Index Vakbarát Hírportál

Kisebb gleccserek miatt is nő a tengerszint

2018. november 22., csütörtök 21:04

A kisebb, nem regisztrált gleccserek hatására 5 centiméterrel nőhetett a tengerszint a XX. században – állapították meg osztrák kutatók. A Brémai és az Innsbrucki Egyetem tudósai a Nature-ben mutatták be az eredményeiket.

A múlt században a tengerszint globálisan 20 centiméterrel emelkedett. Az emelkedés háromnegyedéért felelős okok ismertek: a növekvő globális hőmérséklet miatt nőtt a melegedő vizek térfogata, illetve olvadni kezdtek a gleccserek és a jégtakarók. A mezőgazdaságból és az iparból is egyre több talajvíz került az óceánokba. Az emelkedés maradék negyedére, vagyis öt centiméterre azonban a tudósok nem találtak magyarázatot.

Ben Marzeion, a Brémai Egyetem Geográfiai Intézetének kutatója és David Parkes, az Innsbrucki Egyetem szakértője szerint 

erőteljes jelek utalnak arra, hogy a globális gleccserjegyzék nem teljes.

Marzeion a jelenséget a glaciológia sötét anyagának nevezte.

Az osztrák tudósok a Randolph gleccserjegyzékre utaltak, ami tartalmazza a Föld összes gleccserére vonatkozó adatokat, és a kutatások fontos alapja: több mint 200 ezer gleccserről szolgál információval. Marzeion szerint problémát jelent a kis gleccserek megtalálása és azonosítása a távoli területek adatai alapján.

A statisztikák arra utalnak, hogy léteznek ezek a gleccserek, csak nem tudni, hol vannak.

Marzeion szerint léteznek kisebb gleccserek, amiket teljesen hó vagy kavics és törmelék borít; ezek esetében nem lehet látni a jeget. Az árnyékos mélyedésekben lévő gleccsereket is nehéz észlelni, főleg, ha a szomszédos, nagyobb fényű és méretesebb jégtömegek túlragyogják őket. Ráadásul bizonyos gleccserek eltűntek a XX. században, így már nem is szerepelnek a jegyzékben - ugyanakkor az elmúlt 100 évben jelentősen hozzájárultak a vízszintemelkedéshez.

Ezek az ismeretlen gleccserek ma már olyan kicsik, hogy a jövőben összességében nem több, mint 0,2-0,3 centiméterrel járulnak majd hozzá a tengerszint emelkedéséhez.

– mondta Parkes. Ez ma jelentéktelennek számít az ismert gleccserek hozzájárulásához képest. Ha ezek teljesen elolvadnak, 40-50 centiméterrel növelhetik meg a tengerek és óceánok szintjét.

(MTI)

Rovatok