Bő egy hétig nyüstölhettem a Canon EOS R-t, a japán cég új, full frame-es, tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépét, ezzel közelebbről megismerkedhettem a vérre menő MILC-harc nemrég bemutatott, negyedik főszereplőjével (full frame, azaz teljes képes MILC fényképezőgépet idáig a Sony, a Nikon, a Canon és a Panasonic mutatott be, igaz az utóbbitól a Lumix S1 és S1R csak jövő év elején kerül a boltokba). A Nikon Z7 és a Canon EOS R piacra kerülése kétségkívül azt jelzi, hogy a nagy gyártók mostanra felvették a kesztyűt, amit az első MILC kamerát (2008: Lumix DMC-G1) megalkotó Panasonic és az első full frame-es MILC-et (2013: Alpha 7 és Alpha 7R) bemutató Sony dobott eléjük, és ezzel a fölső kategóriás – mondjuk úgy, hogy félprofi-profi – fényképezőgépek piaca végképp átalakulni látszik.
Hogy hosszú távon tényleg kikopnak-e a digitális tükörreflexes (DSLR) kamerák, nehéz még most, a MILC-forradalom elején megjósolni, de nem kell ahhoz nagy bátorság, hogy a tesztelési időszak végén azt mondjam:
az EOS R is beveri a maga szögét a behemót, sok mozgó alkatrészt tartalmazó, zajos DSLR-ek koporsójába.
Sőt, kicsit összevetve a korábban tesztelt Nikon Z7-tel, azt is mondhatom, hogy kicsit nagyobb lendülettel teszi ezt, mint a fő versenytárs. Mindjárt kiderül, miért.
A Canon Hungária a következő szettet adta kipróbálásra:
Az RF-EF adapternek köszönhetően a már régebb óta meglévő, szeretett-dédelgetett Canon objektíveket is fel lehet rakni a MILC vázra, de az igazat megvallva ezzel nem sokat foglalkoztam, hiszen a felszerelésben igazi nagyágyúként ott volt az 1.2-es fényerejű fix 50-es lencse, ami az új MILC-hez fejlesztett Canon-objektívek közt talán a legkívánatosabb darab. De inkább nem szaladok ennyire előre, az ötvenes éjjellátó gyöngyszemről kicsit később ejtek pár szót.
Ami szembetűnik a gépet kézbe véve, hogy jóval kisebb és könnyebb, mint a jól megszokott Canon DSLR vázak. Mivel nincs már benne tükörakna és a pentatükör, a váz jóval karcsúbb, vonalai letisztultabbak, kevesebb rajta a gomb és kezelőszerv, mégis valahogy minden a helyén van, könnyen megszokható elrendezésben, a markolat is kényelmes, a borítás kellően kellemes. Napi szinten egy Canon 5D Mark III DSLR-t használok, és Canon-használóknak biztos megnyugtató lesz hallani, hogy meglepően könnyen ment az átállás. Ez persze nem feltétlenül vonatkozik mindenkire, egy fotós például You Tube-on fakadt ki egy 11 perces videóban, hosszasan sorolva az EOS R szerinte nem felhasználóbarát megoldásait. Mellesleg kevés dologban van igaza, ha kicsit mélyebben elmerült volna a gép menüjében (RTFM), rájöhetett volna, hogy
a kezelőszervek közül szinte minden testreszabható,
így a videóban felsorolt vádak – hogy pl. milyen sok gombnyomással lehet szerinte felvételmódot választani – java része nem áll meg.
Azt érdemes tudni, hogy az EOS R még nem a MILC zászlóshajója a Canonnak, ha minden igaz, a csúcsgépet 2019 derekán mutatják be. Ezért nem teljesen állja meg a helyét a Nikon Z7-tel való összehasonlítás, de a két gép közti különbségek jól mutatják, hogy a két cég eltérően közelíti meg a MILC-fejlesztés kérdéseit.
Dióhéjban talán úgy lehetne ezt megfogni, hogy a Nikon igyekezett a DSLR-jeiben megszokott műszaki és dizájnmegoldásokat megtartva szép MILC-gépet alkotni, míg a Canon tervezőmérnökei bátrabban változtattak és hoztak be új megoldásokat, a korábbiaktól jobban, markánsabban elkülönülő fényképezőgépet dobva piacra.
Az újító szándék kifejezetten tetten érhető a képkereső mellé, jobb oldalra elhelyezett érintéssel, simítással vezérelhető kétirányú, hosszúkás csík esetében.
Erre az érintőcsíkra tetszőleges funkciót ráprogramozhat a fotós, én megtartottam a fényérzékenységet (ISO) ami az alapbeállítás volt a kézhez kapott kamerán.
Ilyen technikai újítást még nem láttam más fényképezőgépben, és apróság ugyan, de roppant érdekes volt látni, hogy a megszokott tárcsák és nyomógombok mellett valami új megoldás született a kezelőszervek terén. (Az már más kérdés, hogy mennyire szeretik meg a felhasználók, nekem például sokáig volt vele gondom, mivel véletlenül hozzáérve rendszerint elállítódott az ISO-érték, mire rájöttem, hogyan lehet levédeni a véletlen érintésektől.)
A Canon az eljövendő MILC gépeihez eddig négy totál új RF objektívet dobott piacra, ezek már kifejezetten az új típusú bajonetthez valók:
Jegyezzük meg, hogy ez is hatalmas lépés a gyártónak, új bajonettet – az EF-csatlakozót – 1987-ben mutattak be utoljára, most az RF-nek hála kihasználható a bajonett és a képalkotási sík közötti bázistávolság-csökkenés, arról nem is szólva, hogy az RF-bajonett új érintkezőtüskéket is kapott, új lehetőségeket nyitva ezzel a váz és az objektívek közti kommunikációban.
A négy új objektív közül, mint fentebb említettem, kettőt adtak a géphez. Nyilván nem volt gond a 24-105-ös alapzoommal, szépen rajzoló igásló, de igazat megvallva a bámulatos fényerejű fix 50-es volt, amit úton-útfélen a vázra feltekertem, és a tesztidőszak alatt szinte csak azzal használtam a fényképezőgépet. Azt gyanítom, hogy csak keveseknek kerül majd a karácsonyfa alá ebből a lencséből, a több mint 800 000 Ft-os ár jól mutatja, hogy milyen csúcskategóriás kiegészítőről is van szó. (Az alábbi galériában az EOS R-rel készült tesztképek láthatók, úgy ahogy a gépből kijöttek, csupán leméreteztem az eredeti .jpg fájlokat, más képszerkesztési lépés nem volt:)
Az elérhető négy RF-objektív közül ennek a legnagyobb a rekesznyílása, a tíz lamella ha teljesen ki van nyitva, csak úgy ömlik be a lencséken a fény. A mélységélességgel megunhatatlanul sokat lehet játszani, gyenge fényviszonyok közt is gyönyörűen kiexponált képek készíthetők vele, a bokeh szerelmesei pedig egyenesen elalélnak a gyönyörűen elmosott hátterek, szinte tökéletes kör alakú fényfoltok láttán. Az, hogy az objektív fókuszmotorja nemcsak gyors, de szinte teljesen néma is, hogy a por- és nedvességálló kialakításnak köszönhetően az objektív masszív és igénytelen, hogy a lencsék speciális bevonata kiváló képminőséget eredményez, már igazán csak hab a tortán.
Ha már képminőségről van szó, nem igazán lehet mit szemére vetni az EOS R-nek, illetve – nehezen megfogalmazható ítélet ez –, de talán az éjszakai fényképezés során készült képeket érzem kissé úgymond "laposabbaknak", kevésbé ütőseknek. A MILC gépek nagy előnye, hogy felcsapódó tükör híján nincsenek apró bemozdulások az elkészült képen (hosszú záridőknél jellemző ez, illetve 30-50 megapixeles képeken vehető észre leginkább), nincs ez másként az EOS R esetében sem. És ha néma üzemmódba állítjuk a gépet, akkor még a redőnyzárat is ki lehet iktatni az exponálás folyamatából, aminek köszönhetően tökéletes csendben tud működni a gép. Mindennek van persze hátulütője is: a folyamatos szenzorhasználat gyorsabban meríti az akkumulátort, nem árt, ha van nálunk több pótaksi is, mert egy egész napos, videófelvételekkel súlyosbított túra közben szinte biztos, hogy szükség lesz rájuk. (Ebből a szempontból jó hír, hogy az egyes Canon DSLR-eknél használatos LP-E6 gyári akku illik az EOS R-hez is, nekem a fotós táskában megbújó régebbi aksik mentettek meg egy hosszú fotós hétvégét.)
Fölmerül a kérdés, hogy kiknek ajánlható az EOS R, kiket célzott meg vele a Canon? Tudása és ára alapján mindenképp fölső kategóriás gépről van szó (csak a váz 800 000 Ft körüli áron kapható). Viszont csak négy kifejezetten hozzá fejlesztett objektívet lehet kapni, így azt gyanítom, hogy a profi fotósok még valószínűleg hosszú ideig ragaszkodni fognak a DSLR-ekhez a nagy nehezen összegyűjtött objektívparkjuk miatt. Igaz ugyan, hogy adapterrel a jól bevált lencsék is használhatók, de ez valamelyest körülményes, és olyan kimozdulás a komfortzónából, amit feltehetően csak fokozatosan lépnek majd meg. Nagyban számíthat viszont a Canon a tehetős early adopterekre, akik szeretik az újdonságokat és pénzük is van azokat kipróbálni, illetve a profi minőségre vágyó amatőrökre, valamint a fotózás világába frissen belépőkre, akik számára a MILC gépek már maguktól értetődő, korszerű alternatívát jelentenek a tükörreflexes mamutokkal szemben.
Főbb műszaki adatok:
Címlapkép, nyitókép: a Canon az idei Photokinán mutatta be az EOS R-t (Nagy Attila Károly/Index)