kijelzőről van szó, amelyen a dél-koreai cég már régóta dolgozik. Évekkel ezelőtt már bemutattak egy működőképes prototípust, de aztán a projekt eltűnt, most viszont úgy látszik, megérett arra, hogy a nagyközönség elé álljanak vele. Legalábbis erre utal, hogy a cég levédette a márkanevet Európában és Amerikában is.

Az átlátszó kijelző használható világos és sötét szobában egyaránt, eltérően az LCD technológiára épülő, hasonló eszközöktől, hiszen nincs szüksége semmilyen külső fényforráshoz az alkalmazott képalkotó technológia sajátosságaiból fakadóan.

A felbontás, a fényerőre, az átlátszóság mértékre és hasonló, nem elhanyagolható részletek egyelőre nem derültek ki, de az iparági pletykák szerint az Ablakot a 2019. januári Las Vegas-i CES-en ki is állítják majd. A Samsung állítólag nagyon sokat vár a készüléktől.

Rovatok