Index Vakbarát Hírportál

Eljött a vég a kamu Instagram-celebeknek

2018. november 19., hétfő 19:30

A jövőben az Instagram törli a megvásárolt lájkokat, követéseket és kommenteket, írja a Verge. A cég azt állítja, hogy kifejlesztettek egy olyan moderációs eszközt, amely automatikus azonosítja azokat a profilokat, amelyekre egy külső szolgáltatón keresztül érkeztek interakciók (lájkok, követések, kommentek), majd azonnal törli is ezeket. Ilyen esetekben az Instagram majd szól is a felhasználóknak, de az érintett profilokat nem törli.

A lépés teljesen érthető az Instagram részéről, hiszen a felület ma már legalább annyira kedvelt hirdetési helye különböző termékeknek, mint a Facebook vagy a Youtube, és sokszor a cégek a követők száma alapján hirdetnek az adott profilokon. Azonban a követők vagy a lájkok számával vissza is lehet élni, több száz kétes hátterű szolgáltatás kínálja azt pénzért, hogy igény szerint követőkkel, lájkokkal vagy kommentekkel áraszt el egy profilt, ezzel azt a látszatot keltve, hogy népszerű.

A hír azért is érdekes, mert az Instagram a Facebooké, ahol szintén közismert probléma a vásárolt lájkok létezése, és talán ez a fejlesztés a jövőben a cég más felületein is képes lesz monitorozni a csalásokat. Az Instagram közleménye szerint a következő hetekben további szigorítások várhatók a kamu interakciókkal kapcsolatban.

Rovatok